A leghíresebb magyar női kerékpáros, akit Kornélnak hívtak
Magyar Kornélia a Ganz-MÁVAG-nál kezdett el kerékpározni 1952-ben, majd fél év után a Budapesti Honvédban, illetve a Budapesti Építőkben folytatta. Mint egyetlen női versenyzőt eleinte nem fogadták nagy örömmel. Féltek, hogy rossz hatással lesz a férfiversenyzőkre. Ekkor ragadt rá a Kornél becenév. 1954 és 1960 között női országúti egyéniben hatszor nyert magyar bajnoki címet. 1954-ben a Millenárison a 2000 méteres csapatversenyben főiskolai világbajnokságot nyert. 1960-ban, saját költségén, edzői kíséret nélkül első magyar női kerékpárosként részt vett az NDK-ban rendezett világbajnokságon, ahol az országúti versenyben sokáig jó pozícióban volt, de egy defekt miatt helyezetlenül végzett.
Gyorskorcsolyában is úttörő volt
Ezután be is fejeződött kerékpáros-pályafutása, és edzője tanácsára átnyergelt a gyorskorcsolyázásra. 1960-ban, 21 évesen húzott először korcsolyát, de egy év múlva már megnyerte a magyar bajnokságot. Ezután 1972-ig még tíz egyéni összetett bajnoki címet szerzett, és több mint 100 országos rekordot ért el. 1972-ben az év gyorskorcsolyázónőjének választották Magyarországon. 1961 és 1972 között a magyar válogatott tagjaként négyszer vett részt világbajnokságon és szerepelt az először megrendezett női Európa-bajnokságon is. 1964-ben, Innsbruckban első magyar gyorskorcsolyázónőként szerepelt az olimpián.
Mindvégig a jégpályák közelében maradt
1973-ban visszavonult, és a Volán SE korcsolyaedzőjeként dolgozott tovább. Tanítványa volt a később osztrák színekben olimpiai bajnokságot nyert, világ- és Európa-bajnok – Hunyady Emese is. Férje is sportszakember volt: Ihász Sándor a hetvenes években edzője volt a Központi Sportiskolának, majd 1977 és '85 között a Magyar Kerékpáros Szövetség főtitkáraként dolgozott.
Forrás
• www.olympedia.org
• www.arcanum.hu
• Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? Sportolók, edzők, sportvezetők, sportújságírók, sportorvosok, sportszakemberek. II. kötet I-R (Szekszárd, 1994)
• http://hunskate.hu/hirek/szovetseg/elhunyt-ihaszne-magyar-kornelia
• https://www.gyal.hu/dokumentumok/gyali-ujsag/2009_03.pdf
• https://index.hu/video/2018/09/29/kerekpar_korcsolya_sport_ihaszne_magyar_kornelia/ története (Budapest, 1942)
