Csanádi

Árpád

Csanádi Árpád Pestszenterzsébeten született 1923. február 23-án. Az MLSZ 3. számú egyesbírójának az 1939. augusztus 30-i ülés jegyzőkönyvében szereplő határozata úgy szólt: „A KISOK játékengedélye alapján Csanádi Árpád középiskolai tanulót keretjátékosként a keret játékosokra vonatkozó szabályok fenntartásával, a Ferencvárosi TC részére igazolom.” A pesterzsébeti Magyar Királyi Állami Kossuth Lajos Gimnázium tanulója volt. Néhány héttel a leigazolása után, 16 évesen szerepelt először az amatőrcsapatban. Egy mérkőzésen játszott az idényben. Gólt is szerzett a SZAC ellen. A következő bő fél évtizedben – háború dúlt – hol játszott, hol nem az amatőr csapatban, nem rajta múlt. 1941-ben, például, meghívták a Budapesten lakó országos ifjúsági kerettagok edzéseire, mások mellett Hidegkuti Nándor, Keszthelyi Mihály, Zakariás József, Mészáros József, Kovács Imre társaságában. Közben joghallgató is lett a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen.

1945-ben a Budafokhoz került, mint mondta, egy télikabátot adtak érte. A BMTE játékosaként mutatkozott be az első osztályban. 1945 őszén Sebes Gusztáv, 1946 tavaszán Borhy Kálmán volt a csapat edzője. Mint feljegyezték, különösen a Ferencváros ellen játszott jól, csapata legjobbja volt. Visszahívta a Fradi! Miután visszatért az Üllői útra, a Fradi játszott egy mérkőzést a Budafokkal, a bevétellel segítve, az akkori megfogalmazás szerint váltságdíjként. 1946 szeptemberétől 1950 végéig játszott a Ferencváros, illetve akkor már az ÉDOSZ első csapatában. Bajnok lett 1949-ben, kint járt 1947-ben a híres mexikói túrán. Egy évvel később a Club Deportivo Atlante kérte kiadását, de nem ment. Tekintélyét jelezte, hogy egyik vezéralakja lett az 1949. március 24-én megalakult, Játékosok Baráti Körének. „Hallatni fogjuk hangunkat minden vitás kérdésben. Ott akarunk lenni a fegyelmi tárgyalásokon, az átigazolási kérelmek megvitatásánál. Legyen már vége a kíméletlenségnek, a durvaságnak a pályán. Azt szeretnénk, ha a játékosok ne ellenségként, hanem ellenfélként állnának egymással szemben” – nyilatkozta. Játékos-pályafutása alatt, 1948-ban a Testnevelési Főiskolán testnevelőtanári oklevelet szerzett.

1947-ben tagja volt a párizsi főiskolai világbajnokságon hatodik helyezett magyar csapatnak. 1949-ben, a budapesti FVB előtt újra kerettag volt, szerepelhetett volna, de porcsérülése megakadályozta ebben. Az Aranycsapat játékosainak többsége lett volna a csapattársa. 1950. december 22-én fontos és különösen érdekes szakcikket jelentetett meg a Népsportban, tapasztalatból leírva, hogyan kell védekezni a futballvilág nagy újítása, a hátravont középcsatár ellen. Ugyanabban az évben, mint főiskolai tanársegéd a téli edzésben felhasználható játékokról és játékos versenyekről tartott elméleti és gyakorlati előadást. Egyre többet hívták a Rádióba. Vad Dezső, a kitűnő újságíró mesélte: „A rádió hétfő esti adásainak állandó, mind népszerűbb szereplője volt. Mindig maga olvasta fel a hétvégi forduló mérkőzéseihez, a válogatott találkozóihoz fűzött szakmai megjegyzéseit, megfigyeléseit, bírálatát és elismerését.” Kényes témában is kérdezték: „1954. július 4-én, az elvesztett világbajnoki döntő után a Magyar Rádió vezetőinek nyomatékos kérésére már este a mikrofon elé ültették, hogy próbáljon magyarázatot adni a biztos győzelem helyetti fájó vereségre. A tőle megszokott higgadtsággal, szakmai érvekkel alátámasztva mondta el, hogy miért volt jobb Herberger legénysége” – írta Vad Dezső.

1955-ben készült monumentális munkája; a több mint ötszáz oldalas Labdarúgást több mint tíz nyelvre fordították le. Szaklektorai Pálfai János és dr. Kalocsay Géza voltak. Közben futballozott is, a TF Haladásban és edzette is a csapatot. Életében egyszer állították ki, akkor is vétlenül. Mindazonáltal szigorú volt vele a fegyelmi bizottság, két mérkőzésre eltiltotta. Később elvállalta a Bp. Kinizsinél a szaktanácsadói posztot, Sós Károly volt akkor az edző. 1952 tavaszán központi olimpiai szakvezető is volt. 1957 augusztusában az MLSZ elnöksége határozatot hozott, hogy a válogatott csapat előkészítését és összeállítását négytagú válogató bizottságra bízza. A bizottság munkájában való részvételre Baróti Lajost, Csanádi Árpádot, Lakat Károlyt és Sós Károlyt kérték fel. Csanádi Árpád – aki egyébként akkor a Ferencváros edzője volt –, részben elvi okok, részben nagyarányú elfoglaltsága visszautasította a felkérést.

1969-ben olimpiatörténetből doktorált. 1948-tól 1949-ig a budapesti Szent Imre Gimnázium testnevelőtanára, 1949 szeptemberétől 1962-ig a Testnevelési Főiskola Sportjáték Tanszékének munkatársa, tanársegéd, adjunktus, majd docens volt. 1958-tól 1983-ig ő volt a MOB főtitkára, 1962-től 1983-ig a sportfőhatóság elnökhelyettese, 1964-től 1983-ig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, 1968-tól a NOB programbizottságának elnöke. 1975-től 1979-ig és 1982-től 1983-ig a NOB végrehajtó bizottságának is tagja volt. 1982-től haláláig a NOB sportigazgatói tisztét is betöltötte. Gyógyíthatatlan betegség következtében 1983. március 7-én hunyt el.