Bajnok lett a Hungáriával
Barátky Gyula 1910. október 18-án született Nagyváradon, azonos nevű édesapja mészárossegéd volt, édesanyját Rácz Erzsébetnek hívták. Születési dátumát nagyon sokáig 1910. május 14-nek tudták magyar és román források egyaránt, ám Pataki Gyula futballtörténész, témakutató rábukkant a születési dokumentumára, ami kiigazította a tévedést. Barátky egy nagyváradi kiscsapatban kezdett futballozni, már Trianon után, a város „román idejében”. Csapata, a Stăruința neve magyarul kitartást jelent. Tizenhét éves volt, amikor a magyar profizmus híre az anyaországba csábította, hat mérkőzésen hat gólt szerezve hozzájárult a kék-fehérek első profi bajnoki címéhez. Bár a következő idényben rövid időre visszatért Nagyváradra, egészen 1933-ig játszott a Hungáriában, 1930 és 1933 között kilencszer játszott az A-válogatottban is. (Gólt nem szerzett.) 1933-ban szülővárosába, a Crișana csapatához igazolt, amely vele az első idényében története legjobb helyezését érte el, elődöntőbe jutott a román bajnokságban. Barátky már 1933. október 29-én bemutatkozott a román válogatottban, akkoriban az állampolgársági kérdéseket nem igazán vette senki sem komolyan. Mindenesetre azt viszont kifogásolták a futballtörténészek, hogy a vonatkozó szabályok szerint nem lett volna jogosult játszani a románok – egyébként magyar futballisták köré épített – csapatában az 1934-es világbajnokságon. Más kérdés, hogy a szabályok rigorózus betartása esetén az olaszok is szabályt sértettek néhány dél-amerikai futballistájuk bevetésével. Barátky 1940. július 14-ig 20 válogatott találkozón 13 gólt szerzett román színekben. Utolsó előtti mérkőzését a magyarok ellen játszotta, az Üllői úton.
Két világbajnokságon játszott
A bécsi döntés után is maradt Romániában, 1936 óta már a bukaresti Rapid tagja volt, abból a klubból válogatták be az 1938-as világbajnokságon szereplő román keretbe is. Négyszer nyerte el a Román Kupát (1937, 1939, 1940, 1941). Az ottani élvonalban 155 mérkőzésen 101 gólt szerzett. 1944-től három állomáshelyen is játékos-edzőként dolgozott, majd 1948-ban, szövetségi kapitányként, a román válogatottat vezethette. 1949-től a CSU Cluj, majd két periódusban a bukaresti Dinamo, közben a nagyváradi Progresul edzője is volt. 1959-ben a belügyi klubbal megnyerte a Román Kupát. Korai halála előtt a Dinamo ifjúsági csapatánál dolgozott.