Emődi
Rezső

Emődi Rezső az 1920-as évek elején a Fogl fivérek miatt nem fért be az Újpestbe, emiatt vándorolni kezdett. Játszott Olmützben, Brünnben, majd egy évig Bécsben profiskodott. Később Szegeden lelt otthonra, és játékvezetőként is működött.

Születési hely
Újpest
Születési idő
1903. márc. 9.
Halálának ideje
1976. feb. 7.
Halálának helye
Szeged

Schlosser társa volt Bécsben

Emmerling (Emődi) Rudolf (Rezső) 1903. március 9-én született Újpesten. „Az UTE ifjúsági csapatában kezdtem el futballozni, mégpedig mint jobbszélső. Hamarosan a csapatkapitánya lettem s többször bekerültem az ifjúsági válogatottba is. A MAC ifjúsági ellen játszottam életemben először balhátvédet s ettől kezdve ennek a posztnak a rajongója maradtam. 1923-ig maradtam az UTE-nál, ahol a második csapat standard tagja voltam, de az első csapatba a Fogoly fivérek mellett nem tudtam bekerülni, csak néha-néha. Ezért elhatároztam, hogy külföldön próbálok szerencsét. Még ebben az évben ki is mentem Olmützbe s itt megalakítottuk a Hakoaht, melyben Balasits-csal, Ölvedyvel, Miloseviccsal, Seidennel s másokkal rúgtam együtt a labdát. Egy évig voltam Brünnben, majd Bécsbe kerültem a Wackerhez s itt Schlosser Imrével játszottam egy csapatban. Egy évig voltam a WAC profi játékosa” – tekintett vissza a pályafutására.

Játékvezetőként is működött

1920 és 1923 között az Újpesti TE csapatában játszott, majd külföldre ment, Csehszlovákiában játszott előbb az olmützi Hakoahban, majd a híres Makkabi Brünnben. Hazatérése után Szegedre költözött, előbb a Bástyában, majd a Szeged FC-ben, végül a KEAC-ban játszott. 1934-ben családi tragédia érte, öngyilkos lett fiatal felesége, akivel még Brünnben házasodott össze. Az eset annyira megviselte Emődit, hogy ki akart ugrani az ablakon, szerencsére lefogták. Játékos-pályafutása befejezése után játékvezetőként is működött. A második világháború után a Csongrád megyei Építőipari Vállalat dolgozója volt. 1976-ban, Szegeden hunyt el.

Egyesületei

1920 — 1923
Újpesti Torna Egylet
Újpest
1924 — 1924
Hakoah Olomouc
Olomouc (ma: Csehország)
1924 — 1924
Makkabi Brünn
Brno (ma: Csehország)
1924 — 1925
Blue Stars
Brünn (ma: Csehország)
1925 — 1926
Wiener AC
Bécs (Ausztria)
1926 — 1931
Bástya FC
Szeged
1931 — 1933
Szeged FC
Szeged
1933 — 1936
Kitartás Egyetemi Atlétikai Club
Szeged