Édesapja nyomdokain haladt
Horváth Gábor 1985. július 4-én született Székesfehérváron. 1997-ben kezdett futballozni a Vidiben, majd 1998-ban, követve a Gázszerhez átlépő édesapját, az agárdi klub focisulijába került. Rövid időt a Vasasban is töltött, majd visszatért a Vidibe. 2003. május 17-én debütált az élvonalban. Nem sok sikerrel, a Viharsarokban a Békéscsaba 1–0-ra legyőzte a Videotont. 2004 tavaszán az Újpest élénken érdeklődött iránta, végül nem írt alá. A 2006. május 17-én, a Vasas ellen sikerrel megvívott kupadöntőn a 76. percig a pályán volt, akkor állt be a helyére Vincze Zoltán. A Magyar Kupa-győzelem lett pályafutása első nagy sikere, abban a szezonban az élvonal harmadik helyén zárt a Csertői Aurél által irányított klub.
Bajnoki és MK-arany, Ligakupa- és Szuperkupa-siker
A továbbiakban magyar bajnok (2010–2011), Ligakupa-győztes (2007–2008, 2008–2009), Szuperkupa-győztes (2011), az NB I ezüstérmese (2009–2010) lett. 2009. november 14-én átesett a tűzkeresztségen a nagyválogatottban. Gentben a második félidőre szállt be (barátságos 90 percen 3–0-ra veszített Belgiummal szemben nemzeti tizenegyünk). 2010-ben csak öt mérkőzést játszott a következő tavasszal bajnoki címet nyerő gárdában, a Videoton kölcsönadta a NAC Bredának.
A következő nyáron hazatért Hollandiából, ismét játszott néhány mérkőzést a Videotonban, a 2011. augusztus 27-i lett az utolsó, a 143., amelyet a legmagasabb osztályban a székesfehérvári klub tagjaként vívott. A szezon hátralévő részére az ADO Den Haag szerződtette. Egy ideig a hágaiaknál is ment neki a futball, 2011 szeptemberében például gólt szerzett a Venlo elleni bajnokin (2–0), de aztán valamiért kegyvesztetté vált, 2012 őszén mindössze háromszor vetették be a sárga-zöldek.
Hazatérése után Pakson fejezte be labdarúgó-karrierjét. Edzőként egy évet Hollandiában – Hágában – töltött, ahol az ADO den Haag U16-os gárdájával bronzérmet szerzett. 2016 nyarán visszatért a Videotonhoz, az utánpótláscsapatoknál kapott munkát.
