Nagy

Viktória

Illés Sándor – akinek közismerten jó érzéke van ehhez – a kilencvenes évek elején látta meg benne a tehetséget. Egy évig a Budapesti Spartacus csapatánál, majd néhány évig a Csik Ferenc DSE műhelyében formálgatta kis tanítványát, Nagy Viktória pedig időről időre megmutatta: nem véletlenül tartják a cselgáncshoz kiemelkedően tehetségesnek. Tizenegy évesen már magyar bajnok lett korosztályában, egy évvel később a Magyar Köztársaság Jó tanuló, jó sportoló címét is kiérdemelte az újabb bajnoki arany mellé, 1994-ben pedig már a Nemzeti Sport hasábjain dicsérte őt a női ifjúsági válogatott szövetségi edzője, Csuka Zoltán, amikor Nagy Viktória aranyérmes lett a hét ország fiataljainak részvételével megrendezett paksi Európai Olimpiai Reménységek Versenyén. „Tegnap a testvérem, Nagy László nyert az ötvenöt kilóban, és nagyon igyekeztem, hogy én se maradjak le tőle. Megkaptam már a Jó tanuló, jó sportoló címet, a tavaszi Kobra-kupán a legtechnikásabbnak járó díjat is elvihettem, és most nagyon boldog vagyok, hogy legfiatalabb létemre, hiszen még csak tizenkét éves vagyok, tudtam nyerni idősebb hazai és külföldi ellenfeleim előtt” – adta pályafutásának első nyilatkozatát.

A Magyar Nemzet csaknem egy teljes oldalt szentelt a dzsúdósok nagy reménységének, pedig az országos lapokban akkortájt nem volt szokás ilyen fiatal sportolóknak komoly terjedelmet adni. Viktória, avagy a győzelem „istennője” – ez volt az írás címe. „Ez a pöttöm kislány sorozatban győz le nála egy-két fejjel magasabb ellenfeleket. Tartanak tőle a fiúk is, akikkel a serdülő korosztályban összekerülhet a gyengébb nem képviselője. A közelmúltban Kufsteinben például gyerekünk sorra verte a legényeket, s csak azon úszott el az elsősége, hogy megszeppent utolsó ellenfele passzivitásával elaltatta az éberségét. Kár, mert Viki megérdemelt volna még egy aranyat a sok eddigi mellé. Az a pedagógus beszél így kedves tanítványáról, aki általános iskoláinkban meghonosította a cselgáncsoktatását, és aki kiharcolta, hogy a mostani tanév elejétől japán dzsúdószakember dolgozzék tanintézetében. Sajátos: Dorogi László, a Csik Ferenc Sporttagozatos Általános Iskola vezető testnevelő tanára csak ritkán mutathatja meg japán kollégájának, hogy mire képes a tatamin az alma mater büszkesége. Nagy Viktória ugyanis házon kívül teljesíti kötelezettségeit ebből a tantárgyból, mi több, olykor más órákról is mulaszt emiatt […], de színjeles bizonyítvánnyal és kivételes versenysikerekkel hálálja meg a támogatást. Nevelőegyesületét maga választotta. Néhányszor elkísérte a Szentkirályi utcába három évvel idősebb bátyját, Lacit, és ő is beleszeretett a tatamiba. Nemcsak sportágat váltott – előzőleg tornázott –, hanem iskolát is, így most teljes az összhang irányítói között. – Arról ábrándozom, hogy egyszer talán kijutok az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra, később esetleg az olimpiára is, ahogyan példaképemnek, Kovács Antalnak sikerült – árulja el Viki. – Tudom, hogy nagyon sokat kell dolgoznom, de megígértem a szüleimnek, hogy amit elkezdtem, végigcsinálom. Nehéz, hiszen tanítás előtt is, után is edzésre rohanok, és az iskolában is erősen figyelnem kell, hogy a leckével külön már lehetőleg ne kelljen foglalkoznom. Olykor fáj a szívem, hogy nem tehetem azt, amit a többi gyerek, de sok mindenért kárpótol nevelőim szeretete. Meg az, hogy a vetélytársaim és ismeretlen szakemberek jönnek oda gratulálni a munkámhoz. Már nem tudnám elképzelni az életemet cselgáncs nélkül.”

A fejlődése töretlen volt, minden évben begyűjtött egy bajnoki címet valamelyik korosztályból, tizennégy évesen már a felnőtt világkupákon is szerencsét próbált, megnyerte az angliai Bath-ban megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, és az első junior-Európa-bajnokságán, Valladolidban bronzérmet szerzett az öt-hat évvel idősebbek között. Mi több, ő lett az Év női cselgáncsozója Magyarországon. Sajnálatos, hogy ugyanebben az évben egy közlekedési balesetben elveszítette testvérét, Nagy Lászlót, aki ugyancsak nagy reménységként sorra nyerte a hazai versenyeket. 1996-ban – ekkor már az UTE színeiben, de még mindig csupán tizenöt évesen – először nyert felnőtt magyar bajnokságot, a juniorok kontinensbajnokságán pedig újra bronzérmes lett. 1997-ben azonban már nem volt nála jobb, Ljubljanában a dobogó felső fokára állhatott fel – Ozsvár András, Tóth Béla, Bujkó Tamás és Deák Ferenc után ő lett a magyar cselgáncs ötödik junior-Európa-bajnoka, a lányok közül pedig az első. Ebben az évben ismét ő lett az Év női cselgáncsozója Magyarországon.

„Az aranyérem évek kemény munkájának a szülötte, Nagy Viktória tornázott, onnét pártolt át tízéves korában a cselgáncshoz. Hetente kilenc-tíz edzése van, reggel és délután. Céltudatos, vállalja a megpróbáltatásokat, egyedül futni nem szeret” – írta róla a „Nagy-siker”, az Európa-bajnoki cím után a Nemzeti Sport. Egy évvel később aztán edzőjével, Illés Sándorral komoly változás mellett döntöttek: „Viki súlycsoportot váltott, a negyvennyolc kilósok helyett ezentúl az ötvenkét kilogrammosok között szerepel – nyilatkozta a mester a sportnapilapnak. – A Magyar Testnevelési Egyetemen elvégeztek rajta egy antropológiai vizsgálatot, kiderült, hogy jelenlegi súlyát nem tudná tartani a sydney-i olimpiáig. Január óta viszont nem erősödött bele megfelelően új súlycsoportjába, és mivel decemberben meghúzódott bokája sem tökéletes még, inkább nem erőltetjük a küzdelmet.” 1998 második felére aztán minden rendeződött: Viki a kolumbiai Caliban megrendezett korosztályos világbajnokságon is dobogós lett, a bronzmeccsen az osztrákok később ragyogó pályát befutó klasszisát, Sabrina Filzmosert győzte le, s harmadszor is őt választották az év legjobbjának.

1999-ben bemutatkozott a felnőttek Európa-bajnokságán Pozsonyban és a világbajnokságon is Birminghamben, de nem kísérték sikerek a szereplését. Meghívást kapott Sydney-be, az olimpiai tesztversenyre is, ahol bronzérmet nyert, de a kvalifikációs rendszerben nem volt esélye kivívni az olimpiai részvétel jogát. Ugyanebben az évben számára a tunéziai Nabeul és a ciprusi Nicosia volt fontos állomás, a juniorok világbajnokságán újra bronzérmet nyert, az Európa-bajnokságon pedig másodszor is aranyérmet akasztottak a nyakába – fényes sikerekkel búcsúzott el az utánpótlás-korosztálytól. „Nem tudom, hogy szabad-e ilyet mondanom, de tényleg úgy éreztem, még sohasem voltam ilyen jó formában. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy aránylag nyugodt és higgadt voltam, sokat segített a válogatott pszichológusa, Lénárt Ágota is, de a csapat is nagyon együtt volt, ez pedig rengeteg erőt adott, tudtam dzsúdózni. Éveken keresztül jól ment, de tavaly jött egy holtpont, Rómában, az Európa-bajnokságon egy mérkőzés után kiestem, ez elég fájó volt, sok kritikát is kaptunk érte. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy ez az év ilyen jól sikerült. Éreztem, hogy még jobban kell bizonyítanom, ám ez nagyon nehéz feladat […]. Most az első célom az érettségi, a többiről egyelőre nem tervezgettem. Ahhoz, hogy a felnőttek között is sikeres lehessek, még rengeteget kell dolgoznom. Ehhez szerintem legalább egy év kell. Az kevés, hogy az ember ismeri az ellenfeleit, a rutint is meg kell szerezni” – jegyezte meg a felnőtt korba lépő sportoló az utolsó juniorverseny után.

„Viktória emberileg és versenyzőként is ideális alany – nyilatkozta Vikiről az UTE vezetőedzője, Czinege József a Sztársport című magazinban. – Az edzéseken sohasem kérdőjelezi meg, hogy mit miért, hanem a cél érdekében minden munkát elvégez. Sajnos, az utóbbi időkben megtalálták a sérülések, ennek ellenére sem a kedvét, sem a lelkesedését nem veszítette el. A hozzáállása, tanulása, emberi magatartása alapján a juniorként elért eredményei után a felnőttmezőnyben is nagyon messzire juthat. A magyar cselgáncssportban, beleértve a fiúkat is, Viktória az egyik legnagyobb ígéret. A birminghami felnőtt-világbajnokságon egy bírói hiba fosztotta meg attól a lehetőségtől, hogy olimpiai kvótát szerezzen, s már Sydney-ben ott lehessen. Tavaly a junior-világbajnokságon szintén a kárára tévedtek, s az is az emberi nagyságát jelzi, hogy ezeken a történéseken is felül tudott emelkedni.” A folytatás azonban már csak néhány szép sikert, döntőt a Hungária-kupán, világkupán, illetve katonai világbajnokságon nyert érmet, no és sok küszködést tartogatott számára, az áhított olimpiai részvételt nem sikerült kiharcolnia. Pedig az athéni játékok kvalifikációs sorozatának hajrájára, utolsó kísérletként még egy extrém feladatra is vállalkozott, visszafogyott a 48 kilogrammos súlycsoportba, mindhiába. Ha csak néhány ponttal is, de lemaradt a nagy álom valóra váltásáról. Az első danos, feketeöves dzsúdómester 2004 tavaszán, huszonhárom évesen a visszavonulás mellett döntött.

• 2× Junior-világbajnoki bronzérmes (1998, Cali, 52 kg; 2000, Nabeul, 52 kg) • 2× Junior Európa-bajnok (1997, Ljubljana, 48 kg; 2000, Nicosia, 52 kg) • 2× Junior Európa-bajnoki bronzérmes (1995, Valladolid, 48 kg; 1996, Monte-Carlo, 48 kg) • 4× Az Év női cselgáncsozója Magyarországon (1995, 1997, 1998, 2001) • 6× magyar bajnok (1996, 48 kg; 1997, 48 kg; 2000, 52 kg; 2001, 52 kg; 2002, 52 kg; 2003, 52 kg)

• Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Judoinfo.hu • Judoinside.com • Arcanum