Pozsár

Mihály

„Tizennyolc évesen kerültem Berettyóújfaluról Budapestre, addig semmilyen érdemi kapcsolatom nem volt a sporttal. Elhelyezkedtem az EMG gyárban, az egyik kollégám pedig röviddel később már vitt is magával az MTK judósai közé. Ez 1956 őszén történt, néhány héttel később pedig a forradalmat követő hónapokban sokan elhagyták az országot. Kevesen maradtunk hadra foghatóak, ami nekem alapvetően kedvező változás volt. A megritkult mezőnyben egy évvel később nehézsúlyban már junior országos bajnokságot nyerhettem. Azért is szerencsésnek mondhatom magamat, mert egyből Pulmann Jánoshoz, a Hanzihoz kerültem, aki nagyon jó edző volt” – idézte fel a kezdeteket Pozsár Mihály, aki a felnőttmezőnyben is hamar letette a névjegyét, 1958-ban már a bajnoki dobogón állhatott, és a hatvanas évek közepéig nem nagyon rendeztek eredményhirdetést a jelenléte nélkül. 1963-ban az első danosok között, 1966-ban pedig a nehézsúlyban szerezte meg a magyar bajnoki címet, csapatban pedig ötször is bajnoki aranyérmes lett az évek során.

Pozsár Mihály a sportág úttörője lett, 1961-ben Párizsban ő volt az első magyar cselgáncsozó, aki a sportág világbajnokságán tatamira léphetett. „Azért kerültem ki a világbajnokságra, mert abban az évben nekem volt itthon a legjobb eredményem. Más kérdés, hogy amilyen szaktudással mi akkor rendelkeztünk, az kevés volt ahhoz a világbajnoksághoz. Mindössze egy meccsen léphettem tatamira, az én nyolcvanhárom kilómmal szemben a százhatvan kilós olasz Zanchetta állt, aki egy támasztott gánccsal megdobott, de a következő fordulóban ő is kiesett. Ez az emlékeim szerint mintegy hatvan indulós világbajnokság azért is különleges volt mai szemmel, mert akkor még nem voltak súlycsoportok. Mindenki együtt indult. Egyébként mindössze ketten voltunk a francia fővárosban, Somodi Zsigmond, a szövetség első főtitkára és én. A nagy sportélmény mellett ismert ember lettem, rengeteget szerepeltem az újságokban” – emlékezett vissza a Párizsban történtekre. Részt vehetett az 1961-es milánói és az 1964-es berlini Európa-bajnokságon is, de huszonkilenc esztendősen, 1967-ben befejezte a versenyzést (a sors iróniája, hogy két évvel később az MTK meg is szüntette szakosztályát).

A „korai” visszavonulásnak komoly oka volt: a magyar cselgáncs 1966 őszén élte át történetének legnagyobb tragédiáját, Csehszlovákia területén lezuhant egy repülőgép, amelyen a magyar válogatott négy tagja és szövetségi kapitánya utazott. Az óriási veszteség után újjá kellett építeni a válogatottat, s ebben Pozsár Mihálynak (aki abban az évben szerzett edzői diplomát a Testnevelési Főiskolán) is komoly szerepet szántak. Horváth István lett a felnőttek kapitánya, Pozsár Mihály pedig az utánpótlásért felelt, fél évtizeden keresztül. Ezt követően a Budapesti Spartacus szakosztályában edzőként ért el nagy sikereket, de sportvezetőként is szerepet vállalt a sportágban, volt a Magyar Judo Szövetség elnökségi tagja, a Budapesti Regionális Dankollégium elnöke, az Országos Dankollégium tagja, emellett versenybíróként, versenyelnökként is rendszeresen jelen volt a hazai tornákon. A hetedik danos dzsúdónagymester a sportágért végzett munkájának elismeréseként 2005-ben átvehette a Magyar Judóért kitüntetés aranyfokozatát, 2023-ban pedig a Magyar Judo Szövetség Életműdíját is.

2× magyar bajnok (1963, 1. dan; 1966, +93 kg)

• Judoinfo.hu • Judoinside.com • Arcanum • Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Jochapress.hu, Jocha Károly