Fürjész

István

Fürjész István a hetvenes évek elején a Miskolci VSC legendás mesteredzőjének, Braskó Gyulának kezei között formálódott igazi cselgáncsossá. Az országos utánpótlásversenyeken hamar megismerték a hazai szakemberek és ellenfelei, a sors pedig úgy hozta, hogy hazai környezetben, Miskolcon érhetett el történelmi eredményt a sportág életében. „Bátor, jó küzdőszellemű versenyző, sajnos még nem elég erős súlycsoportjában. Pontot hozhat” – írta róla a korabeli Népsport a miskolci ifjúsági Európa-bajnokság előtt, Fürjész István pedig nemcsak „pontot hozott”, a Miskolci Városi Sportcsarnokban kétezer néző vastapsa közepette meg is nyerte súlycsoportját, a magyar cselgáncs első ifjúsági Európa-bajnoki címét. Az útja töretlenül vezetett felfelé, a juniorok között is kontinensbajnoki dobogóra állhatott, 1981-ben a San Marinóban megrendezett Európa-bajnokságon, ahol a 71 kilogrammban lett bronzérmes.

Az 1980-as moszkvai olimpia után került be a felnőtt válogatott bő keretébe, de egy ideig még nem tudta kiharcolni súlycsoportjában az első helyet. Időközben tanulmányai miatt elhagyta Miskolcot, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatójaként Szegeden lelt átmeneti otthonra, és a Szegedi EOL AK csapatánál folytatta dzsúdós pályafutását. 1983-ban érkezett el a nagy premier: tagja lett a moszkvai világbajnokságra utazó magyar válogatottnak. A bemutatkozás remekül sikerült: többek között a franciák olimpiai és világbajnok klasszisát, Thierry Rey-t is legyőzve Fürjész István az ötödik helyezést szerezte meg. Abban az évben itthon egyedül ő szerezte meg a „nemzetközi osztályú sportoló” minősítést a 65 kilogrammos súlycsoportban, fél évvel a Los Angeles-i olimpia előtt...

A Los Angeles-i ötkarikás játékokra a Szovjetunió vezette szocialista tömb bojkottja miatt nemcsak Fürjész István nem utazhatott, egyetlen magyar sportoló sem. Helyette Barátság-versenyek néven „ellenolimpiát” szerveztek a lemaradó országok, a cselgáncsozók tornáját Varsóban rendezték meg, ott lépett tatamira az első ifjúsági Európa-bajnokunk is. A nagy csalódás után már a tanulmányainak befejezésére fókuszált, ráadásul külön engedéllyel edzősködni is kezdett Szegeden, ennek ellenére 1985-ben megszerezte pályafutásának első és egyben utolsó országos bajnoki címét is a felnőttek között, majd megnyerte a Szovjetunióban megrendezett vasutas Európa-bajnokságot is. A döntést kislányának születése siettette: az akkor huszonnégy éves sportoló Moravetz Ferenc szövetségi kapitánnyal egyeztetve lemondta a válogatottságot, az edzői pályájára fókuszált, a szegedi klub ifjúsági versenyzői mellett.

Egy évvel később már ő lett a Szeged SC cselgáncs szakosztályának vezetőedzője, 1990-ben azonban „hazatért” Miskolcra, ahol egykori nevelő egyesülete, az MVSC edzője lett. Időközben a testnevelő tanári diplomája mellé 1995-ben a Testnevelési Főiskolán megszerezte a cselgáncs szakedzői minősítést is, 1997-ben pedig Horváth István szövetségi kapitány felkérte edzőnek a női válogatott mellé, de a közös munka a sportág viharos hazai körülményei miatt csak az év végéig tartott. A harmadik danos dzsúdómestert 1998 novemberében nevezték ki a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola tanárává, azt követően egészen haláláig a tanintézményben tevékenykedett, magatartásával, szorgalmával és munkabírásával példát mutatott diákjainak és pedagógus társainak, edzőként pedig a diákok tudását pallérozta. 2023-ban, életének hatvankettedik évében halt meg, a hernádszurdoki temetőben kísérték utolsó útjára.

• Világbajnoki ötödik helyezett (1983, Moszkva, 65 kg) • Junior Európa-bajnoki bronzérmes (1981, San Marino, 71 kg) • Ifjúsági Európa-bajnok (1978, Miskolc, 68 kg) • Magyar bajnok (1985, 71 kg)

• Arcanum • Judoinfo.hu • Judoinside.com • Sági József: A magyar judosport fél évszázada