Lengyel

Gábor

Lengyel Gábor az evangélikus gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg a sportággal. „Az első órán testnevelő tanárom labdát nyomott a kezembe azzal a feladattal, hogy szervezzem meg az osztály kézilabdacsapatát” – emlékezett vissza a kezdetekre. Tizenhat éves volt, amikor az egyik osztálytársa megkérdezte, lenne-e kedve az iskolát patronáló Vörös Meteor (VM) egyesületi edzéseire járni. Mivel szerencsére volt, így kezdődött Lengyel Gábor sportpályafutása. Első sikerélménye az ifi csapatukkal a terembajnokságban elért bajnoki aranyérmem volt, amit egy év múlva sikerült megismételni. Teremben kispályán, szabadtéren nagypályán mindig kapusként szerepelt. Előbb csak Pici volt a beceneve, mivel mindig nagyobb fiúkkal focizott, amit azután a gimnáziumban valaki Piciről Fricire változtatott, feltehetően egy elhallás miatt. Ez a becenév azután rajta maradt egész életében. Már a VIII. kerületi Baross utcai VM-pályán játszották a meccseiket, amikor egy ifi mérkőzésen – szükségből – kikerült a mezőnybe. Ez a „kirándulás” olyan jól sikerült, hogy jobbkezes, jobboldali átlövőként folytatta. Játékosként a Vörös Meteor és az FTC csapataiban szerepelt, melyekben 1954 és 1957-ben magyar bajnokságot nyert, és játékospályafutása csúcspontjaként tagja volt az 1958-as világbajnokságon járt válogatottnak, mely a hetedik helyet szerezte meg. Tizenháromszoros válogatott volt, de mellette legalább még harmincszor szerepelt a nemzeti együttessel azonos Budapest-válogatottban. Már 1957–58-ban a Vörös Meteor nagypályás ifi fiúk edzője lett, és attól kezdve ez a munka egyre fontosabb lett számára.

Vezetőedzőként a Vörös Meteor, a Csepel SC, a Postás SE és a Tatabányai Bányász együtteseinél irányította a szakmai munkát, a női válogatottnál pedig Török Bódog szövetségi kapitány tevékenységét segítette az 1971-es, bronzérmet hozó és az 1973-as (4. hely) világbajnokságokon, valamint a szintén a 3. hellyel záruló 1976-os montreáli olimpiára való felkészülés során. Tizenegy éven keresztül dolgozott a női junior és ifjúsági utánpótlás-válogatottaknál, 1967-ben ezüstérmet szerzett az első – később nem hivatalossá módosított – junior világbajnokságon. Szintén szerepet vállalt a férfiválogatott és a női főiskolai válogatott felkészítésében is. 1954 és 1956, valamint 1975 és 1982 között NB-s játékvezetőként is tevékenykedett, utóbbi időszakban a legmagasabb osztályig jutott el, ahol 40 mérkőzést vezetett. 1991 óta mesteredző, nyolc éven keresztül csoportvezetője volt az alapfokú edzőképzésnek. Több mint egy évtizeden keresztül dolgozott az MKSZ-ben, mint szakfelügyelő, majd a versenybizottság elnöke.

1995 után jöhettek volna a megérdemelt pihenés évei, azonban ilyesmiről mindmáig nincs szó. Papíron ugyan nyugdíjas, de 2001-ig nyugdíjasként tovább dolgozott teljes munkaidőben. Jelentős szerepet vállalt a hazai rendezésű 1992-es női ifjúsági Eb, az 1995-ös női felnőtt-világbajnokság, valamint a 2001-es női junior világbajnokság szervezésében és lebonyolításában, mint a rendezvények versenyigazgatója. 2000-től tizenegy éven át aktívan tevékenykedett az MKSZ Játékvezetői Bizottságában, és még ezután is foglalkozott a fiatal játékvezetők felkészítésével, illetve az alapfokú játékvezetői tanfolyamok során oktatói tevékenységet látott el a Budapesti és a Pest Megyei Kézilabda Szövetségben.

• Mesteredző (1991) • Magyar Sportért Kitüntető Cím (1996) • Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2010) • Török Bódog-életműdíj (2018)