Rosszkor ment Somogyországba
Jávor Pál 1907. február 5-én született Újpesten. „Az UMTE volt az első egyesületem, ahol felszerelést kaptam” – tekintett vissza évtizedek múlva az indulására. Útja onnan az amatőr UTE-be vezetett, majd öt meccs után Pozsonyi Imre átvitte a profi részleghez, az Újpest FC-hez. Éppen a lila-fehérek addigi történetének legjobb idénye előtt igazolt Kaposvárra, a Somogy FC-hez, lemaradt így egy KK-győzelemről, egy bajnoki címről és egy Bajnokok Kupája-diadalról. Meg az 1931-es bajnoki sikerről is. 1931 végén tért vissza Újpestre, azért nyert két bajnoki címet (1932–1933, 1934–1935). A nagyválogatottban mindössze egyszer játszott: 1932. november 27-én, az olaszok ellen. 1935. december 9-én játékos-edzőnek Pozsonyba szerződött. 1938-ban tért haza, a csepeli Weiss Manfréd FC-hez. Egy tokszalagszakadás miatt kénytelen volt abbahagyni az aktív labdarúgást, de hamarosan a WMFC edzője lett.
Öt bajnoki cím, két klubbal
Akkor kezdődött szédítően sikeres edzői karrierje 1941–1942-ben, majd 1942–1943-ban is bajnok lett a csepeli csapattal. Abban a két idényben sem esélyesként rajtolva, de aztán 1958–1959-ben egyenesen bomba meglepetést okozott újabb sikerével. Közben 1945 augusztusában újra újpesti klub, akkori nevén az UTE edzője lett. 1945–1946-ban, majd 1946–1947-ben is bajnoki címet nyert csapatával, de a második évben már csupán ősszel volt a klubnál, tavaszra Guttmann Béla váltotta. 1947 augusztusában a Vasast vette át, a következő nyártól is váltott: a Soroksári ESE edzője lett. További állomáshelyei: Csepeli Vasas (1949–1951), Bp. Dózsa (1951–1954), Diósgyőri Vasas (1954–1956), Csepel SC (1956–1960). A hatvanas évek elején kiment Izraelbe, a Hapoel Haifát dirigálta. Pályafutása utolsó három állomása a Szombathelyi Haladást (1963 és 1964), a Dunaújvárosi Kohász (1965), majd a Budapesti Spartacus (1967) lett. 1967-ben nyugdíjba vonult. 1975-ben – barátságból – a lakásához közeli Chinoin BLASZ I-es legénységét segítette. 1989. február 5-én, pontosan a 82. születésnapján hunyt el Budapesten.