Ő volt az első, aki befért a lila-fehérek több mint egy fél évtizeden keresztül tündöklő, Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorába. Fekete László európai hírnevet 1979-ben szerzett magának, amikor európai ezüstcipős lett.
A BVSC-ből indult, a Dózsában futott be
Fekete László 1954. április 14-én született Budapesten. Ahogy a majdani klubtárs, Törőcsik András, ő is a BVSC nevelése volt, Farkas Józsefnek, a kiváló nevelőedzőnek (is) köszönheti őt a magyar futball. Alig tízévesen került a vasutasokhoz, egy toborzón választották ki. Az 1952–1953–1954-es születésűek jelentkezhettek. Ő volt az egyik legkisebb, mégis elsőként került a neve a gyöngyhalászok noteszébe. Addig is sporttal telt a szabadideje nagy része – igaz, azokat ő még akkoriban játéknak érezte. Futballozott a Terézvárosban, a Lovag utcai grundon, tornázott a Vasasban, asztaliteniszezett (vagy inkább pingpongozott…) a Pénzügyőrben. De futballista lett. 1970-ben, 16 évesen került az Újpesti Dózsába, 1973 őszén mutatkozott be az első csapatban. Bajnokin először az MTK-VM ellen játszott (szeptember 22., Megyeri út), Hegyit váltotta a 68. percben. Először a kezdőcsapatba a világhírű Benfica ellen került be (november 7.), a Dunai Ede, Tóth András és Zámbó Sándor alkotta középpályássor előtt Fazekas László és Bene Ferenc mellett játszott 75 percet. Nem is rosszul, mert négy nappal a 2–0-s győzelmet és továbbjutást hozó diadal után az NB I-ben is kezdőjátékos lehetett. Ott, ahol nevelkedett, a Szőnyi úton, a VM Egyetértés ellen. Szűcs Gyula volt akkoriban a lila-fehérek edzője, de már csak néhány hétig. A téli szünetben Várhidi Pál került a vezetőedzői posztra, tavasszal, a Spartak Trnava elleni legendás – tizenegyespárbajban megnyert – BEK-negyeddöntőben már őt állította jobbszélsőnek. Harmincezer néző előtt „Fekusz” szerezte az egyenlítő gólt, Szentmihályi Antal meg a végén, a szétlövésben megfogta Keketi lövését, s az Újpest bejutott Európa legjobb négy csapata közé. Ott a kor legjobbja, a Bayern München búcsúztatta.
Részese volt a KEK-menetelésnek
Fekete László 1982-ig játszott a lila-fehéreknél, négy bajnoki címet nyert, 1975-ben Magyar Népköztársasági Kupa-győztes is lett. Játszott egy évet a Volánban, majd visszatért a Megyeri útra, a Temesvári Miklós által irányított együttessel bejutott a Kupagyőztesek Európa-kupája negyeddöntőjébe. A talán utolsó igazán jó Dózsával 1983. október 19-én örökre emlékezetes mérkőzésen verték meg 3–1-re a Kölnt, s hősiesen helyt állt a csapat (itthon 2–0-ra nyert) az Aberdeen ellen is. 1984-ben engedélyt kapott a külföldi szerződésre, egy évet az osztrák élvonalban, a Sturm Grazban töltött. Túl hamar felhagyott a profi futballal, játszott még rövid ideig Komlón, majd néhány éves kihagyás után – fogalmazzunk így: a kor szokásainak megfelelően – Burgenlandban, két kiscsapatban, a magyarokat mindig szívesen foglalkoztató Pamában és a Pachfurtban játszott. Élete legjobb szezonja az 1978–1979-es volt. Az idényzárásról így írt a Dénes Tamás, Hegyi Iván, Lakat T. Károly az Az otthon zöld fűvén című könyv:
A Dózsa már három fordulóval a zárás előtt, az idény a bronzéremig menetelő meglepetés-csapata, az olimpiai válogatott gerincét adó DVTK elleni, hazai 5-0-val bebiztosította a bajnoki címet, miután a Vasas megtette azt a szívességet a lila-fehéreknek, hogy (a mesterhármast szerző Kiss László vezérletével fordított, majd) 5-3-ra nyert a Ferencváros ellen. Szabó Géza története legjobb bajnoki szereplését produkáló alakulata nagyon bátran játszott a Megyeri úton, az első félidő, Fekete gólja ellenére, kiegyenlített játékot hozott. A mérkőzés a második félidő elején dőlt el, aztán a hajrában a Dózsa kiütötte a diósgyőrieket.
Az Újpest a következő fordulóban méltó módon ünnepelt, 4-0-ra kiütötte a Népstadionban az őszi első, ám tavaszra összecsukló Bp. Honvédot. Az is vitathatatlanul a Golyónak becézett Fekete László nagy meccse volt: mesterhármassal keserítette a kor első számú magyar kapusát, Gujdár Sándort. A gólerős csatár szinte megtáltosodott a bajnoki hajrára. Hat fordulóval a zárás előtt klubtársa, Fazekas László még öt góllal vezetett előtte a góllövőlistán. Ám Fekete a Vasasnak egy, a Videotonnak két, a Diósgyőrnek és a Bp. Honvédnak három-három, majd a Zetének egy gólt rúgott, s végül 31 góllal európai ezüstcipős lett. Ma már tudjuk (Törőcsik András mondta el a róla szóló könyvben), hogy a ZTE elleni utolsó bajnoki „békés iksz” volt, Fekete „csak” egy gólt lőtt, nem rúgattak vele a társak többet. Így lemaradt a holland Kees Kist (34) mögött.
“
„
Mindössze hét NB I-es meccs után lett válogatott
Fekete László 1974. március 21-én, mindössze hét NB I-es bajnokival a lábában mutatkozott be a magyar válogatottban a bolgárok elleni, zalaegerszegi találkozón. További húsz találkozó jutott neki az A-csapatban. Utolsó mérkőzése az Egyesült Államok elleni 0–2 volt 1979-ben, hiába rúgott előtte két mérkőzésen három gólt. Az utánpótlás-válogatottal Európa-bajnoki címet nyert 1974-ben. 2014. március 4-én hunyt el, Budapesten.
