Kiss

Endre

A súlyemelés és az atlétika után, csak tizenhét éves korában kezdte dzsúdót, kezdeti technikai hiányosságait kitűnő fizikai állapotával ellensúlyozta. Edzői – Varga István, Nagy Lajos és Varga András – pedig egyre jobb dzsúdóst faragtak belőle. Öt évvel később, 1969-ben már be is mutatkozhatott világversenyen a felnőtt válogatottban, de az oostendei Európa-bajnokságról is hamar kiesett, egy év múlva Berlinben is. Mindkét esetben úgy ítélték meg, nem jó versenyzőtípus, túlságosan izgul, és képtelen jó döntéseket hozni téthelyzetben. Öt esztendőn át nem is kapott meghívót a válogatottba. 1975-ben aztán megtört a jég, és bebizonyította: erős, határozott dzsúdós vált belőle, aki előszeretettel alkalmazta a belső combdobást, a bokadobást, akárcsak a földharcot, különösen a fojtást. A bécsi vb-n hat mérkőzést vívott a középsúlyúak között, ezek közül négyet meg is nyert, csak a lengyelek Európa-bajnoka, Adam Adamczyk és a későbbi ezüstérmes japán Hara Josimi bizonyult jobbnak nála.

A világbajnoki ötödik helyezés sokat nyomott a latban az olimpiai csapatba kerülésért, de olimpiai premierje kurta-furcsa véget ért Montrealban. A 80 kilósoknál a második fordulóban a dél-koreai Pak szabálytalan karfeszítést hajtott végre magyar riválisán, Kisst ápolni kellett. A folytatásban Pak ismét a megtépázott karját támadta, a magyar versenyző csillagokat látott a fájdalomtól. Újabb ápolás következett, be kellett vonulnia a sportcsarnok orvosi rendelőjébe, érzéstelenítették a karját. Mire onnan kijött, már kihirdették Pak győzelmét. Montreal után, huszonkilenc évesen sem gondolt a visszavonulásra, egyre jobb eredményeket ért el az Európa-bajnokságokon: 1978-ban, Helsinkiben hajszállal maradt le a dobogóról, az ötödik helyen zárt, 1979-ben, Bécsben bronzérmet akasztottak a nyakába. Az övé volt a sportág történetének tizenkettedik Eb-érme. A moszkvai olimpia sem hozott szerencsét, még öt percet sem tölthetett a tatamin: első meccsén kikapott a brazil Carmonától.

A moszkvai olimpia után még nyert egy bronzérmet a Hungária Kupán, megszerezte negyedik egyéni országos bajnoki aranyérmét is, 1982-ben visszavonult. A váltást olyan komolyan gondolta, hogy Kecskemétet is elhagyta: a SZEOL AK edzője lett. 1987-ben tért vissza szülővárosába, ahol a Kecskeméti SC, majd később a jogutód Kecskeméti Judo Club edzője lett. Sportvezetőként is fontos tisztségeket viselt, a hazai szövetség elnökségi tagja, a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetségnek pedig elnöke volt. Elérte a hatodik, nagymesteri danfokozatot, a sportágért tett erőfeszítéseit pedig a Magyar Judóért díj aranyfokozatával ismerték el. 2006-ban veszítette el őt a magyar cselgáncs, hamvait kívánságának megfelelően a Villányi-hegység egy jellegzetes gyöngyszemén, a Tenkes-hegy tetején szórták szét.

• kétszeres olimpikon (1976, Montreal, 80 kg; 1980, Moszkva, 86 kg) • világbajnoki 5. helyezés (1975, Bécs, 80 kg) • Európa-bajnoki 3. helyezés (1979, Brüsszel, 86 kg) • Európa-bajnoki 5. helyezés (1978, Helsinki, 86 kg) • kétszeres Hungária-kupa 1. helyezés (1975, Kecskemét, 80 kg; 1976, Szolnok, 80 kg) • négyszeres magyar bajnok (1973, open; 1977, 86 kg; 1978, 86 kg; 1981, 86 kg)

• Judoinside.com • Judoinfo.hu • Gombkötő Roland: A magyar judo aranykönyve • Arcanum