Horváth

István

Horváth István az ötvenes évek közepén ismerkedett meg a cselgánccsal, szemtanúja lehetett azoknak az éveknek, amikor szinte a semmiből megszületett, és új otthonra lelt az Újpesti Dózsa szakosztálya. Kétszer nyert felnőtt magyar bajnokságot, 1960-ban a nehézsúlyúak között, 1961-ben pedig a barna övesek versenyében. Volt bajnokcsapat tagja is, de már fiatalon az edzők között kapott munkát: „civilben” rendőr alhadnagyként az ifikkel foglalkozott. A magyar dzsúdósport nagy tragédiája, az 1966-os repülőgép-szerencsétlenség (Pozsony közelében lezuhant a TABSZO bolgár–szovjet légitársaság IL–18-as gépe, amelynek fedélzetén tartózkodott négy válogatott dzsúdósunk, Bodor Antal, Faragó Benjámin, Kovács János és Nagy Miklós, valamint Kovács Ákos, a válogatott szövetségi kapitánya) után nagyon hamar kapott magasabb szinten feladatot, huszonhat évesen az ifjúsági válogatott szövetségi edzője lett, sőt, 1967-ben már ő kísérte el az Európa-bajnokságra a felnőtteket. Egészen biztosan jól tette a dolgát, mert csaknem másfél évtizedre, egészen a moszkvai olimpiát megelőző időszakig, ott is ragadt.

Részese volt a sportág első olimpiai pontszerzésének (amikor későbbi mesteredző társa, Hetényi Antal ötödik helyezést ért el az 1972-es müncheni olimpián), az első olimpiai érmünk megszerzésének (Tuncsik József bronzérmes lett 1976-ban, Montrealban), az első világbajnoki érmünk begyűjtésének (Varga Imre az 1979-es párizsi világbajnokságon lett bronzérmes), és még megannyi szép eredménynek. Családi okok miatt, maga kérte a felmentését, és 1980-ban Moravetz Ferenc váltotta a válogatott élén, Horváth pedig visszatért szeretett klubjához, az Újpesti Dózsához. Vezetőedzőként nagy része volt olyan klasszisok felkészítésében, mint az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Csák József vagy a háromszoros világbajnoki érmes Bujkó Tamás. A válogatott mellett még egyszer, tizenhét évvel később, az atlantai olimpia visszafogott eredményeit követően vették számításba, de az akkor éppen forrongó, vezetői válságot élő sportágban nem maradhatott sokáig, 1998-ban leváltották. 1963-ban testnevelő tanári, 1970-ben szakedzői diplomát szerzett a TF-en, a dzsúdó egyik legfontosabb kézikönyvének volt társszerzője (Galla Ferenccel együtt 1973-ban készítették el a Judo övvizsgák című kiadványt), mesteredzői oklevelét 1976-ban vehette át. Hosszú betegeskedés után, életének hatvanötödik esztendejében hunyt el. Halála után tíz évvel, 2015-ben róla nevezték el az UTE dzsúdósainak felújított otthonát a Megyeri úton – amelynek születésekor ő maga is jelen volt.

• Arcanum • Judoinfo.hu