Faragó

Benjámin

Faragó Benjámin 1956-ban csábult át a birkózóktól a Sági József vezetésével egyre jobban erősödő vidéki cselgáncsbázis, a Tatabányai Bányász fiatal dzsúdószakosztályához. A könnyű csontú fiatal – akit társai csak Béninek hívtak, és az első versenyeken a jegyzőkönyvbe is ezt jegyezték fel a keresztneve helyett – öles léptekkel vette a lépcsőfokokat, 1960-ban szerezte az első komolyabb eredményét, amikor döntőt vívhatott a vidékbajnokságon. Két évvel később már az országos bajnokság fináléjában küzdött, de ekkor még fejet kellett hajtania az újpesti Dala László előtt. 1963-ban már Faragó Benjámin állhatott fel a magyar bajnoki dobogó tetejére: a könnyűsúlyban emlékezetes döntőben győzte le a Spartacus feltörekvő dzsúdósát, Moravetz Ferencet.

Az természetes, hogy Faragó Benjámin bajnokként bekerült a válogatottba, de „igazi” válogatottá csak 1964-ben válhatott. A júliusi tájékoztatóversenyen aratott győzelme után nyilatkozta: „Az idén érettségiztem, s bizony a nyár elején sokat kellett a tankönyvekkel foglalkoznom, persze, az edzésidő terhére. Az idén kettőzött erővel végzem a felkészülést. Az én súlycsoportomban ugyanis eddig nem rendeztek nemzetközi versenyeket, s így, bár válogatott voltam, külföldi ellenféllel nem mérkőzhettem. Nemrég módosították a szabályzatot, s ha most is kiharcolom a válogatottságot, talán kijutok az Európa-bajnokságra is.” Szeptemberben, az első nemzetközi tornáján, a németországi Erfurtban mondták róla: „a Tatabányai Bányász fiatal dzsúdósa aratta a legnagyobb sikert: igen harcosan, lendületesen versenyzett, s valamennyi ellenfelét legyőzve pehelysúlyban biztosan szerezte meg az első helyet.”

A korszak legrangosabb hazai rendezésű nemzetközi versenyét különösen díszes körítéssel hívták életre 1965-ben: „A Hungária Kupa cselgáncsversenyén – amelyet hazánk felszabadulásának huszadik évfordulója tiszteletére rendeztek Budapesten, a Jégszínházban – szovjet, jugoszláv, lengyel és német versenyzők léptek szőnyegre. A teljes magyar élgárda is indult a vetélkedőn, közöttük a tatabányai Faragó Benjámin, Illés Mihály, Kondár János, Mayer György és Magyar János. A magyar versenyzők változatos és heves küzdelmekben igyekeztek helytállni a nagyobb rutinnal rendelkező külföldi cselgáncsozókkal szemben. S ha felhasználják az itt szerzett tapasztalatokat, akkor még inkább felzárkózhatnak a nemzetközi élvonalhoz. Vonatkozik ez a tatabányai cselgáncsozókra is, akik közül legsikeresebben Faragó versenyzett: teljes értékű dobással győzött a jugoszláv Korkicsevics, és pontozással a lengyel Jarenczak ellen. Csak a döntőben maradt alul a szovjet bajnok Iljusinnal szemben, így az értékes második helyet szerezte meg” – számolt be róla a Komárom Megyei Dolgozók Lapja. Ugyanabban az évben Faragó Benjámin másodszor is megnyerte a magyar bajnokságot, így megnyílt az út előtte, hogy valóra váljon álma, az Európa-bajnoki részvétel.

Az utolsó válogatóverseny, az 1966-os magyar bajnokság után Kovács Ákos szövetségi kapitány kihirdette az utazók névsorát. 63 kg (könnyűsúly): Oláh Pál (Ú. Dózsa), Faragó Benjámin (Tatabányai Bányász). 70 kg (félközépsúly): Galambos Márton (MTK), Bodor Antal (Kecskeméti Dózsa). 80 kg (középsúly): Szénási László (MTK). 93 kg (félnehézsúly): Kristóf János (Békéscsabai Dózsa). „Most változás következik be az edzésmunkában – nyilatkozta a kapitány. – Eddig meglehetősen nagy volt versenyzőink megterhelése, hetente hatszor volt edzés, és valamennyi technikai edzés volt. A cél a meglevő fogások gyakorlása és a fogások kikényszerítésének megtanulása volt. Most elsősorban taktikai edzések következnek. Az edzéstervben ilyen mozzanatok szerepelnek: pontelőny megtartása, aktív védekezés, az aktív küzdőmodor rákényszerítése az ellenfélre. Reméljük, ezek az utolsó simítások sikeresek lesznek. A fiúk valamennyien – még azok az edzőtársak is, akiknek nem lehet reményük a kiutazásra – hallatlanul lelkesen dolgoznak. Az edzések idejét úgy osztottuk be, ahogy az Európa-bajnokságon a versenyek lesznek.”

A honi cselgáncsozók nagyon várták a luxemburgi versenyt, amely forradalmi áttörést ígért a sportágban: „Az európai szövetség mind a huszonegy tagországa indul, ráadásul az idén megszűnt az úgynevezett open-kategória, ami tulajdonképpen félprofit jelentett, és ezek a versenyzők is együtt indulhatnak majd az amatőrökkel. Így egy-egy súlycsoportban közel ötven főre számítanak” – mondta Somodi Zsigmond főtitkár. Faragó Benjámin számára nem párosult sikerrel az Európa-bajnoki bemutatkozás: az első ellenfelétől, a szovjet Kozickijtól kikapott. „Faragó teljesen egyenrangú ellenfele volt a szovjet fiúnak, s csak minimális különbséggel vesztett. Ez részben azzal magyarázható, hogy még nincs megfelelő rutinja a nemzetközi porondon” – írta a párharcról a sportnapilap. Mellesleg az Európa-bajnoki aranyérmet is egy szovjet dzsúdós nyerte el a 63 kilogrammos súlycsoportban, őt Szergej Szuszlinnak hívták.

„Első ízben rendez a Csehszlovák Cselgáncs Szövetség nemzetközi bajnokságot. Erre magyar versenyzőket is meghívtak. Csütörtökön délelőtt indult küldöttségünk a Ferihegyi repülőtérről. Tagjai: Faragó (pehelysúly), Bodor (könnyűsúly), Kovács J. (középsúly), Nagy M. (félnehézsúly). Együttesünk vezetője Kovács Ákos, a válogatott edzője” – ez a hír jelent meg 1966. november 25-én a Népsport második oldalán. Csakhogy akkor már mind az ötüket elveszítette a magyar sport. „Tragikus repülőkatasztrófa, magyar áldozatokkal A Bolgár Légiközlekedési Vállalat Szófia–Budapest–Prága–Berlin között közlekedő menetrend szerinti járatának gépe november 24-én délután hat óra körül Pozsony közelében lezuhant. A katasztrófa körülbelül tizenöt kilométerre a szlovák fővárostól történt. A gép felszállt a pozsonyi repülőtérről és irányt vett Prága felé. A repülőtértől megközelítőleg tizenöt kilométerre a gépnek át kellett volna repülnie a Pozsonyt körülvevő Kis-Kárpátok hegyei fölött. A pozsonyi repülőtér parancsnoksága tagjainak nyilatkozata azt tanúsítja, hogy a katasztrófa oka minden valószínűség szerint az volt, hogy a gép nem előírt magasságban repült és nekiütközött a Kis-Kárpátok erdős lankáinak. A szakértők előzetes megállapítása szerint a repülőgép eltért a helyes iránytól. Ennek okát most vizsgálják. Van olyan verzió, hogy az ellenőrző torony parancsnoka több ízben felhívta a repülőgép parancsnokának figyelmét a gép helytelen irányára és magasságára. A tanúk szerint a gép rendkívül alacsonyan, a gyári kémények fölött repült.”

„Az áldozatok pontos listája még nem áll rendelkezésre. Feltehető, hogy akadtak olyan utasok is, akik Pozsonyban kiszálltak, és nem ezzel a géppel folytatták útjukat. A szerencsétlenség színhelyéről érkezett legutóbbi jelentések szerint erős szél és havazás nehezíti a katasztrófa körülményeit vizsgáló bizottság munkáját” – írta másnap a sportnapilap. A feltételezés pedig sajnos bebizonyosodott: az utasok között tizenhat honfitársunk lelte halálát, s ezen a járaton utazott az erős prágai versenyre a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Kovács Ákos és a csapat gerincét alkotó négy dzsúdós: Bodor Antal, Faragó Benjámin, Kovács János és Nagy Miklós. Az egész magyar sport gyászolta az elveszített cselgáncsozókat, köztük a huszonhat esztendős Faragó Benjámint, aki a sport mellett bányászként dolgozott, „minden hétköznap a szénfal mellől ment sportolni”. Szülőfalujában, Jakabszálláson hantolták el, úgyszólván az egész falu ott volt a temetésén. Tatabányán évről évre rangos utánpótlás-viadallal, a Faragó Benjámin-emlékversennyel idézik fel a sokat ígérő, és fájdalmasan rövid sportpályafutása emlékét.

• Arcanum • Judoinfo.hu • Judoinside.com • Sági József: A magyar judosport fél évszázada