Pákozdi
Emil

Pákozdi Emil hatodik danos dzsúdómester, edző, sportvezető, a Koroncói Tutti Judo Klub alapítója, tanítványai közül Bejczi Zsuzsa és Gyertyás Róza is Európa-bajnoki aranyéremig jutott.

Születési hely
Tatabánya
Születési idő
1951. jan. 16.

Testvérével klubot alapított Koroncón

Pákozdi Emil – akkor még „ifjabb”, hiszen édesapja, id. Pákozdi Emil volt sokáig a Győri Dózsa birkózó-, majd a cselgáncsszakosztály vezetője – kilencévesen, a Tatabányai Bányász szakosztályában ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd tíz évvel később igazolt át a győriekhez. Huszonkilenc éves koráig tartó élsportolói pályafutása során nyert serdülő és ifjúsági országos bajnokságot, tagja volt a junior- és a felnőttválogatott keretnek is, de a sportágban végül sportvezetőként és edzőként teljesedett ki. 1992-ben testvérével, Pákozdi Csabával közösen hívták életre a Koroncói Tutti Judo Klubot, amelynek 2025-ig edzője volt, azóta pedig szakfelügyelőként kíséri figyelemmel a kis Győr-Moson-Sopron megyei műhelyben folyó munkát.

A testvéremmel mi ketten nem megosztottuk a munkát, mi mindig mindent közösen csináltunk, ezt a szövetség is elismerte, minden díjat egyszerre vehettük át. A sportban fizetett státuszban sohasem dolgoztunk, a klubnak fizetett alkalmazottja sohasem volt.

Út az Európa-bajnoki dobogó tetejére

A Koroncói Tutti JK legnagyobb sikerei közül két Európa-bajnoki győzelmet fontos kiemelni: Bejczi Zsuzsa 2001-ben junior-Európa-bajnoki aranyérmet nyert, majd maga is az edzői pályára lépett, napjainkban a Győri AC trénere és a magyar ifjúsági válogatott szövetségi edzője; Gyertyás Róza 2022-ben és 2023-ban megnyerte az U23-as Európa-bajnokságot, 2025-ben pedig – immár a BHSE színeiben – felnőttvilágbajnoki bronzérmet nyert a Papp László Budapest Sportarénában.
„Csaknem három évtized során közel ezer fiatallal ismertettük és szerettettük meg a sportágat, klubunk tagjai harmincnyolc országban álltak tatamira a versenyek folyamán, számtalan olyan gyereknek nyújtottunk lehetőséget rá, hogy látóköre táguljon és olyan helyekre jusson el, ahova egyébként sohasem tudott volna. Klubunkban sosem volt elvárás, hogy mindenki élversenyző legyen, mindig a tagok saját döntése volt, hogy milyen célokat tűznek maguk elé és mennyi munkát vállalnak.”
Ennek ellenére a koroncói műhely öt világbajnokságra, húsz Európa-bajnokságra, csaknem száz világ- és Európa-kupára juttatta el sportolóit, akik közül huszonhárman versenyezhettek a legmagasabb szinten, s összesen huszonöt érmet nyertek.

Kirándulás egy másik sportágban

A koroncói lányok sporttörténelmet írtak birkózásban is: az ezredforduló előtt a magyar birkózás első női válogatott csapatába meghívást kapott három koroncói dzsúdós, Bálint Tímea, Bejczi Zsuzsanna és Kelemen Judit is, akik részt vehettek a budapesti junior-Európa-bajnokságon. Bár a „kiruccanás” csak néhány hónapig tartott, Bejczi Zsuzsa ifjúsági világbajnoki ezüst-, Bálint Tímea junior-világbajnoki bronzéremmel gyarapította a sportág eredménysorát.

Díjai, elismerései

A hatodik danos dzsúdómester a sportágért végzett fáradhatatlan munkájáért 2001-ben a Magyar Judóért díj bronz, 2012-ben ezüst, 2018-ban pedig arany fokozatát, majd 2020-ban a Magyar Judo Szövetség Életműdíját vehette át – ahogyan mindig hozzáfűzte: együtt a testvérével.

Egyesületei

1960 — 1970
Tatabányai Bányász SC
Tatabánya
1970 — 1980
Győri Dózsa
Győr
Szerző: Gombkötő Roland
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 05. 28. 10:39
Életrajzhoz felhasznált források: ArcanumJudoinfo.huSági József: A magyar judosport fél évszázada