Kerekes
Zsombor

A vajdasági származású csatár háromszor nyerte meg a bajnokságot, és háromszor a Magyar Kupát. Kerekes Zsombor az élvonalban 177 bajnoki találkozón 66 gólt szerzett. A válogatottban kilencszer játszott, két gólt ért el.

Születési hely
Zenta (Jugoszlávia)
Születési idő
1973. szept. 11.
Becenév
Zsombi, Keki

Vajdasági útkezdés

Kerekes Zsombor 1973. szeptember 11-én született a vajdasági Zentán. Sportos családból származik, hiszen édesanyja testnevelő tanár volt, 1998-ban elhunyt édesapja, Kerekes István pedig a Proleter Zrenjanin élvonalbeli csapatában játszott, később otthon, Jugoszláviában, majd Németországban, és rövid ideig Afrikában edzősködött. Kerekes Zsombor Adán, az AFK-ban volt először igazolt játékos, majd a Becsej mezében mutatkozott be a jugoszláv élvonalban. Jugoszláviában ötször szerepelt élvonalbeli meccsen (egy gólt lőtt), később a másodosztályú Szpartakot erősítette.

A délszláv háború miatt átköltöztem Magyarországra, a Nagykanizsában nem lőttem sok gólt, de ment a játék. Debrecenben nekem és a csapatnak is kijött a lépés, de a kínai Tiencsin együttesében nem éreztem jól magam. Szállodában laktam, a család itthon volt, tulajdonképpen magányos voltam.

Kínában és Hollandiában is játszott

Így foglalta össze röviden a pályafutását, miután Hollandiába igazolt. Itthon a Nagykanizsa futballistájaként mutatkozott be a legmagasabb osztályban, 1999. augusztus 8-án. Mindössze fél évet töltött ott, majd Debrecenbe igazolt. Három időszakban is játszott a Lokiban, mindegyikben nyert címet, címeket. Háromszor lett magyar bajnok (2004–2005, 2005–2006, 2008–2009), és ugyancsak háromszor Magyar Kupa-győztes (Debreceni VSC 2001, 2008, 2010). Magyarországra igazolása után két országban játszott légiósként, előbb Kínában, majd Hollandiában, a tillburgi Willem II-nél. A kínai hónapok után hazatérve a PMFC-t erősítette a 2004-es tavaszi idényben. 2009-ben búcsúzott el – mégpedig a DVSC futballistájaként – az élvonaltól, majd a Báránd, a Debreceni EAC voltak pályafutásának állomáshelyei, 44. évében járva zárta le aktív karrierjét. Az A-válogatottban 2004. november 30. és 2005. október 8. között kilenc mérkőzésen két gólt szerzett.

Egyesületei

1986 — 1988
FK Ada
Ada (ma: Szerbia)
1988 — 1996
FK Becsej
Óbecse (ma: Szerbia)
1996 — 1999
Szpartak Szubotica
Szabadka (Szerbia)
1999 — 1999
1. FC Nagykanizsa
Nagykanizsa
2000 — 2002
Debreceni VSC
Debrecen
2003 — 2003
Tiencsin Teda
Tiencsin (Kína)
2004 — 2004
Pécsi Mecsek FC
Pécs
2004 — 2005
Debreceni VSC
Debrecen
2005 — 2007
Willem II
Tilburg (Hollandia)
2007 — 2009
Debreceni Vasutas Sport Club
Debrecen
2009 — 2011
Bárándi KSE
Báránd
2011 — 2016
Debreceni Egyetemi Atlétikai Club
Debrecen