Fivérei Amerikáig jutottak
Karsay László 1947. december 5-én született Budapesten. A futballberkekben hajdanán Sunyi becenévre hallgató középpályás egy kilencgyerekes családban, a kőbányai Pongrácz-telepen nőtt fel. Mivel korábban a bátyjai is futballoztak, neki is egyenes út vezetett a környék leghíresebb csapatába, az MTK-ba. Ám az az igazság, hogy mire leigazolt a kék-fehérekhez, két testvérét már messzire sodorta 1956 forgószele. Mindketten futballoztak külföldön is, a kettő közül a jobb – másképpen: László öccse után a legkiválóbb labdarúgó a családban –, a Sándor keresztnévre hallgató Karsay I európai karrierje csúcspontján, 1960 és 1962 között a brüsszeli Anderlecht játékosa is volt. (A forradalom után a nála négy évvel fiatalabb, 1940-es születésű Istvánnal az Egyesült Államokba ment. Előbb a Yorkville Hungáriában, majd a New York Hungáriában játszottak. Sándor – a belgiumi kaland után az USA-ba visszatérve – rövid ideig a German-Hungarians Philadelphia tagja is volt.) László öccsük az MTK-úttörőben kezdte. Aztán feljebb lépett, az ifik közé került. 1964-ben aranyérmet nyert az MTK korosztályosaival, majd 17 évesen bemutatkozott a kék-fehérek felnőttcsapatában. Lakat Károly edző 1965-ös MTK-jában hat bajnokin szerepelt, egy gólt rúgott. Érdekesség, hogy akkor együtt játszhatott a későbbi fehérvári edzőjével, Kovács III Ferenccel.
Az NB I B gólkirálya lett, majd bekerült az A-válogatottba
Karsay László bekerült az ifjúsági válogatottba is, ám a Hungária körúton váratlanul áttették a tartalékok közé. 1966 szeptemberében közölték vele a vezetők, hogy nem fér be az első keretbe. Fogta magát, és átigazolt a Székesfehérvári VT Vasashoz. A rádió- és tévéműszerész szakmával rendelkező játékos a Videoton gyárban kapott állást. Az első idényben feljutottak az NB I B-ből, és az élvonalban már Videoton néven mutatkoztak be. Az újoncnak az első szezonjában (amelyben a Tímár Mihály – Kovács László, Bognár Ferenc, Szabó Károly, Fejes Gábor – Bobory Béla, Kű Lajos, majd Kerecsényi Lajos – Bodnár László, Balogh Károly, Karsay László, Csukovics László alaptizenegy szerepelt) még nem sikerült megkapaszkodnia az élvonalban. Az azonnali újabb feljutást követően azonban a sikerre éhes, ifjú futballistákból remek tizenegy formálódott Sóstón. A jók közül a legjobbnak a szenzációs formában futballozó (az 1969-es NB I/B-s szezonban 32 meccsen 34 gólt szerző) Karsay László számított. A Videoton góljainak több mint egyharmadát ő szerezte.
Kvalitására jellemző, hogy fiatalon bemutatkozhatott a nagyválogatottban, a korábbi ifjúsági kapitány, Hoffer József érájában. A jugoszlávok elleni találkozón, 1970. április 12-én a második félidőre állt be az ugyancsak újonc Somogyi József helyére. Bő egy szezon alatt hétszer játszott az A-válogatottban, majd 1974-ben, Bozsik József egyetlen szövetségi kapitányi mérkőzésén még visszatért a legjobbak közé. Összesen tehát nyolcszor játszott a nemzeti címeres mezben, egy gólt szerzett.
Súlyos sérülés nehezítette ausztriai éveit
1981-ig a Videotonban tündökölt. A Vidi a hetvenes évek közepén (is) az ország legerősebb alakulatai közé tartozott, három éven keresztül a 4. vagy az 5. helyen végzett a közben a válogatottba is behívott fiatalokra alapozott legénységével, majd az 1975–1976-os szezonban nyilvánvalóan inkább elveszítette az aranyérmet, mintsem megszerezte az ezüstöt. Egyébként ez az egyetlen, az NB I-ben begyűjtött medálja Karsay Lászlónak. Abszolút alapembernek számított a piros-kékeknél: 1972 és 1977 között, amikor egyébként Kovács Ferenc dirigálta a csapatot, csak Fejes Gábor, a két Kovács, László és József, illetve a két Nagy János, a „kettő” és a „három” játszott nála több meccset. (A legjobbnak tartott tizenegy: Kovács L. – Hartyáni, Nagy III, Fejes, Czeczeli – Kovács J., Nagy II, Karsay – Wollek, Tiber, Szalmássy.)
A technikás irányító 1981-ben a burgenlandi SC Eisenstadthoz szerződött, ahol egyetlen csonka évadot töltött. Maradhatott volna még Kismartonban, hiszen 34 évesen is kiválóan teljesített, de egy súlyos sérülés másfél évre leparancsolta a pályáról. Utána a Veszprémben, a Bakony Vegyésznél töltött időszak 1983-ban a hattyúdalt jelentette a számára. Az 1980-as évek végén a játékvezetők táborába lépett, de mint később elmondta, rájött: nem neki való ez a pálya. 1986-tól egy ideig a Videotonnál, a korosztályos csapatoknál dolgozott.
