Molnár

Károly

1966-ban ismerkedett meg a cselgáncs alapjaival Oroszlányban, és Takács János tanítványa nagyon gyorsan az ország legjobbjai közé verekedte magát. 1970 februárjában, tizenhat esztendősen megnyerte az ausztriai nemzetközi ifjúsági versenyt, amely meghívót jelentett számára a korosztályos magyar válogatottba is. „Különösképpen helytállt: veretlenül nyerte súlycsoportját Molnár. Másnap, hétfőn már dolgozott, készült az elektrolakatos tanulók országos szakmai vetélkedőjére. Az oroszlányi 312-es Szakmunkástanuló Intézetben ugyanis a szakmai verseny egyik esélyeseként is emlegetik. Tehát a már megkapott Jó tanuló, jó sportoló címnek valóban reprezentáns képviselője. Szorgalma példás mind az edzéseken, mind a munkában. Egy edzésről sem hiányzik, és nem kell ott noszogatni őt. A cselgáncs gyakorlása mellett rendszeresen gimnasztikázik, a bordásfalnál és a medicinlabdával végzett gyakorlat egy edzésen sem marad ki a programjából, emellett kosárlabdázik, súlyt emel” – írta akkoriban róla a Dolgozók Lapja. Az oroszlányi fiatal élt a lehetőséggel: a bordeaux-i Eb-n ezüstérmet szerzett a könnyűsúlyúak között, az ifik közt ez volt a magyar cselgáncs első Eb-érme, nem csoda, hogy Molnár Károly már tizenhét évesen az Év felnőtt cselgáncsozója lett Magyarországon.

A szép reményű fiatal útja a nagy siker után a fővárosba vezetett, 1971-ben már a sportág egyik legerősebb hazai műhelyében, a Honvédban Kaszás Sándor edző irányításával gyűjtötte tovább a tapasztalatokat. Csakhogy a remélt jó folytatás váratott magára, a munkásszálláson lakó dzsúdós nehezen birkózott meg a környezetváltozással. Jó néhány hónap eltelt, mire kibökte edzőjének, hogy mi lehet a baj: a munkásszálláson lakó idősebb férfiak között nem talált barátot magának, a szabadidejében haszontalannak érezte magát, ez az edzésein is meglátszott. Kaszás mesternek sikerült megoldást találnia, a fiatal reménység pedig visszatalált a fejlődés útjára: az 1973-as belgiumi junior Európa-bajnokságon ismét dobogóra állhatott, az ifjúsági Eb-ezüst mellé egy junior Eb-bronzot is szerzett. Ez az Eb-érem újabb elismeréssel járt, 1973-ban is ő lett az Év cselgáncsozója Magyarországon.

1974-ben kapott először lehetőséget világversenyen a felnőtt válogatottban: parádésan kezdett, előbb a finn Hakkainen, majd a brit Lawrence ellen nyert, a harmadik fordulóban is nagy előnyt gyűjtött a korábbi Eb-bronzérmes lengyel Talajjal szemben, amikor súlyos bordasérülést szenvedett. „Szinte hihetetlen becsvágy fűti ezt a fiatalembert, jellemző, hogy a legerősebb súlycsoportban, a nagyon sok, közel egyforma képességű cselgáncsozót felvonultató könnyűsúlyban biztosan szerezte meg a válogatottságot. Gyors, energikus, bátor, támadó szellemű versenyző. Mérkőzései élményszámba mennek, sistereg, vibrál ilyenkor a levegő a tatami körül" - jellemezték. A londoni Európa-bajnokságon a bordasérülés után keserves hónapokat élt át. Nem a fájdalom miatt, hanem mert jó ideig tétlenségre volt kárhoztatva. Ha fogcsikorgatva is, kibírta. Molnár világbajnoki premierje is nagy visszhangot kapott, nem véletlenül: az ötven indulót számláló súlycsoportban az ötödik helyig jutott, csak kétszer kellett fejet hajtania, először kortársa, a később olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket begyűjtő szovjet Nyevzorov, majd a japán Kuramoto előtt – utóbbi egy évvel később egészen az olimpiai döntőig menetelt Montrealban.

A világbajnoki ötödik helyezés után nem is volt kérdéses, hogy ő lesz a könnyűsúlyú magyar induló a montreali olimpián. Az 1976-os játékokon komoly áttörést ért el a magyar cselgáncs, hiszen Tuncsik József révén megszerezte az első olimpiai érmét, Molnár Károly számára mégis nagy csalódást jelentett. A sorsolás szeszélye a NDK kétszeres Európa-bajnokát, a müncheni olimpia bronzérmesét, Dietmar Hötgert állította az útjába, akit nem sikerült legyőznie. A következő esztendő két nemzetközi tornán megszerzett érem (Hollandiában ezüst-, Lengyelországban bronzérmes lett a „korabeli világkupa-sorozatban”) mellett egy nagy győzelmet is hozott: a kerkradei tornán Molnár Károly begyűjtötte a rettegett ellenfél, Nyevzorov skalpját. Az NSZK-beli Európa-bajnokságon viszont ismét a szovjet klasszis állította meg. Egy évvel később, Helsinkiben aztán karrierje legnagyobb sikerét érte el a Honvéd dzsúdósa: felállhatott az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokára. „Nagyon szeretném remélni, hogy egyszer majd pályafutásom egyik fordulópontjaként könyvelhetem el ezt. Néhány éves útkeresés, egy helyben topogás után úgy érzem, most sikerült kikerülnöm a hullámvölgyből és továbblépni felfelé” – nyilatkozta a Népsportnak.

Milyen az élet! Az 1980-as bécsi Európa-bajnokságról már Molnár Károly korábbi mestere, Kaszás Sándor tudósította a Népsportot, ő számolhatott be róla, hogy a Honvéd versenyzője az ötödik helyen végzett. Az érem karnyújtásnyira volt, de egy furcsa esemény megzavarta sportolónkat: két győztes csata után a harmadikat „ajándékba” kapta, belga riválisa ugyanis nem jelent meg a tatamin. Csakhogy a döntő blokk elején az elődöntő helyett a megismételt mérkőzésre szólították Molnár Károlyt, a versenybíróság ugyanis helyt adott a belgák óvásának, ami szerint versenyzőjük téves információt kapott, ezért nem jelent meg időben az összecsapásra. Az „ismétlést” – immár a tatamin – újra a magyar nyerte, de ez a párharc sokat kivett belőle, és Nicolae Vlad ellen nem tudta legjobbját nyújtani (Vlad lett Románia első Európa-bajnoka, és ő lett volna a moszkvai olimpia egyik éremesélyese is, de néhány nappal a nagy diadal után csapattársai holtan találták a lakásában. A vizsgálat szerint mérges gáz okozta a halálát, ésszerű magyarázattal azonban nem szolgáltak a hatóságok.) Az Európa-bajnoki ötödik helyezés mindenesetre újabb olimpiai részvételt ért Molnárnak, de végül Moszkva sem hozott szerencsét. Az első összecsapásán nem bírt az észak-koreai Kimmel, aki aztán alul maradt az olimpiai győzelemig menetelő olasz Gambával szemben, így véget ért neki az olimpia.

A moszkvai olimpia évének végén jelent meg a hír, ami szerint az 1984-es olimpia kihívásaira új összetételben készül a cselgáncsválogatott keret. A névsorból kitűnt: több élvonalbeli versenyző – köztük Molnár Károly is – kimaradt a válogatottból. De a kommüniké hozzáfűzte: „Az ő ügyüket speciálisan kezeli a szövetség. Amennyiben egyértelműen bizonyítják előrelépésüket a nemzetközi mezőnyben, nincs kizárva szerepeltetésük a világversenyeken...” Az ekkor huszonhét esztendős dzsúdós nem sértődött meg, beállt a sorba, edzőpartnerként segítette riválisainak felkészülését az 1981-es világversenyekre. Hogy aztán 1982-ben már ismét ő legyen az Európa-bajnoki csapat 71 kilósa. Rostockban az olimpiai bajnok Gamba és a szovjet Parcsijev akadályozta meg abban, hogy érmes legyen, Molnár Károly ötödik helyezéssel búcsúzott az Európa-bajnokságoktól. 1982 decemberében súlyos gerincműtéten esett át. Két ágyékcsigolyáját — amelyek meglazultak, s így a sportolás okozta terhelést nem bírták — csavarozták össze. Két héttel a műtét után már edzésre jelentkezett, újabb célok jártak a fejében, de végül több hónapos kényszerszünet után térhetett csak vissza. Az előzmények tükrében igaz bravúr volt, hogy bekerült az 1983-as moszkvai világbajnokságra utazó csapatba, ám a szovjet főváros másodszor sem volt barátságos vele, ezúttal a jugoszláv Vujevics akadályozta meg a továbbjutását. 1984-ben egy újabb komoly (könyök)műtét után jelentette be, hogy lemond a válogatottságról. 1987-ben szerzett cselgáncs szakedzői diplomát a Testnevelési Főiskolán, de ezen a pályán már nem lépett korábbi mesterei – Takács János, Kaszás Sándor, Tirala Tibor, Fogarasi György, Fülöp Sándor, Gyányi Ferenc és Moravetz Ferenc – nyomdokaiba.

• Kétszeres olimpikon (1976, Montreal, 70 kg; 1980, Moszkva, 71 kg) • Világbajnoki 5. helyezés (1975, Bécs, 70 kg) • Európa-bajnoki 3. helyezés (1978, Helsinki, 71 kg) • Kétszeres Európa-bajnoki 5. helyezés (1980, Bécs, 71 kg; 1982, Rostock, 71 kg) • Junior Európa-bajnoki 3. helyezés (1973, Oostende, 70 kg) • Ifjúsági Európa-bajnoki 2. helyezés (1970, Bordeaux, 70 kg) • Hétszeres magyar bajnok (1973, 70 kg; 1975, 70 kg; 1976, 70 kg; 1977, 71 kg; 1979, 71 kg; 1980, 71 kg; 1982, 71 kg)

• Judoinfo.hu • Judoinside.com • Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Arcanum