Kitűnően alkalmazta a kockázatos megoldásokat
Balogh II Sándor 1920. március 18-án született Gyónon. A Pesterzsébeti MTK-ban (PeMTK) kezdett el futballozni 1933-ban, ahonnan az Újpest FC 1940. július 20-án igazolta át. A lilák között Salgótarjánban, egy barátságos meccsen debütált, az újpestiek 2–1-re nyertek az SBTC ellen. Alapemberré vált, egyáltalán nem számított sérülékenynek, nem is kapott eltiltásokat – az pedig szinte elképzelhetetlennek számított, hogy formaingadozás miatt mellőzzék. A háború alatti négy befejezett idényben 109 bajnoki találkozón szerepelt. Az UTE 1945-ben megnyerte a nyári, tulajdonképpen Budapest-bajnokságot (ezzel, persze, teljes értékű bajnoki címet szerzett), Balogh II Sándor 22 találkozón játszott. Bajnok lett a lila-fehérekkel 1945–1946-ban (30) és 1946–1947-ben (28) is. Miután kikerült a válogatottból, érezhetően megtört a pályafutása, többet is bajlódott sérülésekkel, mint korábban, de három és fél év alatt még így is 69 bajnoki találkozón játszott. Összesen 348 bajnoki mérkőzésen szerepelt. „Kitűnően alkalmazta a becsúszó szereléseket, a hanyatt vetődéses felszabadítást és a csukafejeseket. Ezek a megoldások ugyan a játékát olykor kockázatossá tették, de az esetek többségében pompásan sikerültek. Érdekes, hogy a kapuban is jól helyt állt. Többször őrizte az újpesti tizenegy hálóját – sikerrel” – írta róla a labdarúgás, másfél évtizeddel a visszavonulása után.
Balszerencse: 3–5-től 3–5-ig
Az A-válogatottban 1942. május 3-án, a németek elleni 3–5-ös találkozón mutatkozott be. A következő másfél évben már nem kapott szerepet, ellenben 1945. augusztus 20-án ő játszott az előző nap tizenegyesből gólt is szerző Rudas Ferenc helyett jobbhátvédet. (Noha többnyire a bal oldalon szerepelt, a válogatottban is.) Az Aranycsapat nagy sorozata előtti utolsó vereség egyben az ő utolsó válogatottságát is jelentette: 1950 májusában, az osztrákok ellen éppen úgy 3–5 lett az eredmény, mint a debütálásakor.
Az ifikkel sikeresebb volt, mint a felnőttekkel
Visszavonulása után előbb a Tatabánya (1953–1954), majd az újpesti ifik (Bp. Dózsa) edzője lett. 1957-ben Bukovi Márton váratlan betegsége miatt átvehette az első csapat irányítását, nagy csalódással vette tudomásul, hogy csupán rövid időre. 1958 nyarán az NB I-be jutott Miskolci VSC-t irányította, majd 1959-től 1963-ig ismét az újpesti fiatalok szakvezetője volt. Ebben a periódusában – párhuzamosan – három évig ellátta a Magyar Pamut edzői feladatait is. A BLASZ I-es klubtól csábította el a Pécsi Dózsa. 1965 nyaráig irányította a mecseki „testvérklubot”, mígnem Szusza Ferenc távozott a Megyeri útról, s őt javasolta utódjának. 1965. július 13-án nevezték ki másodszor az Újpest élére. 1966 végéig volt a lilák első csapatánál, onnan visszakerült az ifjúságiakhoz, akikkel bajnoki címet nyert. 1970-ben az ifjúsági válogatott felkészítését felügyelte, majd rövid ideig a MEDOSZ Erdértnél is edzősködött. 1980-ban a Fővárosi Vízművek technikai vezetője volt. 1983-ban a Chinoin szaktanácsadójaként tevékenykedett.