Laurencz

László

Laurencz László ballábas futballistaként a BEAC csapatában játszott, de egyszer megsérült a jobb bokája, majd utána elkapta a skarlátot, és csontvelőgyulladása lett, 1947 karácsonyán negyvenfokos lázzal vitték kórházba. Először amputálni akarták a lábát, végül egy évet derékig gipszben töltött, de ezzel nem volt vége a megpróbáltatásoknak, a combja miatt további két évet kellett feküdnie, hét műtéten esett át. Az volt a szerencséje, hogy sikerült Amerikából penicillint szerezni, mert az orvosok már-már lemondtak róla. Ő azonban nem hagyta annyiban, elkezdett erősítő tornát végezni, és amikor eldobhatta a mankót, 17 éves korától kézilabdaedzésekre járt, mivel focizni nem engedték vissza. A kézilabda annyira jól ment neki, hogy válogatott kerettag lett, de egy vesebetegség véget vetett a játékospályafutásának, és 1962-ben edzősködni kezdett az Újpesti Gyapjúnál, majd 1965-től a Budapesti Rendészeti SE együttesében, 1968-ban pedig edzői képesítést szerzett.

Edzőként egyre sikeresebb lett, 1972 és 1978 között a Bakony Vegyész női csapatának szakmai munkáját irányította, két bajnoki ezüst- és két bronzérmet szerzett a csapattal, 1973-ban pedig megnyerték a Magyar Kupát. 1978-tól a Tatabányai Bányász női kézilabdacsapatának kispadjára ült, mellyel 1983-ban bajnoki bronzérmesek lettek. Egy évvel később külföldön próbált szerencsét, az osztrák Hypobank Wien együttesét irányította egy évig és nyert vele bajnokságot, valamint kupát, párhuzamosan pedig az osztrák női kézilada-válogatottat is átvette, mellyel az 1984-es Los Angelesi olimpián a hatodik helyen végeztek. Mikor hazatért, a Bp. Építők női csapatához került, mellyel hat év alatt két magyar bajnoki címet ünnepelhetett, 1989-ben és 1990-ben. Ezután kérték fel a C-csoportba kiesett női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, amellyel Olaszországban megnyerte a C-világbajnokságot, majd a B-t is Litvániában, és feljutottak az A-csoportba.

A 1989-ben mesteredzői címmel kitüntetett Laurencz László jól rajtolt az élvonalba frissen visszajutott női nemzeti csapattal, az 1993-as norvégiai világbajnokságon hetedik, majd 1994-ben Németországban, az első Európa-bajnokságon negyedik helyezést ért el az együttessel. Ettől az évtől a Dunaferr szaktanácsadójaként is dolgozott, 1995-ben az együttes megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját (KEK). Szövetségi kapitányként két legkiemelkedőbb eredményét 1995-ben és 1996-ban érte el, előbb ezüstérmet szerzett az osztrák-magyar közös rendezésű világbajnoságon, a döntőben Dél-Koreától szenvedtek vereséget, majd az atlantai olimpián bronzérmes lett a válogatottal. Miután csak tizedikek lettek az azévi Európa-bajnokságon, nem hosszabbították meg a szerződését. Keménykezű edzőként ismerték, megvoltak a módszerei, előfordult, hogy a félidei szünetben nem engedett be senkit az öltözőbe, hanem edzést vezényelt a pályán a két félidő között, mert elégedetlen volt a csapat teljesítményével és hozzáállásával.

1997-ben a Gyöngyösi Főiskola férfi kézilabdacsapatának lett az edzője, de a női csapatoknál is dolgozott Szekszárdon és Gödön, mielőtt 1999-ben megbízták a magyar női ifjúsági válogatott vezetésével, mellyel 2001-ben bronzérmet szerzett a korosztályos Európa-bajnokságon. Ezt követően dolgozott Esztergomban, Debrecenben és Kőbányán is a női csapatok mellett, 2007-től 2010-ig pedig a váci férficsapatot edzette, majd a Csepel DSE szakmai igazgatójaként folytatta a munkáját. 2020 júliusában róla nevezték el a XXI. kerületben, Csepelen épített sportcsarnokot. Fanyar humorára jellemző, hogy amikor a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) 2020-ban szerződést bontott Kim Rasmussennel, a női kézilabda-válogatott dán kapitányával, 85 évesen felhívta a szövetséget, és így szólt a telefonba: "Itt Laurencz. Először is: vállalom.”

• olimpiai borzérmes (1996) • olimpiai 6. (1984) • világbajnoki ezütérmes (1995) • világbajnoki 7. (1993) • B-világbajnok (1992) • C-világbajnok (1991) • Európa-bajnoki 4. (1994) • Európa-bajnoki 10. (1996) • Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK)-győztes (1995) • 2x magyar bajnok (1989, 1990) • Magyar Kupa (MNK)-győztes (1973) • osztrák bajnok (1984) • osztrák kupagyőztes (1984) • ifjúsági Európa bajnoki bronzérmes (2001) • mesteredző (1989) • Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (1996) • Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2010) • Csepel díszpolgára (2012) • Török Bódog-életműdíj (2015) • Bay Béla-díj (2015)

• kezitortenelem.hu / Éliás Gábor