Kétszeres bajnok volt Újpesten
Kerekes György 1956. augusztus 8-án, Debrecenben született. A Debreceni Titászban kezdett futballozni, majd 1973-ban, a város klubjai egy részének összevonása után a Debreceni MTE-be került. 1975-ben átigazolta az Újpesti Dózsa, ahol négy évet töltött, 1977–1978-ban, majd 1978–1979-ben is tagja volt a lila-fehérek bajnokcsapatának. 1979-től egyetlen szezont a PMSC-ben játszott, majd hármat „otthon”, Debrecenben, de már a DMVSC-ben. Talán akkor játszott élete legjobb formájában, krónikus sérülései ellenére 82 mérkőzésen 54 gólt szerzett. Az 1980–1981-es és a következő idényt is 19 szerzett góllal zárta. Akkor került be az A-válogatottba, 1981 őszén két vb-selejtezőn is szerepelt. Talán a Nagyerdőben zárta volna le a karrierjét, ha a csapat nem esik ki az NB I-ből.
1983 őszét az NB II-ben töltötte, majd újra a fővárosba került, fél idényt a Ferencvárosban futballozott, s bár Vincze Géza mellőzte, ő 11 mérkőzésen hat gólt szerzett. Következő állomáshelye az Újpesti Dózsa lett. Még mindig huszonévesen, a Videotonban zárta le magyarországi és egyben élvonalbeli karrierjét. 1986-ban még elszerződött a TuS Raublinghoz, de meg kellett műteni a terhelést nem bíró lábát. 1987 márciusában dr. Tasnády Károly Münchenben műanyag keresztszalagot épített a bal lábába, a térdízületébe. Kerekes György 1988 tavaszán a Debreceni Kinizsinél már edzett, és úgy érezte, a lába rendbe jött. Ezért új kalandba vágott, egyéves szerződést kötött egy osztrák csapattal. Az egyből aztán nyolc lett, 1988-tól 1996-ig az SV Union Wilhelmsburg gárdájában futballozott.
