Csonka
Gyula

A Verebes-korszaknak nevezett időszakban, az 1980-as évek első felében élte fénykorát a Rába ETO-ban, részese volt a zöld-fehérek minden sikerének. Csonka Gyula volt a győri klub első számú jobbhátvédje abban az időszakban. Élvonalbeli pályafutását sérülései miatt kellett 32 évesen befejeznie.

Születési hely
Győr
Születési idő
1958. máj. 12.

Az Arany Rába” jobbhátvédje

Csonka Gyula 1958. május 12-én Győrben született. A Rába ETO saját nevelésű játékosa volt, az első csapatban 1976. december 1-én, a Csornai SE MNK-mérkőzésen játszott először. Az NB I-ben csak majdnem másfél évvel később, 1978. március 1-én Pécsett, a PMSC ellen játszott először. Pályafutását gólérzékeny középpályásként kezdte, Kovács Imre faragott belőle védőt. 1988 végéig 440 mérkőzésen 14 gólt szerzett a zöld-fehérek soraiban. A Verebes-korszakban élte fénykorát, ő volt a megkérdőjelezhetetlenül első számú jobbhátvéd. 1981–1982-ben és 1982–1983-ban is bajnoki címet szerzett, kétszer ezüstérmes, egyszer bronzérmes is volt. Részese volt az 1979-es Magyar Népköztársasági Kupa-győzelemnek, s az 1984-es MNK-ezüstnek. Nagyszerű „egységet” alkotott az ETO jobb oldalán Hannich Péterrel és Szabó Ottóval. 1988-ban átigazolt a Videotonba, ahol még másfél esztendőn át futballozott. Az A-válogatottban három mérkőzésen szerepelt, 1982-ben a törökök (6–0), 1983-ban az angolok (0–3), valamint 1986-ban a görögök (1–2) ellen. A pályafutását követően vállalkozóként tevékenykedett.

Egyesületei

1970 — 1988
Rába Vasas ETO
Győr
1989 — 1990
Videoton SC
Székesfehérvár
1990 — 1991
Hirm
Félszerfalva (Hirm, Ausztria)