Sárközy

Dezső

Sárközy Dezső Csehszlovákiában született és igazán kalandos körülmények között került Magyarországra: a Csallóközben élő Sárközy család 1946-ban, a második világháború után a várható kitelepítés elől menekült át Magyarországra, egy hideg őszi éjszakán, csónakkal keltek át a Dunán. A középiskolai tanulmányait Mosonmagyaróváron végezte el, majd a Veszprémi Vegyipari Egyetemen diplomázott, később doktori címét is itt érdemelte ki, majd itt lett címzetes egyetemi docens. Aranyokleveles vegyészmérnökként hamarost nagyon magasra vezetett az útja, egészen a Finomkerámiaipari Művek vezérigazgatói székéig. A tizennégyezres létszámú vállalat volt a gazdája többek között a Herendi, a Hollóházi és a Zsolnay-porcelánnak is. Ahogyan a korabeli sajtó fogalmazott: „azt, hogy a Finomkerámiaipari Művek népgazdaságunk biztos bázisai közé tartozik, mindennél jobban bizonyítja, hogy az elmúlt öt évben például kétszer is elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját, és mellette kétszer lett az építésügyi tárca kiváló vállalata...”

Sárközy Dezső kedvelte a testmozgást, amennyit rendkívül zsúfolt napirendje engedte, időt is fordított rá. Mégis a politika sodorta közelebb a sporthoz: „társadalmi munkában” elnökségi tagja lett a Budapesti Honvédnak, és a hatvanas évek végén a tagok amolyan ultimátumot kaptak: vegyenek kézbe egy-egy szakosztályt, és tegyenek meg mindent a felemelkedéséért. „1968-ban a Bp. Honvéd elnökségének tagja lettem. Akkoriban már ott csellengtem az egyesület körül. Nekem nagyon régi a kapcsolatom a sporttal. Gyerekkoromban csináltam én sok mindent, bár igazán sokra egyik sportágban sem vittem. Fociztam, aztán az egyetemi éveim alatt a Veszprémi Haladás kézilabdacsapatában játszottam. Tulajdonképpen a kézilabdát kerestem a Bp. Honvédban is. Az elnökség tagjait 1969-ben fel is kérték arra, hogy patronálják a különböző szakosztályokat. Nekem a súlyemelést és a cselgáncsot kínálták fel. Megmondom őszintén, akkor a súlyemelést választottam. Járogattam is az edzésekre, végül mégis a cselgáncs mellett döntöttem. Ez tulajdonképpen apróságon múlt. A súlyemelésben rend volt, legfeljebb reprezentálni kellett volna, de az nem az én kenyerem. Dolgozni, tenni akartam! Érdekes helyzetben volt a cselgáncs, hiszen 1964-ben Tokióban szerepelt az olimpia műsorán, négy évvel később nem, Münchenben aztán ismét a műsorra került. Mi éppen az olimpiász kezdetén azt tűztük ki célul, hogy Münchenben Honvéd-cselgáncsozók is tatamira lépjenek. A szakosztályban éppen akkor még forrt az élet: a meglévő kitűnő versenyzői állományból és a Csepeli Szabadkikötő hozzánk igazolt fiatal nemzedékéből kellett egységes csapatot formálnunk. Hát ezért választottam a cselgáncsot. Nehezebb, de szebb feladatnak ígérkezett” – idézte fel a történteket a Népsport hasábjain. A történethez hozzátartozik, hogy a Honvéd szakosztályából került ki a sportág első magyar olimpiai pontszerzője (Hetényi Antal, 1972, München, ötödik helyezés), az első Európa-bajnoka (Tuncsik József, 1976, Kijev) és az első olimpiai érmese (Tuncsik József, 1976, Montreal, bronzérem) is.

1976 decemberében az alábbi közleményt adta ki a Magyar Távirati Iroda: „Az év végével három országos sportági szakszövetség elnöki tisztségében változás történt. Saját kérésükre – érdemeik elismerése mellett – az OTSH elnöke elnöki tisztéből felmentette dr. Molnár Eleket (cselgáncs-szövetség), dr. Dénes J. Tamást (íjász-szövetség) és Tapolczay Kálmánt (jégsport-szövetség). Az új elnökök: dr. Sárközy Dezső (cselgáncs), dr. Fodros István (íjász) és Kozári Józsefné (jégsport). „Amikor az OTSH felkért, hogy vállaljam el ezt a megtisztelő megbízatást, bevallom, rövid ideig haboztam. De csakis azért, mert így ki kellett válnom a Budapesti Honvéd elnökségéből. Aztán úgy éreztem, hogy ez mégiscsak nagyobb lehetőség, hogy szolgáljam a sportágat. Mert akkorra már teljességgel magaménak éreztem. Olyan sportág ez, amelyikbe bele lehet szeretni. Én az embereken, az edzőkön, a versenyzőkön, a lelkes társadalmi munkásokon keresztül szerettem meg, akit csak ismertem, keményen dolgozott, minden gondolata e körül forgott. Tetszett az emberek elszántsága, fanatizmusa, jellembeli tisztasága. És egyre közelebb kerültem e rendkívüli energiák tárgyához, magához a cselgáncshoz is. Aki már megismerte a gyorsaságát, leleményességét, erejét és lendületét, és aki figyeli finomságait, az már élvezni is tudja. Csodálatos világ! Emberré nevelő világ, az egykori versenyzők a munkában is megállják a helyüket, ott is keményen, ott is becsülettel és értelemmel végzik feladataikat” – fűzte hozzá az elnök.

Sárközy Dezső elnöksége komoly felpezsdülést hozott a sportágban. Menedzserként vette kezébe az ügyek irányítását, megszervezte a cselgáncshoz szükséges legfőbb felszerelés, a dzsúdóruha hazai gyártását, irányításával a dankollégium kidolgozta és útjára indította a korszerűsödést, fejlődést szolgáló tematikát, hogy szélesebbé tudja tenni a sportág bázisát, növelni tudja a versenyzők, az edzők, a versenybírók és a sportvezetők számát is. Akkoriban ötvennyolc szakosztályban mintegy két és félezer versenyzőt számlált a magyar cselgáncs. Már elnökként vehetett részt az Ozsvár András és Kincses Tibor révén két bronzérmet hozó moszkvai olimpián, nagy érdemei vannak abban is, hogy 1981-ben Debrecenben – a sportág történetében először – Magyarország rendezhette meg a felnőtt Európa-bajnokságot. „Amikor megkaptuk az Eb-t, tudtuk, ez nemcsak nagy megtiszteltetés, elismerése a magyar cselgáncssport eddigi eredményeinek, növekvő nemzetközi tekintélyének, hanem legalább akkora felelősség, bizalom és lehetőség is. Ezt felismerve, valóban az egész magyar cselgáncssport összefogott, vezetők, edzők, versenyzők, aktívák, de még ez is kevés lett volna, hanem találunk olyan nagyszerű társakat, mint amilyenekre leltünk Debrecen városában, sőt, Hajdú-Bihar megyében. Az egész világ előtt bebizonyítottuk, hogy a nemrég még teljesen ismeretlen, kézlegyintéssel elintézett magyar cselgáncssport megérett, felnőtt ilyen nagy feladatok megoldására is, másrészt ezzel a valóban emlékezetes viadallal talán idehaza is sikerült tovább népszerűsíteni a cselgáncsot, újabb híveket, pártolókat, szurkolókat toborozni.”

A sportág hazai fejlődésének kétségtelenül érezhető lendületét alaposan megtörte az 1984-es olimpiai bojkott, Los Angeles helyett Varsóba, a Barátság-versenyre utazott lelkileg összetört válogatottunk, de a sokkból az 1988-as szöuli játékokra sikerült feltápászkodni. Egy igen ígéretes, tehetséges generáció bontogatta a szárnyait, és érte el első jelentősebb sikereit, olyan klasszisokkal soraiban, mint Hajtós Bertalan, Csák József, Bujkó Tamás vagy Csősz Imre. Ahogy mondani szokták: érett a termés, de az „aratásban” dr. Sárközy Dezső már nem vehetett részt. A sportban forgószélszerűen hatott a rendszerváltás, és ez a viharos légmozgás elsodorta a teljes szövetséget is. 1989 őszén meglehetősen kaotikus közgyűlésen – immár „demokratikusan” – választottak a dzsúdósok. „Hosszú vita alakult ki arról, hogy az új szövetség egyesületek vagy magánszemélyek társulása legyen. Ezután került sor az alapszabály-tervezet elfogadására, az azzal összefüggő szavazásra. Egy ellenszavazat és három tartózkodás mellett elfogadták a dokumentumot, így megalakult — a régihez képest új névvel — a Magyar Judo Szövetség. Ezután került sor a leendő elnöki és főtitkári posztra, valamint az alelnöki tisztségekre történt javaslatok elfogadására. Az elnöki listára dr. Sárközy Dezső és dr. Szegvári Péter került, a százhúsz szavazatból százkettő szólt dr. Szegvári Péter, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára mellett, így ő lett az új elnök” – számolt be róla a Népsport. Dr. Sárközy Dezső 1991-ben vonult nyugdíjba, Diósdon lelt új otthonra, ahol a tőle megszokott lendülettel vette ki a részét a közéletből, hol ellenzékben, hol önkormányzati képviselőként dolgozva a településért. 2013 szeptemberében, életének nyolcvanadik esztendejében, rövid betegség után hunyt el. 1972-ben eredményes munkája elismeréséül a Munka Érdemrend aranyfokozata, 1979-ben a testnevelés és sport területén végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem aranyfokozata kitüntetést vehette át. Emlékére éveken át utánpótlás versenyt rendeztek Diósdon.

• Judoinfo.hu • Arcanum • Sági József: A magyar judosport fél évszázada