Párját ritkító sikersorozat a Honvéddal
Dékán Rezső edzőként 1951-től a Haladás Lenin Intézet férfi kézilabdacsapatával dolgozott, majd 1957-ben a BEAC irányítását vette át, amelyet négy éven át vezetett. 1962-ben került a Bp. Honvéd SE együtteséhez, amelyet kér részletben irányított (1962–1967 és 1974–1978), a kett között az FTC kispadján ült, végül a Újpesti Dózsa csapatánál állt alkalmazásban egy idényen át, 1980-ig. Legnagyobb sikereit a Budapesti Honvéd férficsapatának élén érte el, az első hat évben ötször nyert magyar bajnokságot a gárdával, 1966-ban pedig a Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjéig vezette tanítványait, ahol a bolgár Dinamo Szófia, a spanyol Atlético Madrid, a svájci Grasshoppers Zürich és a dán Aarhus legyőzése után végül csak a keletnémet SC DHfK Leipziggel szemben maradt alul.
Egy idő után, akármilyen szépek is az eredmények, szerintem távoznia kell az edzőnek. Különben már nem tud megújhodni, és előbb-utóbb a csapat látja a kárát.
„„
Ezek után az NB I-be vezette a Ferencvárost, hat évet töltött a zöld-fehéreknél, aztán az útja visszakanyarodott legnagyobb sikerei helyszínére, a Honvédhoz, ahol újabb öt évet töltött. Széleskörű elismerést szerzett, a fővárosi klub vezetői is azt vallották, hogy sokat köszönhetnek a mesteredzői címmel 1971-ben elismert szakembernek. De két újabb bajnoki címet követően másodszor is eljött a búcsú ideje, és Dékán Rezső az Újpesti Dózsában fejezte be edzői pályafutását.
Díjai, eredményei edzőként
• Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK)-2. (1966)
• 7× magyar bajnok (1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1976, 1977)
• Magyar Kupa (MNK)-győztes (1964)
• mesteredző (1971)
