E. Kovács

János

„Szabadszállási gyerek voltam, és az első lehetőséget rögtön kihasználtam, amikor Kunszentmiklósról a városunkba érkezett Kovács Sándor birkózóedző. Nála kezdtem el birkózni tizenhárom éves koromban. Rá egy évre Sanyi bácsi Kecskemétre ment, elcsalta a testvéremet és engem is a hírös városba, és itt még három évet birkóztam. Ezután azonban Sanyi bácsi megint továbbállt, Dunaújvárosba igazolt, így én edző- és edzőpartner nélkül maradtam. Nem láttam esélyt a további fejlődésre ebben a sportágban. Testvérem, Károly addigra már áttért a dzsúdóra, és őt követve én is otthagytam a birkózást” – idézte fel a kezdeteket E. Kovács János, aki tizennyolc évesen Varga András mesteredző kezei alatt váltotta fel a birkózófogásokat a dzsúdósokra. Az annalesek szerint mindez oly gyorsan ment számára, hogy egy esztendővel később, 1977-ben már bronzérmet nyert a felnőtt magyar bajnokságon. Ettől kezdve az E. Kovács testvérek éveken át főszerepet játszottak a 95 kilogrammos súlycsoportban, a nehézsúlyban, illetve az abszolút kategóriában egyaránt, többször is előfordult, hogy egymással döntőztek a bajnoki aranyéremért. Pályafutásuk során szépen, igazságosan elosztották egymás között az aranyakat, János és Károly egyaránt háromszor lett az ország legjobbja.

A nemzetközi porondon a testvérek közül kétségkívül E. Kovács János jutott messzebbre, aki 1977 és 1988 között megszakítás nélkül volt a válogatott keret tagja. 1985-ben ötödik helyezést ért el a hamari Európa-bajnokságon, így utazhatott a világbajnokságra, amelynek házigazdája a következő olimpia városa, Szöul volt. „Az izlandi olimpiai bronzérmes Fridriksson ellen kezdett, karfeszítése tíz pontot ért. Következett a spanyol Grino. Jancsi itt is eladott egy nagy akciót, fojtását azonban a két oldalbíró szabálytalannak ítélte, állásból folytatták a küzdelmet. A spanyol menekült, közben kilépett a szőnyegről, s hét ponttal büntették. A japán Szugai volt a következő ellenfél, aki megér egy külön misét, mindenesetre a KSC sportolóját is odateremtette egy tíz pontot érő belső combdobással, így utána azért kellett szorítanunk, hogy a japán a döntőbe jusson, s vigye magával E. Kovácsot. Vitte, de még menynyire! A belga Van de Wallét is tíz ponttal verte – két perc alatt –, így versenyzőnk visszamérkőzhetett. Először a palesztin Dabbát verte karfeszítéssel, majd következett a tavaszi Eb-mérkőzésének visszavágója, mert a belga ellen kellett harcolnia a bronzért. Négy percig vezetett Jancsi, Van de Wallét szabálytalan fogás miatt intették. A vége előtt tizenhat másodperccel azonban rászaladt egy belső horogra, ez öt pontot ért, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel” – számolt be a korabeli Népsportnak a kapitány, Moravetz Ferenc.

„Sajnos a legemlékezetesebb mérkőzésem egy fájó pont a szívemben. A mai napig nem tudom elfelejteni az 1985-ös szöuli világbajnokság utolsó meccsét. A bronzmeccsen léptem tatamira az egyik legeredményesebb dzsúdós ellen. Tizenhat másodperccel a vége előtt három segédpontos intéssel még vezettem ellene, győzelemre álltam, de innen sikerült elveszítenem a mérkőzést. Azért is bánt ennyire a dolog, mert a saját hibámból veszítettem. Ki nem forrott, rossz technikával próbáltam támadást indítani” – emlékezett vissza a párharcra E. Kovács János, akit az is aligha vigasztal, hogy legyőzője, Robert Van de Walle rendkívül eredményes pályát futott be, olimpiai arany- és bronzérme mellett hét világbajnoki és tizenhét(!) Európa-bajnoki érmet gyűjtött, háromszor lett a kontinens bajnoka. E. Kovács Jánosnak viszont már nem sikerült újra ilyen magasra törnie, az 1986-os belgrádi Európa-bajnokságon, majd az 1987-es esseni világbajnokságon sem tudott a helyezettek közé kerülni, az 1988-as szöuli olimpiára pedig Varga István utazhatott a súlycsoportjában. A rendszerváltás komoly válságot hozott a kecskeméti sportéletben, a Kecskeméti SC is bajba került, E. Kovács János az 1993-ban alakult Kecskeméti Judo Clubban folytatta a pályafutását.

Még a kétezres évek elején is rendszeresen részt vett a hazai tornákon, 2002-ben, negyvennégy évesen még bronzérmet nyert a felnőtt magyar bajnokságon, de ekkor már a veterán viadalokon is gyakran látott vendég volt, s ebben a korosztályban minden csúcsot meghódított: 2003-ban a kecskeméti veterán-Európa-bajnokságon és 2010-ben a budapesti veterán-világbajnokságon egyaránt aranyérmet nyert. „Azóta nem versenyzek, de heti háromszor azért megjelenek az edzéseken, és amit bírok, azt csinálom. Amikor a koronavírus megakasztotta a tréningeket, a saját klimatizált pincémben berendezett konditeremben kőkeményen edzettem. Húsz éve nem voltam lent ebben a kondiban, s amikor visszataláltam oda, bocsánatot kértem a súlyzóktól, hogy elhanyagoltam őket, és ott tartottam magam formában. Szépen lassan, ahogy az élet is visszaállt a normális kerékvágásába, úgy én is visszakerültem a tatamira végre, és finoman újra is kezdtem a földharcot…” – mondta az örökifjú sportember, a hatodik danos dzsúdónagymester, aki azóta sem hagyta el Kecskemétet.

• Világbajnoki 5. helyezett (1985, Szöul, 95 kg) • Európa-bajnoki 5. helyezett (1985, Hamar, 95 kg) • 3× magyar bajnok (1980, 95 kg; 1981, 95 kg; 1985, 95 kg)

• Judoinfo.hu • Judoinside.com • Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Arcanum