Horváth
Attila

A ZTE-ben feltűnt középhátvéd, illetve védekező középpályás, Horváth Attila 1996-ban ért fel pályafutása csúcsára, kétszer játszott az A-válogatottban és szerződtette a bécsi Austria. Ám fél év után hazatért, majd 1999-ben elbúcsúzott az NB I-től is.

Születési hely
Zalaegerszeg
Születési idő
1971. jan. 23.

Két szomszédos ország élvonalában is szerepelt

Horváth Attila 1971. január 23-án, Zalaegerszegen született. A ZTE nevelése volt, az 1989–1990-es idényben már játszott az NB II-ben szereplő csapatban. A következő szezont, katonai szolgálatát letöltve, a Keszthelyi Haladás Honvédban töltötte, majd visszatért a ZTE-be. 1991. augusztus 25-én, az UTE ellen debütált a legmagasabb osztályban. 1992 tavaszán a kék-fehérek kiestek az NB I-ből, így két évet újra a második vonalban töltött. Az 1994–1995-ös és az 1995–1996-os idénye azonban kitűnően sikerült. Felfigyelt rá a bécsi Austria, amely megvette. Az 1996-os ősz elejét lila-fehérben töltötte, majd klubja kölcsönadta a St. Pöltennek. Horváth Attila mindössze fél évet töltött Ausztriában, majd 1997 elején hazatért a Videotonhoz. 1999-ig, mindössze 28 évesen, ott zárta le hazai élvonalbeli pályafutását.
Külföldön, Szlovéniában, a 2000–2001-es idényben az NK Murát erősítette, bajnoki negyedik lett, négy mérkőzésen pályára lépve. Az A-válogatottban, Csank János kapitánysága idején, 1996 tavaszán, kétszer játszott. 1999-től, az említett szlovéniai kalandot leszámítva, már csak alacsonyabb osztályú klubokban játszott.

Egyesületei

1985 — 1990
Zalaegerszegi TE
Zalaegerszeg
1990 — 1991
Keszthelyi Haladás Honvéd
Keszthely
1991 — 1996
Zalaegerszegi TE
Zalaegerszeg
1996 — 1996
FK Austria
Bécs (Ausztria)
1996 — 1996
VSE Sankt-Pölten
Sankt-Pölten (Ausztria)
1996 — 1999
Videoton FCF
Székesfehérvár
1999 — 1999
Royal Goldavis Hévíz
Hévíz
1999 — 2000
SV ADA Anger
Anger (Ausztria)
2000 — 2001
NK Mura
Muraszombat (Szlovénia)
2001 — 2004
Rédics KSE
Rédics
2004 — 2004
Egervári TE
Egervár
2004 — 2005
Rédics KSE
Rédics
2005 — 2006
Egervári TE
Egervár
2006 — 2007
Zalalövő TK
Zalalövő
2007 — 2008
Sümeg VSE
Sümeg
2008 — 2009
Kehidakustyány SE
Kehidakustyány
2009 — 2011
Rédics KSE
Rédics
2011 — 2012
SK Gutorfölde
Gutorfölde
2012 — 2013
ŠD NK Kobilje
Kebeleszentmárton (Kobilje, Szlovénia)