Jelinek
Tivadar

Miután háromszor is eltört a jobb lába, nem volt éppen szerencsés a pályafutása, Jelinek Tivadar mégis a Vasas első nagy csatárötösének meghatározó tagja lett. A teljes felnőttpályafutását a piros-kékeknél töltötte. Egyszer játszott a válogatottban.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1898. feb. 21.
Halálának ideje
1962. okt. 4.
Halálának helye
Budapest
Becenév
Tédi

Orth Györggyel kezdte

Jelinek Tivadar Budapesten született 1898. február 21-én. Szülei Csehországból vándoroltak be, születési anyakönyvi kivonata rögzítette, hogy az egyébként rézöntő szakmát gyakorló édesapja osztrák állampolgárságú volt. Édesanyja a Šťastný családnéven született. A Tédinek becézett fiú 1911-ben kezdett futballozni a VI. kerületi Sport Kedvelő Ifjak csapatában, már akkor együtt futballozott Orth Györggyel. Két évvel később együtt léptek át a Terézvárosi Sport Kör ILSZ-csapatába. 1915-ben leigazolták mindkettőjüket a Vasasok. Bár nem volt éppen szerencsés a pályafutása – mivel háromszor is eltört a jobb lába –, 1932-ig játszott a piros-kékeknél. Játszott a KAOE elleni osztályozón, 1916. augusztus 27-én, amikor a piros-kékek először bejutottak a legmagasabb osztályba. A Halom utcai pályán 8000 (!) néző látta, ahogy a Vasas Plattkó – Stengl, Takács – Orth, Gottlieb, Weisz – Plesch, Katzer, Rákosi, Jelinek, Rucskay összeállítású tizenegye 5:0-ra kiüti ellenfelét, és bejut a legjobbak közé. Részese volt nem sokkal később az első győzelemnek is, sőt látványos góllal járult hozzá: a Vasas a BTC-t verte meg 3–0-ra, a nagyszerű csatár, korát messze megelőzve, hanyatt vetődve, ollózva vágta a labdát a kapuba! Később azt mondta, két edzőtől tanulta a legtöbbet, az alkalmanként a Vasas futballistáinak is segítő Jimmy Hogantől, valamint Froncz Antaltól, becenevén Dömétől. Ő jött rá arra, hogy az alacsony termetű Vasas-csatárok gyorsaságára, technikájára kell alapoznia, nem pedig az ívelgetésekre. A helycserés támadásokra, a súlypont-áthelyezésekre, a keresztlabdákra alapozott. 175 centi alatti csatárait, Himmert, Szentmiklóssyt, Jelineket, Bruneckert, Takács II-t nem akarta beküldeni a védők húsdarálójába, azt várta tőlük, hogy gyors passzokkal nyissanak utat társuknak, vagy önmaguknak a betörésekhez. Froncz Döme keze alatt a Vasas a magyar futball legszebben támadó csapata lett. Szebben futballozott, mint a bajnoki címeket sorozatban nyerő MTK!

Törzstag a Vasasoknál

Jelinek Tivadar pedig ennek a csapatnak az egyik legeredményesebb csatára lett. A Vasas élvonalbeli tagságának tizedik évfordulója után készített statisztikákban az alábbi tizenegyet állították össze a legtöbbet játszókból: Nyerges János (84 mérkőzés) – Zatykó Ferenc (120), Stengl István (93) – Reiner István (61), Gottlieb Jenő (134), Tomecskó József (68) – Katzer Mihály (148), Takács II József (106), Jelinek Tivadar (157), Szentmiklóssy Béla (115), Himmer Rezső (114). Azaz Jelineknél többet senki sem játszott. 1926 után ő is felcsapott profinak, véletlen egybeesés, hogy akárcsak az amatőrkorszak első élvonalbeli mérkőzésén, a profik között is az Újpest volt a piros-kékek első ellenfele. Egyetlen futballista játszott mindkét találkozón a Vasasoknál: Jelinek Tivadar. A válogatottban egyetlen alkalommal, 1922. június 15-én, Svájc ellen szerepelt. Bár rövid ideig edzősködött is az 1930-as években, egyebek mellett a Vasasban, a MAFC-ban és a BMTE-ben, a későbbiekben már csak civil foglalkozásának élt. Könyvelő volt a szakmája, sőt, a II. világháború után egy ideig az Angol–Magyar Bank József Attila utcai fiókjának vezetője is volt.

Egyesületei

1911 — 1913
Sportot Kedvelő Ifjak
Budapest
1913 — 1915
Terézvárosi Sport Kör
Budapest
1915 — 1926
Vasasok Sport Clubja
Budapest
1926 — 1932
Vasas FC
Budapest