Kim
Minseok

A gyorskorcsolyázó Kim Minseok három olimpiai érmet szerzett Dél-Korea színeiben, egy eltiltás miatt azonban hazánkba költözött, és 2024 nyara óta magyar színekben folytatja pályafutását. A 2026-os téli olimpián hazánkat képviseli majd Olaszországban.

Születési hely
Anjang (Dél-Korea)
Születési idő
1999. jún. 14.

Fiatalon dél-koreai színekben ért el kiemelkedő sikereket

Kim Minseok szülővárosában, a dél-koreai Anjangban kezdett korcsolyázni hétévesen, és az általános iskola harmadik osztályában döntött úgy, hogy gyorskorcsolyázó lesz. Elszántságának hamar meglett az eredménye, 15 évesen, 1500 méteren ezüstérmes lett a 2015-ös varsói junior-világbajnokságon, a következő évben már övé lett az arany. Lillehammerben, a 2016-os téli ifjúsági olimpiai játékokon megnyerte a versenyszámot, és a tömegrajtos versenyben is az élen végzett. A felnőttek között 2017-ben mutatkozott be, dél-koreai juniorcsúccsal ötödik lett a hazai rendezésű világbajnokságon, a néhány hónappal később rendezett Téli Ázsia-játékokon pedig egyéniben és csapatversenyben is első lett. A 2018-as phjongcshangi téli olimpián sikeresen szerepelt, főszámában, 1500 méteren bronzérmet szerzett, az üldözéses csapatversenyben pedig ezüstöt. 2021-ben megnyerte a dél-koreai országos bajnokságot 1500 és 3000 méteren is, a 2022-es pekingi téli olimpián pedig újra harmadik lett 1500 méteren.

Harmadik téli olimpiáján már magyar színekben versenyzik

A pekingi téli olimpia után, 2022 júliusában ittasan vezetett, és balesetet okozott, de szerencsére nem sérült meg senki. Hazája szövetsége viszont 18 hónapra eltiltotta a sportolástól, három évre pedig a válogatottól, ami azt jelentette, hogy ugyan már indulhatna a 2026-os olimpiai válogatón, de az eltiltás miatt nem tudott volna felkészülni. Ebben a patthelyzetben elfogadta a 2021-től magyar válogatottnál edzősködő honfitársa, Csul Von Eric Lee hívását, és 2024 júliusában magyar állampolgár lett, magyar színekben versenyzett tovább. A 2025-ös gyorskorcsolya Európa-bajnokságon három távon is magyar csúcsot ért el, az 500 métert megnyerte, 1500-on harmadik lett, összesítésben pedig a 8. helyen végzett. Decemberben olimpiai kvótát szerzett 1000 és 1500 méteren, így pályafutása harmadik téli olimpiájára készülhet.

Otthon üldögéltem, és az járt a fejemben, elveszítettem mindent, amikor Eric, akivel korábban korcsolyáztam együtt, felajánlotta, hogy edzhetek Magyarországon. Én nagy pályán versenyzek, a lehetőséget rövid pályán biztosította a magyar csapat, de én éltem vele, és hálás vagyok, hiszen esélyt kaptam arra, hogy felálljak a padlóról.

Forrás

• https://hunskate.hu/hirek/gyorskorcsolya/tanuljuk-meg-a-nevuket-kim-es-mun • https://magyarnemzet.hu/sport/2024/09/kim-min-szok-oliver-gyorskorcsolya-olimpia-kim-min-seok

Egyesületei

2024 —
Ferencvárosi Torna Club
Budapest

Eredményei

2025
Heerenveen
Hollandia
Összetett Európa-bajnokság
Gyorskorcsolya Összetett
8
2025
Hamar
Norvégia
Távonkénti világbajnokság
Gyorskorcsolya 1500m
12
2025
Hamar
Norvégia
Távonkénti világbajnokság
Gyorskorcsolya 1000m
12