Rajmon

Gyula

„Fiatalok, tanuljatok cselgáncsot! Az olimpián elért hatalmas sikerek is bizonyítják, hogy szocializmust építő országunkban milyen fejlett a sportkultúra. Cselgáncsban elmaradtunk az általános fejlődéstől. Még csak négy fővárosi sportkörben (a Dózsa, a Bástya, a Honvéd és a TF Haladás), vidéken pedig Salgótarjánban működik cselgáncs-szakosztály. Ma már valamennyi népi demokratikus országban nagy tábora van a cselgáncsnak. A Német Demokratikus Köztársaságban cselgáncs szpartakiádot is rendeztek. A Szovjetunióban igen népszerű a „szambó”, ez lényegtelen eltéréstől eltekintve, azonos a cselgánccsal. Népszerűségét bizonyítja, hogy a szovjet filmhíradókban gyakran látni szambó bemutatókat. Legutóbb az egyik híradóban Kotkas olimpiai bajnok birkózó mutatott be szambó birkózást. A Nagy Honvédő Háború idején a fasiszta betolakodók ellen harcoló partizánegységek tagjait alaposan kiképezték a cselgáncs fogásaira, és ezeket a hős szovjet harcosok sikeresen is alkalmazták a közelharcban. Ignatov szovjet író „Egy partizán feljegyzései” című regényében is megemlékezik ennek a sportágnak a nagy jelentőségéről. A cselgáncs sokoldalúságot, kifinomult technikát igényel. Ebben a sportágban az egyensúlyi helyzet helyes biztosítása a döntő. Nagy szerepe van a cselgáncsnál a ruganyosságnak és a hajlékonyságnak. A küzdelem célja: az ellenfelet olyan helyzetbe hozni, hogy az tehetetlenségét beismerje és feladja. Ha a versenyben az egyik fél nem ismeri el legyőzetését, pontozással döntik el az eredményt. A cselgáncsban nincs döntetlen. Magam valamikor birkóztam és csak később kezdtem el cselgánccsal foglalkozni. Szép és hasznos sportág. Valamennyi cselgáncsos nevében hívom a fiatalokat: jöjjenek, tanulják a cselgáncs fogásait!” Az olvasói levelet bizonyos Rajmon Gyula küldte be 1952-ben a Népsport szerkesztőségébe.

Rajmon Gyula tizenhét évesen az Elektromos edzőtermében ismerkedett meg a sportággal, 1951-es átigazolása után a Budapesti Dózsa színeiben – Vincze Tibor és Gyányi Ferenc mesterek kezei alatt – lett belőle igazi harcos. Jelen volt a sportág első hivatalos magyar bajnokságán, mi több, ő nyert könnyűsúlyban. Nem egyedül tette meg az első lépéseket, öccse, Árpád is bajnok lett pehelysúlyban. Rajmon Gyula 1953 és 1957 között négy alkalommal szerezte meg a magyar bajnoki címet, tagja volt az első magyar válogatott keretnek, de már korán, huszonöt évesen úgy döntött, megszerzett tudását a fiatalabbakkal is megismerteti. 1956-ban vehette át orosz, történelem filozófia szakos tanári diplomáját és a TFTI cselgáncs edzői oklevelét is, egy évvel később pedig elindította a XVII. kerületi Sportiskola cselgáncs-szakosztályát. 1961-ig versenyzett az Újpesti Dózsa színeiben, amelynek örökös bajnoka lett, de visszavonulása után immár teljes erővel az edzői pályára fókuszált, a Rákoskeresztúri Egyesült Vegyiművek MTE szakosztályában.

Rajmon eközben a bíráskodás területén is egyre magasabbra tört, 1976. augusztus 20-án, a budapesti Olimpia Szálló dísztermében vehette át nemzetközi versenybírói igazolványát. Mindez abban az időben különleges jelentőséggel bírt, hiszen korábban csupán egy nemzetközi bírója volt Magyarországnak. 1978-ban bekerült a Magyar Cselgáncs Szövetség elnökségébe, de a szervezet szakmai bizottságaiban is éveken át fontos szerepet játszott. A rendszerváltás előtt néhány évvel igazolta át szakosztályát a Hungarocamion Sportegyesülethez, amelynek vezetőedzőjeként nagy szerepet játszott a női dzsúdó meghonosításában, tanítványai között volt az első női Európa-bajnokunk, Nagy Zsuzsanna, de több kiemelkedő versenyző útját is egyengette. Munkájának elismeréseként 2004-ben vehette át a sportág legrangosabb hazai elismerését, a Magyar Judóért díj aranyfokozatát. Nyolcvanegy esztendős korában hunyt el, családtagjai, barátai, sporttársai és tanítványai a Csömöri sírkertben vettek tőle végső búcsút.

• 4x magyar bajnok (1953, könnyűsúly; 1954, pehelysúly; 1955, pehelysúly; 1957, pehelysúly)

• Arcanum • Judoinfo.hu • Sági József: A magyar judosport fél évszázada