Két bajnoki cím az Újpesttel
Hóri György – Horn családnéven – 1908. február 3-án született. Eleinte cégcsapatban védett, illetve Lágymányoson kezdett a BLASZ égisze alá tartozó csapatban futballozni, 1931-ben igazolt át a Kelenföld FC-be. Ott már több profi csapat is felfigyelt rá, a Turul is szívesen vitte volna, ő végül a Budai 11-et választotta. Az addigra már sokszoros amatőrválogatott kapus 1933 elején átlépett az Újpesthez, amellyel még azon a tavaszon bajnok lett, miként az 1934–1935-ös idényben is. 1937 szeptemberében néhány hónapra visszatért a Budai 11-ben, majd az 1937–1938-as idény hátralévő részében a Nemzeti SC-t erősítette. Harmincévesen visszavonult az élvonalbeli sportolástól, bár 1940-től védett még rövid ideig a Pestszenterzsébeti Jutagyári SC-ben. A II. világháború alatt eltűnt az orosz fronton, halálának dátumát 1950-ben jegyezték be, 1943. február 15-i dátummal. A helyszín és az ok ismeretlen.
