Varga

Imre

A nagyszénási születésű nehézsúlyú óriás félelmetes erejű dzsúdós volt, talán a legerősebb az egész világon. „Sokáig nem tudtunk edzőtársat keríteni neki, összetört mindenkit, féltek tőle. Ma már a középsúlyúak is szívesen edzenek vele, és egyik sem sérül meg. Vigyáz rájuk” – nyilatkozta a hetvenes évek elején a Budapesti Spartacus mesteredzője, Króner Ferenc az akkoriban már válogatott versenyzőjéről, Varga Imréről. A 188 centiméter magas, csaknem másfél mázsás kolosszus meglehetősen későn találkozott a cselgánccsal, és akkor is kényszerűségből. Birkózott, de 1965-ben, húsz esztendősen bevonult a kötelező sorkatonai szolgálatra, bajai egységénél pedig birkózásra nem volt lehetőség, a dzsúdóra annál inkább.

Egy másik mesteredző, a bajai Gyuró László műhelyében töltött időszak során az „erős fiút” már a fővárosból is csábították, 1968-ban a korszak egyik legerősebb hazai műhelye, a Bp. Spartacus hívta. Ott faragtak belőle klasszis versenyzőt. 1971-ben, huszonhat évesen szerezte meg az első felnőtt magyar bajnoki címét, de akkor már ő is tudta, pusztán a fizikai erejével nem sokra viszi. „Az erő nem minden. Két év keservei nyomán szűrtem le ezt a következtetést. Hosszú ideig túlértékeltem izmaim fontosságát. Úgy hittem, hogy a győzelmekhez elegendő, ha csak erős vagyok. És én lepődtem meg a legjobban, amikor nálam könnyebb srácok földhöz vágtak” – idézte fel egy korabeli interjúban. Edzői – Króner Ferenc és Moravetz Ferenc – fáradtságot nem ismerve gyakorolták vele a különféle technikákat, majd azt is kijárták, hogy tanítványuk hosszú edzőtáborozásra utazhasson a sportág őshazájába, Japánba. Ahol a szóbeszéd szerint az összes nagyágyút felküldték ellene, akik aztán agyba-főbe verték – persze sportszerű küzdelemben.

Varga Imre 1972-ben Európa-bajnoki ötödik helyezettként bekerült az olimpiai csapatba, Münchenben a félnehézsúlyúak között léphetett tatamira. Az ötkarikás kaland nem tartott sokáig, a kanadai Terry Farnsworth jobb volt nála. Ez után már csak a nehézsúlyban vagy az open-kategóriában szerepelt, 1974-ben, Londonban megszerezte az első Európa-bajnoki érmét, harmadik lett a súlycsoportok nélküli kategóriában, egy évvel később pedig már a világbajnoki bronzéremért harcolhatott, végül ötödik lett Bécsben, ezzel helyet követelt magának az 1976-os olimpiai csapatban is. Montrealban megszerezte az első ötkarikás győzelmét is, a későbbi olimpiai bajnok NDK-s Dietmar Lorenz ellen, csakhogy a folytatásban a bronzig menetelő dél-koreai Cso Dzse Ki véget vetett Varga szereplésének.

A montreali olimpia után az akkor már harmincegy esztendős sportoló tanácstalan volt a folytatást illetően, de végül a tatamit választotta. És milyen jól tette! Ahogy mondani szokták a borra: korral nemesedik, Varga Imre sorra nyerte az érmeket az Európa-bajnokságokon, 1978-ban Helsinkiből ezüst- és bronzérmet is hazahozott, 1979-ben Brüsszelből bronzérmet, 1980-ban Bécsből újabb ezüstöt szállított. 34 évesen pedig történelmet írt: az 1979-ben ő szerezte meg a magyar cselgáncs első világbajnoki érmét, bronzérmes lett a +95 kilogrammosok küzdelmeiben. Legendás dzsúdósokkal együtt állhatott dobogóra, a japán Jamasita Jaszuhiro, a francia Jean-Luc Rouge és a koreai Cso társaságában. Az 1980-as moszkvai olimpián is ott volt a helye, de egy papírforma győzelem után a negyeddöntőben az észak-koreai Kim Mjong Guj elütötte a továbbjutástól, így nyolcadik lett.

És még mindig nem tudott nemet mondani: Moszkva után, harminchat évesen is rávették a folytatásra, igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy 1981-ben – először a sportág történetében – Magyarországon rendezték meg az Európa-bajnokságot. A debreceni versenyen egy gyors győzelem után a fiatalok már kifogtak rajta. Edzőként folytatta a Spartacusban (1978-ban szerezte meg szakedzői diplomáját a TF-en), és egy ideig a válogatott mellett is segédkezett. A Szpari trénereként a kilencvenes évek közepéig megannyi bajnoki érem megszerzésének, nemzetközi sikernek volt részese, tanítványai közül Molnár Lajos 1982-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert, Dubovszky István az 1988-as szöuli olimpián ötödik helyezést ért el, Tolnai László pedig 1990-ben, Frankfurtban az Európa-bajnoki dobogó tetejére állhatott.

• 3x olimpikon (1972, München, 93 kg; 1976, Montreal, open; 1980, Moszkva, +95 kg) • Vb-3. (1979, Párizs, +95 kg) • 2x vb-5. (1975, Bécs, open; 1979, Párizs, open) • 2x Eb-2. (1978, Helsinki, +95 kg; 1980, Bécs, +95 kg) • 3x Eb-3. (1974, London, open; 1978, Helsinki, open; 1979, Brüsszel, +95 kg) • 12x magyar bajnok (1971, open; 1973, +93 kg; 1974, +93 kg; 1974, open; 1975, +93 kg; 1976, +93 kg; 1976, open; 1977, open; 1978, +95 kg; 1978, open; 1979, +95 kg; 1980, +95 kg)

• Judoinside.com • Judoinfo.hu • Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Arcanum