Dubovszky

István

Tizennyolc esztendősen kezdett dzsúdózni a Budapesti Spartacusban, amelyet csaknem másfél évtizeden át tartó pályafutása során csak az akkoriban kötelező sorkatonai szolgálat idejére hagyott el (1979 és 1981 között volt honvédos). Edzői – az évek során Sziráki Károly, Króner Ferenc, Gyebnár Ferenc, Tuncsik József, Varga Imre és Fényes Ferenc – a korszak kiemelkedő hazai nehézsúlyú versenyzői ellen készítették fel, és ő türelemmel várta, amíg rá kerül a sor, a harminchoz közelítve érte el karrierjének legnagyobb sikereit. „Önzetlen versenyző. Hatalmas energiát fordít arra, hogy végre ő maga is kimagasló eredményeket érjen el és mégis mindent megtesz riválisainak segítése érdekében. Amikor Molnár Lajos az Európa-bajnokságra készült, az a Dubovszky volt a legjobb kiszolgáló edzőpartnere, akivel tulajdonképpen nagy harcot vívott a 95 kilogramm hazai trónjáért. Úgy küzdött és gyakorolt vele, ahogy az Molnárnak a legjobban megfelelt. Később, amikor Tolnai Laci készült a junior Eb-re, Dubovszky önként vállalta, hogy lejár az edzőtáborba és segíti a felkészülését. Pedig ekkor már eldőlt, hogy Tolnai mellett ő is harcba száll az olimpiai kiküldetésért nehézsúlyban vagy az abszolút kategóriában. Vagyis megint legnagyobb riválisát segítette. Mindkettőt eredménnyel! Ha most majd ő is visszakapja az ilyen segítséget a már révbe jutottaktól, talán sikerül a nagy célt elérnie: nemzetközi szinten is az élvonalba kerül” – nyilatkozta a Szpari vezetőedzője, Króner Ferenc a tanítványáról a nyolcvanas évek közepén.

Dubovszky István 1983-ban indulhatott először világversenyen, de a moszkvai világbajnokság nem hozott sikert, észak-koreai riválisa elbúcsúztatta. Négy évet kellett várni a következő esélyre, a párizsi Európa-bajnokság hasonló eredménnyel zárult a Szpari 192 centméteres, 115 kilós óriásának, a cseh Sosna vetett véget a versenyének. Dubovszky István azonban mindent megtett, hogy ne mondjanak le róla, és az 1987-es esseni világbajnokságon újra az ő neve szerepelt a +95 kilogramm indulói között. Ezúttal élt a lehetőséggel, sőt, közel állt a bravúrhoz, az éremszerzéshez is. Angolai és indiai riválisát könnyedén legyőzte, a negyeddöntőben azonban egy jóval nagyobb skalpot is begyűjtött: a brit Gordon ellen nyert bírói döntéssel (Elvis Gordon három nappal később ezüstérmet nyert az open kategóriában). Következett az elődöntő, amelyben a jóval esélyesebb, későbbi győztes szovjet Vericsev csak bírói döntéssel tudta legyőzni. A bronzmérkőzésen a kínai Hszü ellen már nem sikerült olyan formát mutatni, mint a korábban, de Dubovszky István világbajnoki ötödik helyezése így is várakozás felettinek számított. A 88-as pamplonai Európa-bajnokságon ötödik lett, még sem volt egyértelmű, hogy ő készülhet az ötkarikás játékokra.

1988 júliusában a Magyar Olimpiai Bizottságnak a következő névsort küldte el a sportág hazai szövetségének elnöksége. 60 kg: Csáti József (Ú. Dózsa). 65 kg: Bujkó Tamás (Ú. Dózsa). 71 kg: Hajtós Bertalan (Bp. Honvéd). 78 kg: Németh Károly (Bp. Spartacus). 86 kg: Gyáni János (H. Szalvay SE). 95 kg: Varga István (Bp. Honvéd). +95 kg: Dubovszky István vagy Tolnai László (mindkettő Bp. Spartacus). Keserű József szövetségi kapitány ugyanis nem tudott dönteni. A júliusi Magyar Népköztársaság Kupa küzdelmei során sor került egy „minicsúcsra” is: a nehézsúlyúak mezőnyében Dubovszky István és Tolnai László vívta a döntőt, a Bp. Spartacus sportolóinak küzdelme döntetlenre végződött, nem született akció az öt perc során. Bírói döntésre került sor, ebben Dubovszky bizonyult jobbnak, egyhangú ítélettel. Keserű kapitány ezek után sem döntött: „Szoros mérkőzés volt, de a verseny változatlanul nyitott a két sportoló között. A jövő hét elejétől Mátraházán készülünk, ezeken a napokon dől el, hogy melyik versenyzőt viszem Szöulba.” Mátraházán aztán sikerült meggyőznie a kapitányt, csapattársa, egyben barátja ellenében rá esett a választás. Ezt pedig Szöulban olimpiai pontokkal hálálta meg, Hajtós Bertalan és Bujkó Tamás mellett Dubovszky István is ötödik lett. A sorsolás nem könnyítette meg a dolgát, mindjárt az egyik aranyesélyessel, a későbbi ezüstérmes NDK-beli Stöhrrel kellett összecsapnia. Az ipponvereség után Stöhr megtette azt a szívességet, hogy „továbbvitte” magával Dubovszkyt, aki a vigaszágon kapott újabb lehetőséget, előbb a Fülöp-szigetekről érkezett McMurrayt verte ipponnal, majd a finn Salonenen jutott túl. A bronzmérkőzésen aztán ismét a Szovjetunió bajnoka, Grigorij Vericsev állt vele szemben. A világbajnok, négyszeres Európa-bajnok klasszis az aranyéremről lemaradt aznap, a dobogóról már nem akart, és végül minimális különbséggel, egy koka értékű akcióval megszerezte a bronzérmet, Dubovszky István pedig ötödik lett.

A történet folytatása már nem lett hosszú. A szöuli sikerre a nemzetközi mezőnyben is felfigyeltek, 1989 januárjában Bujkó Tamást és Dubovszky Istvánt – teljes ellátással és repülőjeggyel – Tokióba hívták, de a hazatérés után egyre több sérülés zavarta meg a munkát. A tavaszi finnországi Európa-bajnokság nem is sikerült jól, erről persze egy régi ismerős, a brit Elvis Gordon is tehetett. A háromszoros magyar bajnok Dubovszky István az 1990-es országos bajnokságon csak ötödik lett, de nem is ezért volt végtelenül szomorú, súlyos könyöksérülést szenvedett, amelyből már nem volt visszaút, a második danos dzsúdómesternek harmincegy esztendősen fel kellett hagynia a versenysporttal.

• Olimpiai 5. (1988, Szöul, +95 kg), • Vb 5. (1987, Essen, +95 kg), • Eb 5. (1988, Pamplona, +95 kg) • 3x magyar bajnok (1987, +95 kg; 1987, open; 1988, +95 kg)

• Judoinside.com • Judoinfo.hu • Arcanum • Sági József: A magyar judosport fél évszázada