Gallowich

Tibor

Gallowich Tibor 1900. november 3-án született Szegeden. Apja, nemeskotteszói Gallowich Jenő újságíróként dolgozott, édesanyja, Ternovszky Margit hajdanán Debrecen ünnepelt énekes színésznőjének számított. A család az első világháború előtti években Budapestre költözött, Tibor már a fővárosban kezdett futballozni. 1915-től a Nemzeti SC ifjúsági csapatában védett, az 1919–1920-as idényben az első osztályban szerepelt. Egészen 1927-ig őrizte az NSC hálóját – a szétválasztás után nem lépett a profik táborába. 1926-ban az amatőrválogatottban is szerepelt. 1927-től két majdnem teljes idényt töltött a Hariháromban, aztán még rövid időre visszatért a Nemzetibe, de akkoriban elsősorban az edzősködés foglalkoztatta. Joghallgató volt pályafutása legszebb éveiben, de igazából soha nem akart a paragrafusok világában élni, mindig csak a futball, leginkább az edzői munka érdekelte.

Mindössze 22 évesen már a Magyar Ifjúsági Labdarúgó Liga kapitánya lett, legnagyobb érdeme, hogy felfedezte egy tornán a nála nem is egészen kilenc évvel fiatalabb Toldi (akkor még Tunigold) Gézát. Edzői pályafutásának következő állomáshelyei a Józsefvárosi FC, a Tatabánya SC, a BTC, a Nemzeti SC, a Csepeli TK ifjúsági csapata voltak. 1933-tól 1935 elejéig a Kispest gárdáját vezette, mindössze alig túl a harmincon. Elment aztán Budafokra, de 1937 tavaszán újra a Kispestet dirigálta, A klub történetét részletesen feldolgozó Kaszás Kálmán „bogarászta” ki, hogy előfordult, hogy Gallowich egy kiló bonbont vitt a játékosainak, „s a cukorkából jutott Purczeld Ferenc jelenlévő kisfiának is”. Öcsi, aztán nyolc évvel később éppen Gallowich Tibornál mutatkozott be a válogatottban. Addig az edző megfordult Csepelen, a Zuglói SE-nél, a Wekerletelepi SC-nél, aztán a Ganz TE-nél. Soha nem rejtette véka alá baloldali meggyőződését, alkalmasint ezzel függött össze, hogy 1940-ben fizetés nélkül is elvállalta a bajban lévő Vasas SC irányítását. Ez a gesztus mélyen jellemző volt rá, soha nem érdekelte a pénz, soha nem akart meggazdagodni, neki éppen elég volt annyi, amennyiből fenn tudta tartani magát. Mindenét odaadta volna a futballnak, a futballistáknak. A hajdani nagyszerű újságíró, a klub történetét is feldolgozó Boskovics Jenő is megörökítette Gallowich önzetlenségét:

A háború alatt támogatta a szociáldemokratákat, egy anekdota szerint súlyosan megsérült, amikor a nyilasok elől menekülve egy liftaknába esett. 1945 tavaszán „alapszakmájában”, az újságírásban – a negyvenes évek első felében, például a Képes Sport egyik legtöbbet foglalkoztatott futballszakírója volt, 1945-ben a Népsport szerkesztőbizottságának tagja lett – és a futballban vállalt szerepei mellett az MKP, a kommunista párt ifjúsági tagozatában, a MADISZ-ban is dolgozott. 1945 nyarán átadta a Vasast a hazatérő Guttmann Bélának, miután az MLSZ szövetségi kapitánynak kérte fel. Ebben a pozícióban töltött tizennyolc mérkőzése a magyar labdarúgás egyik sikerkorszaka. Közben egyébként, mert szükség volt rá, rövid időre átvette az MTK irányítását is. A nap 24 órájából negyvennyolcat dolgozott, könyveket írt, népbírósági és igazolóbizottsági tárgyalásokon tanúskodott. Ám egyre többet betegeskedett és egyre inkább elhatalmasodott alkoholizmusa. Szívbetegségétől megijedt, édesanyja is abban hunyt el, alig 51 évesen. Neki is pont annyit szabott a sors. Miután a válogatottól elküldték, még segédkezett a főiskolai világbajnokságra készülő futballisták felkészítésében, neve aztán felbukkant a MATEOSZ szaktanácsadójaként, majd a Győri Vörös Meteor edzőjeként. 1952-ben Gyulára hívták, az Építők edzője lett. abban az esztendőben, július 13-án halt meg. Az orvosi vélemény szerint idült alkoholizmus jelentette a végzetét. Az egykori jurátust, a kiváló újságírót, a sikeres edzőt akkoriban segédmunkásként alkalmazták.