Hochstein
Rezső

Szinte teljesen elfeledtük a nevét, pedig Hochstein Rezső rendkívül fontos és népszerű szereplője volt a magyar labdarúgás hőskorának. Pedig „csak” az 1920-as évek közepéig élt itthon, az utolsó majdnem négy évtizedét Egyiptomban töltötte.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1879. jún. 4.
Halálának ideje
1964
Halálának helye
Alexandria (Egyiptom)
Becenév
Rudi

Szemüveges futballista

Hochstein Rezső Budapesten született 1879. június 4-én. Sokoldalú sportembernek számított, a III. Kerületi TVE színeiben az 1890-es évek közepén úszóversenyeken szerepelt sikerrel. Mint műegyetemista, eleinte a Műegyetemi Futball Csapatban (sic!) rúgta a labdát, 1898. február 6-án ő szerezte az első gólt az első magyar klubmérkőzésen, amelyen az MFCS 5:0-ra megverte a BTC II. csapatát. Így festett a műegyetemisták tizenegye: Boross – Kandó Gy., Pechár – Hollerung, Gillemot, Pobuda – Kaszala, Ujváry Cseh, Guttmann, Hochstein, Lindner. (A „Kandó Gy.” egyébként a híres tudós, Kandó Kálmán Gyula nevű öccse volt.)
Hochstein Rezső párhuzamosan futballozott a Hariháromban, egyébként ő volt az első játékos, aki a szemüvegét a mérkőzések alatt is hordta. Mi több, e vízivárosi klub alapításánál is bábáskodott, a negyedszázados évfordulón a Sporthírlap is írta az alapításról, az egyik régi tag szemszögéből:
„A klubalapítás gondolata egy vízivárosi kis baráti társaságban született meg, amelynek budai műegyetemi hallgatók és középiskolások voltak a tagjai. A baráti körnek két legkedveltebb tagja két műegyetemi diák, Hochstein Rezső és Koch Lexi (Sándor) volt, akik az akkoriban divatba jött futballjátékot a Műegyetemi Futball Club (MFC) népszerű csapatában rendszeresen űzték, érthető tehát, hogy a sport iránt érdeklődő budai fiúk előtt nagy volt a respektusuk. A baráti társaság két vezére hamar megkedveltette társaival a futballt, amelynek a Városmajor szabad térségein lelkesen hódoltak. A vízivárosi pajtások soraiban volt a többi között Huszár (Hochstein) Károly, aki ma Pufi néven egyike a legnépszerűbb filmszínészeknek és Pogány (Feuchtmann) Vilmos, a nagyhírnevet szerzett illusztrátor és newyorki színházdirektor.” (Huszár Pufi, a Szovjetunióban, 1941-ben, tragikus körülmények között elhunyt színész Hochstein Rezső öt évvel fiatalabb öccse volt.)

Az MLSZ alapítói között

A báty, a Pufinál lényegesen sportosabb alkatú Rezső szó szerint a magyar futball (szövetség) alapítói közé tartozott, a „33” FC képviseletében 1901. január 19-én ott volt az MLSZ alakuló ülésén, az István főherczeg szálló különtermében. Fennmaradt az alakuló gyűlés résztvevőinek névsora: Iszer Károly és Guttmann, azaz Hajós Alfréd (Budapesti Torna Club), Klebersberg Géza és Németh Andor (Posta- és Távirda-Tisztviselők SE), Orbán Pál és Lauber Dezső (Magyar Atlétikai Club), Speidl Zoltán és Újhelyi Sándor (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club), Birkner Rezső és Farkas József (Magyar Football Club), Gyáros Vilmos és Pöschl Ferenc (Budai Ganz-gyár Football-csapata), Lindner Ernő és Szikla Gusztáv (Műegyetemi Football Club), Hochstein Rezső és Koch Sándor („33” Football Club), Horváth Ferenc és Kárpáti Béla (Ferencvárosi Torna Club), Bartos Árpád és ifj. Stielly Gyula (Budapesti Atlétikai Klub), Boros Ignác és Lescheditzky Kálmán (Budapesti Sport Club), Füzesséry Árpád dr. és Füzesséry Zoltán dr. (Magyar Úszó Egylet), Békés Róbert, Romet János (Ganz Waggongyári Tisztviselők SE), valamint Steiner Hugó, a Budapesti Versenypálya Szövetség képviseletében. 1901-ben beállították az MLSZ egyik első válogatott csapatába (az angol Surrey Wanderers ellen), egyszersmind a szövetségben mint szabályalkotó, tanács- és bizottsági tag működött.

Új élet a Nílus mentén

Miután elvégezte a Műegyetemet, jómódú apja, dr. Hochstein Mór orvos előbb segédmunkásnak adta, hogy napi egy korona bérért keresse meg először két kezével a kenyerét. Csak ez után lehetett a Ganz-gyár mérnöke. Megtanult angolul, franciául, németül és szerbül, a Ganz megbízásából bejárta az egész Balkánt mint építésvezető, majd az 1920-as évek második felében kiküldték Egyiptomba, ahol az ő vezetésével több nagyváros víz- és elektromosáram-fejlesztő berendezéseit készítették el. Az egyiptomi kormány egyik feltétele az volt, hogy a Ganz gyár egy mérnöke állandóan a helyszínen maradjon. Hochstein Rezső ott ragadt, több mint fél évszázaddal később, 1964-ben, Alexandriában hunyt el.

Egyesületei

1898 — 1901
Műegyetemi Football Club
Budapest
1900 — 1901
„33” FC
Budapest