Illovszky

Rudolf

Illovszky Rudolf 1922. február 21-én született Budapesten. Első klubja az MTK volt, amelyben a klub feloszlatásáig, 1941-ig futballozhatott. Rövid időre átlépett a Nemzeti SC-be, majd szerepelt a második vonalban, a Vasasban, Illanó néven. Az élvonalban már nem erősíthette a piros-kékeket, származása (vagyis hát inkább az embertelen zsidótörvények sora) leparancsolta őt a pályáról. 1945-ben futballozhatott újra, „Ilovszky Rezső (sic!), az MTK, majd az NSC fiatal jobbszélsője, aki legutóbb már a Vasas színeiben szerepelt Illanó néven az NB II küzdelmeiben, de a zsidótörvény miatt abba kellett hagynia a sportolást, visszatért a békeutcaiakhoz." Attól kezdve villámkarriert futott be, hiszen 1945. augusztus 19-én, az újrakezdést követő első válogatott mérkőzésen ott volt a nemzeti tizenegyben, mégpedig az Egresi, Szusza, Mike, Zsengellér, Illovszky támadóötös tagjaként. A későbbiek még kétszer, 1947. augusztus 17-én Bulgária, 1948. május 23-án pedig Albánia ellen játszott az A-válogatottban. A kor, sőt szűken véve a Vasas több játékosához hasonlóan, a jobb életkörülmények reményében rövid időt Pozsonyban, az SK Bratislavánál töltött. Legendás barátság fűzte Kubala Lászlóval, akivel rövid ideig klubtársak is voltak. A negyvenes évek második felében élte játékos-pályafutása csúcspontját, 1945-ben a Vasas házi gólkirálya lett, 1945-46-ben és 1947-48-ban is ezüstérmet nyert a piros-kékekkel. Pályafutása során 270 mérkőzésen 87 gólt szerzett a Vasasban. A piros-kékeknél 1955-ig játszott, még éppen „elérte” a Vasas történetének első nagy sikerét, a Magyar Népköztársasági Kupát, mégpedig a „nagy Honvéd” ellen.

Már aktív korában dolgozott a Vasas korosztályos csapatánál (1954–1956), majd az alábbiak szerint alakult pályafutása: Vasas, első csapat (1957–1963), a magyar válogatott pályaedzője (1963–1966), Vasas (1965), szövetségi kapitány (1966–1967), Vasas (1967–1969), Pierikósz Katerini (1970–1971), szövetségi kapitány (1971–1974), Vasas (1974–1977), Admira Wacker (1978–1979), Pierikósz Katerini (1980–1981), Vasas (1982–1983, 1985–1986), Elche CF pályaedző (1989–1990), Vasas (1995). Sikerei: négyszeres bajnok (1961, 1962, 1965, 1977), Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1986), kétszeres KK-győztes (1962, 1965), BEK-elődöntős (1958), Eb-negyedik (1972), olimpiai ezüstérmes (1972) 1957-ben vette át Baróti Lajostól az első csapat irányítását. Ő volt az első edző, aki magyar csapattal a legjobb négy közé jutott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1957–1958). Már 1963 és 1966 között ő volt a magyar válogatott edzője (Baróti Lajos segítőjeként, így olyan jeles sikerek részese lehetett, mint az 1964-es Nemzetek Európa-kupáján elért harmadik hely, valamint az angliai világbajnokságon a brazilok legyőzése), majd miután akkor még a vb-negyeddöntőbeli vereség kudarcnak számított, természetesnek tűnt, hogy ő veszi át Baróti örökségét. Így aztán elmondhatta magáról, hogy ugyanazon a mérkőzésen debütált kapitányként a válogatottban, mint az ellenfélnél Johan Cruyff játékosként. 1967 végéig dirigálta a nemzeti tizenegyet, tíz mérkőzésen 85 százalékos eredménnyel. Ám egy félreértésen megsértődött, átadta a helyét Sós Károlynak, ő pedig visszatért a Vasashoz.

1971-ben lett ismét kapitány, július 22-én, a Maracanában, a világbajnok brazilok ellen tért vissza. A hazaiak soraiban nyolc olyan játékos szerepelt, aki egy évvel korábban Mexikóban világbajnoki címet nyert! Mégis a magyarok álltak közelebb a győzelemhez. Nagy idők voltak ezek, bő egy éven belül a csapat bejutott az Eb-döntőbe, s olimpiai ezüstérmet nyert Münchenben. Illovszky Rudolf 1974 májusáig állt a válogatott élén – a jugoszlávok elleni volt az utolsó a sorban, amely egyben Albert Flórián búcsúját is jelentette. Az edző visszatért a Vasashoz, amellyel 1977-ben ismét bajnoki címet nyert – mind ez idáig az utolsót a klub történetében. Az volt neki is az utolsó címe, a negyedik – csak egy magyar edző, Jávor Pál nyert nála többet, eggyel. Élete utolsó szűk három évtizedében hol szaktanácsadóként, hol ismét edzőként (1995-ben ő mentette meg a kieséstől a csapatot) szolgálta a Vasast.

2002. február 21-én róla nevezték el a Fáy utcai stadiont. Senki nem lehetett volna méltóbb erre. 2019 szeptemberében avatták fel a mindenki által az utóbbi évtizedekben Rudi bácsinak nevezett ikon egészalakos szobrát, Lelkes Márk alkotását.