Újpestről került a Ferencvárosba
Csikós Gyula Budapesten született, 1913. április 15-én. 1937 szeptemberében a Phöbus FC-ből került be a válogatottba, addigra volt már az Erzsébeti MTK és a Nemzeti FC kapusa is. Három évet töltött az újpesti gyári csapatban, majd a klub tönkremenetele után az 1939–1940-es idény első felében a „taxisoknál” védett. 1940 elején lett a Ferencváros kapusa, a zöld-fehérekkel kétszer lett bajnok, háromszor Magyar Kupa-győztes. A háború után is maradt a Fradinál, egészen 1948-ig. „Alakja inkább a fedezet, vagy az összekötő csatár posztra predesztinálta volna. Ez a középtermetű, szerény fiú nem valamiféle balettáncosi mozdulatokkal úszkált a levegőben, hanem pompás helyezkedési érzékkel szinte vonzotta magához a labdát” – mutatta be őt a Népsport egykori főszerkesztője, a kortárs Tabák Endre. 1948 után két idényt újra a Phöbusban töltött, akkoriban, 1950 elején írta róla a Népsport:
Élmunkás kitüntetést kapott Csikós Gyula tizenháromszoros válogatott kapusunk is. Csikós Gyula a vállalat áramelszámolási osztályán dolgozik, a sztálini műszak alatt, teljesítményét 226 százalékra emelte fel. Ebben a munkában ez igen komoly teljesítménynek számít! Csikós Gyula jelenleg is kapusa a Téli Kupában szereplő Phöbus csapatának. Csikós kitüntetése példaképpen állhat fiatal labdarúgóink előtt.
“„
Vándoredzőként járta az országot
1950-ben, amikor az akkor ÉDOSZ-nak nevezett Ferencváros bajba került, rövid időre visszatért a klubhoz, segíteni. Akkoriban Újpesten lakott, kerékpárral járt át az Üllői útra. A nemzeti tizenegyben 13-szor védhetett, ezek a mérkőzések közül hetet megnyert a válogatott. Visszavonulása után sem szakadt el a klubtól, vándoredzőként járta az országot, igyekezett tehetségeket felfedezni az akkor már Kinizsinek nevezett Fradi számára. „,Én hoztam fel Kecskemétről Fenyvesit, fedeztem fel Orosz Palit, lent aludtam Nagyszénáson a Mátrai családnál és éjszakákon át győzködtem a Sanyi gyereket, aki az Istennek se akart focista lenni, az atlétika volt a mindene…” – mondta egy interjúban. Edzőként Lengyelországban, Veszprémben, Szolnokon és a Fradi ifjúsági csapatánál is dolgozott. 1988-ban interjút adott Lelkes Péternek, a Foci újságban. Ebben arról beszélt, hogy nem a Fekete Párduc, hanem ő találta ki, hogy a kapus legyen a „negyedik hátvéd”.
Akkoriban kezdődött a háromhátvédes futball. Tudatosan játszottunk lesre. De ehhez nekem mindig a 16-os körül kellett ólálkodnom, s ha egy csatár ki akart ugrani, én voltam a negyedik hátvéd. Akkor ez forradalmi újításnak számított. Minden tiszteletem Grosicsé, de nem ő találta ki.
“„