Kovács

Gábor

Tizenöt évesen, 1967-ben a Rákoskeresztúri Egyesült Vegyiművek MTE kis termében ismerkedett meg a cselgánccsal, az alapokat Rajmon Gyula és Juhász Mihály mesterek segítségével olyan lelkesen sajátította el, hogy elszántságára hamar felfigyeltek a korszak egyik legerősebb szakosztályában, a Budapesti Honvédnál. 1971-től a piros-fehéreknél gyűjtötte a jobbnál jobb eredményeket, ebben a korszakban a klubnál Kaszás Sándor és Gyányi Ferenc, a válogatottnál pedig Horváth István irányította a munkáját. Csőr – ahogyan társai nevezik azóta is – az egyik „legsűrűbb” súlycsoportban, a 78 kilósok között volt meghatározó szereplője, 1977-ben ezüstérmet nyert a felnőtt bajnokságon, 1978-ban pedig a döntőben a későbbi sikeredzőt, Hangyási Lászlót legyőzve bajnok lett. Éveken át válogatott kerettag volt, de a világversenyekre nem jutott el, ezért döntött 1979-ben a váltás mellett: a Debreceni Dózsához igazolt át.

A Dózsánál rögtön utánpótlás edzőként is számítottak a munkájára, és bár 1982-ben és 1983-ban is felállhatott a bajnoki dobogóra, már ez az új feladatkör foglalkoztatta. 1984-ben vehette át a Testnevelési Főiskolán a cselgáncs szakedzői diplomáját. Kovács Gábor két évvel később újabb jelentős változásokat élt át, sérülés miatt kénytelen volt végleg befejezni sportolói karrierjét, és szakmai okok miatt Debrecent is elhagyta, családjával Szolnokra költözött, ahol a Honvéd Szolnoki Kilián FSE dzsúdósait segítette szakmai tanácsaival. A Magyar Judo Szövetség sikeres pályázata után 1990 januárjában kérte fel szövetségi kapitánynak. „Kedden délután a Magyar Judo Szövetség elnökségi ülésén felszállt a fehér füst. Új szövetségi kapitányt választott a sportág. A döntés Kovács Gáborra, a 38 éves edzőre esett, aki tizenkét szavazatot kapott vetélytársaival, Tuncsikkal, Danyival és Keserűvel szemben. – Túlzás lenne azt állítani, hogy nyugodt időszakban vette át a kapitányságot. Gondokkal terhes hónapokat élt meg a sportág, ráadásul idő sincs sok, hiszen a májusi Európa-bajnokságon bizonyítani kell. – Valóban nem könnyű a faladat, de nagy-nagy örömmel vágok bele. Hittel tölt el, hogy az elnökség tagjaitól, valamint az edzői tagozat szakembereitől bizalmat kaptam. Tudom, ennek meg kell felelni. Munkámat a demokratizmus jegyében kezdem, vagyis kérni fogom mások véleményét, és ha kell, ésszerű kompromisszumokra is hajlok. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy le akarom rázni magamról a felelősséget. A döntések ódiumát nekem kell vállalnom, s ennek állok is elébe. Ígéretet kaptam arra, hogy elsősorban nem az eredményesség, a megszerzett érmek, pontok alapján bírálják majd el a munkámat, hanem aszerint, hogy mennyire sikerült összefognom a munkát, s megtettük-e az első lépéseket a nagy cél, a barcelonai olimpia felé. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a jó szereplésről nem kívánok lemondani. Többek között azért sem, mert a magyar cselgáncsnak igenis vannak klasszisai. Az edzői hitvallásom az, hogy valamennyien egy hajóban ülünk, ebből fakadóan egyetlen lehet a célunk: jó irányba navigálni a járművünket” – így rögzítette a korabeli Népsport az új kapitány első nyilatkozatát. Nos, néhány hónap alatt felszínre tört, hogy bár mindenki egy hajóban ült, de az egy irányba evezéssel már komoly gondok adódtak.

A klubedzők és a szakmai vezető közötti feszültség egy három magyar érmet hozó, remekül sikerült Európa-bajnokság után, 1991 tavaszán vezetett töréshez, Kovács Gábor lemondását végül 1991 júniusában fogadta el az MJSZ elnöksége. „Hosszú ideje lappangó ellentét tört felszínre a hét elején a magyar dzsúdósportban. Kovács Gábor szövetségi kapitány nem utazott el a válogatottal a tatai edzőtáborba, és bejelentette végleges, visszavonhatatlan lemondását. – Úgy érzem, hogy az edzőbizottság néhány tagja szinte nap nap után akadályozta a munkám, és ilyen légkörben nem tudok tovább dolgozni — indokolt az MTI-nek. — Még az Európa-bajnokság előtt történt, hogy az említett testület néhány tagja akkor jelent meg a mátraházai edzőtáborban, amikor én az egyik sérült versenyzővel a gyöngyösi kórházban voltam. Távollétemben tájékoztatták a versenyzőket, hogy az előzetes döntéseket felrúgva teljes csapatot kívánnak Prágába küldeni az Európa-bajnokságra. Már ekkor lemondtam, de az elnökség kérésére átmenetileg maradtam. Azóta azonban tovább folytatódtak a támadások ellenem, és úgy gondoltam, hogy jobb most lépni, mint jövő ilyenkor” – összegzett. Egy évvel később következett a sportág eddigi legsikeresebb olimpiai szereplése Barcelonában: az immár Moravetz Ferenc vezette magyar válogatott egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel térhetett haza.

A nagy törés után Kovács Gábor visszatért az alapokhoz, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kis településen Szajolban alapított dzsúdóklubot, amely előbb a Szajol Községi Judo Klub, majd a Wadokai Judo Klub nevet kapta, és az évek során több hazai és nemzetközi sikereket elért versenyzőt adott a sportágnak. Tanítványai közül Karakas Hedvig világ- és Európa-bajnoki bronzérmet, junior-világ- és Európa-bajnoki aranyérmet nyert, és Kovács Gábor irányításával kiharcolta a 2012-es londoni olimpia indulási jogát, végül ötödik helyezést ért el a brit fővárosban. Sok más siker mellett Hegedűs Dóra junior-világbajnoki bronzérmes lett, Dávid Zsuzsanna ifjúsági Európa-bajnoki címet szerzett, Fekete Zsuzsa és Erdélyi Lilla is kétszer állhatott fel a junior Európa-bajnoki dobogóra, de Kovács Gábor indította el az úton Özbas Szofit is, aki később felnőtt világ- és Európa-bajnoki dobogós, kétszeres olimpikon lett, emellett saját nevelésű versenyzői csaknem száz magyar bajnoki címet is begyűjtöttek. A tatamin elért sikereit látva a Magyar Judo Szövetség ismét fontos pozíciót ajánlott neki, 2003-tól Kovács Gábor vezette az edzőbizottságot, 2005 és 2008 között pedig a junior női válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott. 2015-ben lett az MJSZ utánpótlás szakági koordinátora, majd 2019-től a szövetség általános szakfelügyelője. Eredményes munkájáért több rangos elismerésben részesült, 1996-ban Toldi Miklós-díjat vehetett át a sportot felügyelő minisztertől, 1998-ban kapta meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei testnevelési és sportdíjat, 2010-ben a Magyar Judóért Díj arany fokozatát, 2021-ben a Magyar Judo Szövetség Életműdíját, 2024-ben pedig a hetedik, nagymesteri danfokozatot.

• Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Arcanum • Judoinfo.hu