Gelencsér

Imre

9 évesen kereste fel először az oroszlányi cselgáncsozók termét, de már néhány hónappal később látszott: csiszolatlan gyémántra leltek a bányászvárosban. 1973-ban már országos dobogós eredményt ért el az úttörőknél, majd kétszer is megnyerte az ifjúsági országos bajnokságot. Sikereire felfigyeltek, bekerült az 1976-os ifjúsági Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottba. Lodz városa még nem hozott számára áttörést, Berlin annál inkább: 1976-ban az Ifjúsági Barátság Versenyen bronzérmet szerzett, egy évvel később pedig az ifjúsági Európa-bajnokságon az ötödik helyig jutott a fal keleti oldalán. A tejfölszőke fiatalember ettől kezdve állandó helyet követelt magának a korosztályos válogatottakban, és – ami után megnyerte a junior magyar bajnokságot is – 1978-ban átkerült a Tatabányai Bányász csapatához, Németh Ferenc mester (aki később női szövetségi kapitányként is dolgozott) kezei alá. Az ekkor tizennyolc esztendős fiatal az Oroszlányi 312-es Szakmunkásképző Intézetben sajátította el a géplakatos szakmát, és felvételt nyert a Tatabányai Szénbányák Vállalatához, de a „főállása” természetesen továbbra is a cselgáncs maradt.

1978-ban Miskolcon rendezték meg a junior és ifjúsági Európa-bajnokságot, amelyen Gelencsér Imre nem volt túl szerencsés, hiába nyert három párharcot is a csoportjában, az NSZK-beli Brunner ellen veszített, és a vert mezőnybe került. Egy évvel később kiköszörülte a csorbát: a skóciai Edinburgh-ben már a dobogóra is felállhatott: ezüstérmet nyert a junior Európa-bajnokságon. Hat hónappal a korosztályos siker után már a felnőtt Eb-csapatba is bekerült, és Bécsben, tizenkilenc évesen nagy bravúrral megszerezte első érmét a felnőtt világversenyeken: a brit bajnok Neenan, a jugoszlávok junior Európa-bajnoka, Ocsko, majd a portugál bajnok Branco is kapitulált a tatabányai dzsúdós ellen, a szovjet Tarakanovval azonban nem bírt, de utóbbi egészen a döntőig menetelt, így Gelencsér Imre visszamérkőzhetett. Ha már lehetőséget kapott, megszerezte két nagyágyú skalpját, előbb az Eb-ezüstérmes NSZK-beli Rohleder, majd a világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Delvingt ellen győzött, és ezzel újoncként, nagy meglepetésre bronzérmet szerzett!

A hatvanöt kilós „szőke párducnak” az 1980-as moszkvai olimpián aztán egy másik fiatal reménység, Janusz Pawlowski lett a végzete: a lengyel dzsúdós az első mérkőzésen két válldobással szerzett előnyt, és azt meg is őrizte a párharc végéig. Pawlowski végül a dobogó harmadik fokára is felállhatott (nyolc évvel később Szöulban ezüstérmes lett), de Gelencsér Imre nem kapott javítási lehetőséget. Az oroszlányi-tatabányai tehetség sporttörténete a szovjet olimpia után véget is ért: az októberi országos bajnokságra már a mérlegelést sem vállalta, aztán Nyugat felé vette az irányt. Ahogyan akkoriban mondták: disszidált. Nyugat-Németországban talált otthonra, ahol ugyan még egy ideig foglalkozott szeretett sportjával, de a nemzetközi porondon nem mutatta meg többé, mire képes. Napjainkban is Németországban él.

• Olimpikon (1980, Moszkva, 65 kg) • Európa-bajnok 3. helyezés (1980, Bécs, 65 kg) • Junior Európa-bajnok 2. helyezés (1979, Ediburgh, 65 kg)

• Judoinfo.hu • Judoinside.com • Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Arcanum