Kristóf

János

Kristóf János Békéscsabán, a birkózók között kezdett sportolni, és már kisgyerekként ráragadt a Tusi becenév. Ám 1953-ban a birkózómezt lecserélte a fehér dzsúdókabátra – már akinek jutott ilyesmi annak idején. „Magyarországon 1952-ben alakult meg a dzsúdószövetség – emlékezett vissza a kezdetekre Kristóf János. – Egy évre rá már itt, Békéscsabán szakosztálya működött. Engem az egyik osztálytársam hívott el, tizenkét éves voltam. Az osztályfőnökömtől kezdve mindenki ellene volt. Nagyon goromba sport, mondták, persze olyanok, akik egy versenyen sem voltak. Anyám is nagyon féltett, de apám engedett. Öt évig edzettem anélkül, hogy az edzőm, Takács Zsiga bácsi, aki főállásban a városi rendőrségen volt boncmester, el tudott volna vinni egy versenyre. Csak 1958-ban voltam először edzőtáborban, ami szerintem az idegenlégiósoknak is elment volna. Három hét alatt, kiszámoltam, annyit futottam, hogy kiszaladhattam volna akár Bukarestig. Reggel nyolcezer méteres futás vagy csak háromezer méter, három darab ötkilós homokzsákkal a nyakamban. Vagy nyolc-tíz méteres kötélen függeszkedve kellett felmásznunk ötkilós medicinlabdával a lábunk között, három öt kilogrammos homokzsákkal a nyakunkban. Ha lejöttél, egy homokzsákot levehettél. De ha a medicinlabda kiesett, kezdhetted újra az egészet, mert amit addig csináltál, érvénytelen volt. Nem csoda, ha az ízeltlábúak folyton rajtunk röhögtek. A focistákat neveztük így…”

A nagyra nőtt tinédzser aztán elkezdte az érmeket gyűjteni, 1959-ben megnyerte az ifjúsági országos bajnokságot, két évvel később a felnőtt-vidékbajnokságot, s már a felnőtt magyar bajnokságon is dobogóra állhatott. 1962-ben szerezte meg az első felnőtt magyar bajnoki címét, amelyet pályafutása során még tizenkettő követett. Egészen ritka sorozat: 1962 és 1972 között minden évben állt a dobogó tetején, tizenhárom bajnoki arannyal a mai napig csúcstartó a sportágában. 1964-ben már a felnőttválogatott tagjaként vehetett részt a berlini Európa-bajnokságon, ahol a francia Desailly búcsúztatta, aki később a döntőig menetelt. „Tusi szép nemzetközi sikerekkel dicsekedhet, a berlini Európa-bajnokságon ott volt a legjobb nyolc között. Bécsben a belügyi válogatott viadalán második lett, Moszkvában pedig a Dózsa-válogatott egyetlen győzelmét ő aratta. Véleményem szerint még többre lenne képes, ha jobb körülmények között végezhetné napi munkáját. Már több esetben csábították a fővárosba, de Tusi nem ment, hiszen csak itthon érzi jól magát. Ez a kiváló sportember több megbecsülést érdemelne” – nyilatkozta akkor csabai edzője.

Kristóf János pedig végezte a dolgát. 1966-ban megnyerte a Jégszínházban megrendezett Hungária-kupát, két francia válogatott cselgáncsozót is búcsúztatva. A luxemburgi Európa-bajnokságon a félnehézsúlyban legyőzte a finn Kantát és az angol Sweeney-t is, az NDK-beli Howikerrel azonban már nem bírt. Aztán szűk esztendő következett, amelyet a megyei lap így összegzett: „A Békéscsabai Dózsa SE cselgáncsozói az utóbbi években egyre inkább visszafejlődtek. Az 1967-es esztendőben az egyben edzői tisztséget ellátó, igen jó képességű versenyző, Kristóf János, a sokszoros válogatott és országos bajnok alkotta a Dózsa cselgáncsszakosztályát, aki mind jobban a Budapestre távozás gondolatával foglalkozott. A visszafejlődés okára részletesen nem térünk ki.” Nem csoda, hogy 1968-ban megtörtént a váltás is: a csabai óriás a fővárosba, az ország egyik legerősebb szakosztályába, a Budapesti Spartacusba igazolt, ahol Króner Ferenc mesteredző kezei alatt folytatta a munkát.

Kristóf Jánosnak nem volt könnyű dolga a válogatottba kerülésért vívott küzdelemben, a sok közül az egyik riválisa klubtársa, az első magyar világbajnoki érmes Varga Imre volt, a másik pedig egykori csabai tanítványa, Petrovszki Mihály, aki két olimpiára is eljutott versenyzőként. Három évnyi várakozás után, 1971-ben indulhatott újra az Európa-bajnokságon, Göteborgban azonban nem sikerült maradandót alkotnia. 1973-ban tért haza, Békéscsabára, s harmincöt éves korában, 1976-ban akasztotta szögre a dzsudogit. Végleg. Szakmájában, villanyszerelőként dolgozott a továbbiakban. „A házam építése, a munkám teljesen lekötött, így elszakadtam a sporttól. De nem bántam meg semmit. Nagyon sokszor a saját pénzemből kellett a versenyekre utaznom, de legalább bejárhattam Európát, Ázsiát. Ezenkívül a legfontosabb, hogy azt csináltam, amit szeretek. Olyan érzés ez, mint a horgásznál. Lehet, hogy egy hétig csak áztatja a kukacot és nem fog semmit, mégis ha megkérdezik, azt mondja, remekül szórakozott.” Kristóf Jánost 2000 áprilisában, 59 esztendős korában veszítette el a magyar sport.

13× magyar bajnok (1962, +84 kg; 1963, +84 kg; 1964, 93 kg és abszolút; 1965, 93 kg; 1966, 93 kg; 1967, 93 kg; 1968, 93 kg; 1969, 93 kg; 1970, +93 kg és abszolút; 1971, 93 kg; 1972, 93 kg)

• Judoinside.com • Judoinfo.hu • Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Arcanum