Verebessel ért a csúcsra
Kékesi Rezső Budapesten született 1958. január 11-én. A Ferencvárosi Vasutas nevelése volt, majd onnan az FTC-be került. Onnan került be az ifjúsági válogatottba, Tuniszban az ifjúsági világbajnokságon is részt vett. 1977-től egy idényt Dorogon töltött, azután hatot a Volán SC-ben. Szívesebben ment volna a Bp. Honvédba, de arra nem kapott engedélyt az MLSZ-től, mert a Sportkórház által kiadott orvosi vélemény szerint nem volt elég jó az NB I-hez a szeme!
„Itt volt nálunk a fiatal Kékesi Dorogról. Nem tudtuk leigazolni, pedig jobbszélső gondjainkat valószínűleg megoldotta volna. A Sportkórház a szeme miatt eltiltotta az NB I-től” – nyilatkozta a Népsportban Tichy Lajos, a kispestiek akkori vezetőedzője. Fura véleményt fogalmazott meg dr. Túri Károly szemész főorvos: „Kékesi bal szemének egy veleszületett mélységlátási zavara van. Ettől ő akár válogatott sportoló is lehetne. Fizikailag nyugodtan terhelhető. Ezzel a látással sorozáson megfelelne.” Egy évvel később, amikor a Volán feljutott a második vonalból, már nem volt gond a szembetegség…
Kékesi Rezső már a rákospalotai klubban befutott, élvonalbeli játékos lett, de pályafutása legszebb éveit az MTK-VM-ben töltötte 1984 és 1989 között. Verebes József irányításával bajnoki címet nyert 1987-ben. Túl a harmincon még éppen idejében jött neki a rendszerváltás, a külföldi szerződések lehetőségének liberalizálása, 1989 és 1993 között Svájcban, az Yverdonban futballozott.
Az A-válogatottban 1987. május 17. és 1988. december 11. között három mérkőzésen szerepelt. Nagypapája (akinek eredeti neve Friesz Rezső volt, utóbb magyarosított Földessyre, majd Kékesire), az FTC-vel bajnoki ezüstérmes lett 1925-ben, majd a miskolci Attila FC profi játékosa volt. Nagybátyja, Kékesi Mihály a Vasassal nyert három bajnoki címet.
