A jövő záloga: kézilabdaosztályok a Balázs-iskolában
Róth Kálmán a győri MÁV DAC-ban futballozott, és egy edzőmeccsen a felnőttek között is pályára léphetett, ráadásul nem is akárki volt az ellenfél, a helyi rivális ETO-val játszottak. Akkor igazolták le a zöld-fehérek Hannich Pétert, és az átigazolás része volt, hogy megmérkőztek a másik klubbal. „Óriási élmény volt ellenük, annyi néző előtt focizni” – idézte fel meghatározó sportélményét Róth Kálmán, aki a kézilabdapályája mellett nőtt fel. A gondnok többször megengedte neki, hogy fellocsolja a salakos pályát, utána pedig kapura is dobálhatott. „A kézilabdát is kipróbáltam, a válogatón megfeleltem, de azt be kellett látni, hogy sem a magasságom, sem a végtagjaim hosszúsága nem tett engem alkalmassá kézilabda-játékosnak.” A sportágat azonban nagyon megszerette, előbb Murai Bélánál elvégezte a segédedzői tanfolyamot, majd mikor a Gárdonyiban elkezdett tanítani, Takács Miklós mellett dolgozott. „Rengeteg edzését láttam, gyakorlatilag ő volt a tanítómesterem. Mikor a Balázs-iskolába átment, engem is hívott, ott csináltuk meg az első kézilabda tagozatos általános iskolai osztályt, ami óriási lökést adott a győri kézilabdázásnak.” A Balázs Béla Általános Művelődési Központ általános iskolájából utóbb olyan játékosok kerültek ki, mint Görbicz Anita, Pálinger Katalin, vagy a fiúk közül az Iváncsik testvérek. Róth Kálmánt 1994-ben kértek fel először a felnőttcsapat irányítására.
Nemzetközi kupadöntők az ETO-val
A remek szakember két periódusban, először 1994–1996, majd 2002–2007 között vezette a Győri ETO KC NB I-es csapatát. 2005-ben és 2006-ban magyar bajnokságot, 2005–2007 között pedig három alkalommal Magyar Kupát nyert. Szép sikereket ért el a nemzetközi porondon is: 2004-ben és 2005-ben az EHF-kupa-döntőbe, 2006-ban a KEK-döntőbe vezette az együttest, és az irányításával jutott először Bajnokok Ligája-elődöntőbe a Győr, 2007-ben. 2007 óta a Győri ETO KC utánpótlás igazgatója. Munkásságát számos junior-, ifjúsági és serdülő bajnoki cím fémjelzi. A győri játékosokra épülő Bercsényi iskola csapatával két alkalommal is középiskolás világbajnoki aranyérmet szerzett. Több világversenyen is szövetségi edzőként vezette a magyar női utánpótlás-válogatottakat, 2008-ban és 2010-ben 5. helyen végzett a junior-világbajnokságon, 2012-ben pedig bronzérmes lett az együttessel. Irányításával 2009-ben ezüstérmet nyert az U19-es válogatott a győri korosztályos Eb-n, az ifjúsági Európa-bajnokságokon 6. (1999) és 4. (2011) helyen zárt. Róth Kálmán a szakmai tevékenysége elismeréseként 2010-ben kapott mesteredzői címet.
Klubjai edzőként
Győri Richards, Győri Keksz-ETO (1994–1996), Győri Graboplast ETO (2003–2007), Agro SE Orosháza (2000), Kiskunhalas NKSE (2001), Veszprém Barabás KC (2012–2014), Mosonmagyaróvári KC SE (2014), magyar női ifjúsági válogatott, magyar női juniorválogatott.
Legjobb eredményei edzőként
BL-3. (2007), 2x EHF kupa-2. (2004, 2005), KEK-2. (2006), magyar bajnok (2005, 2006), MK-győztes (2005, 2006, 2007), junior vb-3. (2012), 2x junior vb-5. (2008, 2010), junior Eb-2. (2009), ifjúsági Eb-4. (2011), ifjúsági Eb-6. (1999), 2× középiskolai világbajnok a Bercsényi Gimnáziummal.
NB I-es eredményei edzőként
• 1994–1995 5. hely
• 1995–1996 4. hely
• 2000–2001 10. hely, nem végig ő volt az edző
• 2000–2001 11. hely, az idény második felében volt a Kiskunhalas edzője
• 2002–2003 3. hely
• 2003–2004 2. hely
• 2004–2005 1. hely
• 2005–2006 1. hely
• 2006–2007 2. hely
• 2012–2013 7. hely
• 2013–2014 10. hely
• 2014–2015 10. hely, itt sem volt végig a csapat edzője
