Deák

Ferenc

Deák Ferenc Budapesten született, de Kecskeméten lett belőle sportoló. „A kecskeméti iskolákban toborzót tartott a KSC, sok gyereket hívtak a tanfolyamra, a kis Ferit úgy kellett belökdösni a terembe. Visszahúzódó, félszeg kissrácnak ismerte mindenki, ám amikor kiválogatták a legjobbakat, Deák Feri az elsők között volt” – olvashattuk a Magyar Ifjúságban. 1976-tól, tíz éves korától a Kecskeméti SC cselgáncsszakosztályában Horváth László kezei alatt ismerkedett a sportág alapjaival, s mestere már a kezdetekben érezte, nem akármilyen „alapanyagra” talált: 1980-ban a serdülők, a következő két évben pedig az ifjúságiak magyar bajnoka lett a fiatal tehetség, aki tizennyolc évesen már a felnőttválogatott kapuját ostromolta. 1984-ben ő nyerte a felnőtt magyar bajnokságot, megelőzve a súlycsoport kiemelkedő alakját, Bujkó Tamást is a 65 kilósok küzdelmeiben. Meglehetősen jól kezelte a súlycsoportváltást is, 1986-ban már a 71 kilogrammos súlykategóriában szerezte meg a magyar cselgáncs negyedik junior-Európa-bajnoki aranyérmét. „Amikor a döntő után arra kértük a »tatami bölcsét«, Deák Ferencet, hogy magáról, eddigi pályafutásáról beszéljen, azon nyomban visszautasította. Imígyen: – Sokkal inkább azt tartom fontosnak, hogy azokról essen szó, akik »belevittek« ebbe a győzelembe, ebbe a gyönyörűséges Európa-bajnoki címbe. Már sorolta is a régebbi és a mai mestereit. Elmondta, hogy az alapokat Horváth Lászlótól tanulta, ő oltotta bele kiirthatatlanul a cselgáncs szeretetét. Megtudtuk, hogy az állásharc titkaira Pulai János tanította, földharcmunkáját pedig Sebők Albert művelte ilyen magas szintűvé. A mai mesterek közül a KSC vezetőedzőjét, Varga Andrást említi elsőként, aki »olyan bölcsen, előrelátóan menedzsel, hogy csukott szemmel is rábízom magam«. Nagysolymosi Sándortól, az Eb-ezüstérmestől, a kecskeméti klubtárstól pedig a vagányságot, a jó értelemben vett csibészséget, a fanatizmust leste, sajátította el. – Sokfelé kell szétosztanom ezt az aranyérmet. De boldogan teszem, mert nélkülük, a segítségük nélkül nem a magyar himnusz kottáját silabizálta volna a zenekar” – írta a korabeli Népsport a nagy diadal másnapján.

1986 tartogatott még számára kiemelkedő eredményeket, a spanyolországi junior-világbajnokságon úgy lett ötödik helyezett, hogy csak két későbbi dobogóstól szenvedett vereséget, a budapesti magyar bajnokságon pedig immár a 71 kilogrammosok között lett aranyérmes, két későbbi olimpikon, az akkor már felnőtt-Európa-bajnok Hajtós Bertalan és a kecskeméti klubtárs, Zsoldos Zsolt, valamint a kétezres években szövetségi kapitány Nagy Ernő előtt. Ennek a négyesnek a vetélkedését hozta aztán a következő két esztendő: a tét az volt, melyikük indulhat majd a szöuli olimpián. Deák Ferenc sorra hozta a nagy eredményeket, a nemzetközi tornákon döntős volt Hollandiában, Lengyelországban, Ausztriában és a budapesti Hungária-kupán is. A sorsdöntő tornán azonban legnagyobb hazai riválisa, Hajtós Bertalan teljesített jobban, így utóbbié lett Moravetz Ferenc szövetségi kapitány bizalma. Deák Ferencre a tanulmányaiban várt sikerélmény: 1989-ben vehette át szakedzői diplomáját a Testnevelési Főiskolán, de az edzősködéssel még várt. A következő, a barcelonai olimpia indulási jogáért zajló „versenyfutásnak” nézett elébe. Ez az olimpiai ciklus is tartogatott számára kiemelkedő eredményeket, győzött a prágai A-kategóriás tornán, megnyerte pályafutásának harmadik magyar bajnoki címét is, dobogós volt Hollandiában és Dél-Koreában. A nagy rivális, Hajtós Bertalan is gyűjtötte a babérokat, s végül ő lett a barcelonai játékok egyik magyar dzsúdós hőse.

Deák Ferenc 1992-ben került be másodszor az Európa-bajnoki indulók közé, Párizsban aztán nagy küzdelmek után a hetedik helyezést szerezte meg. Abban a pillanatban talán még ő maga sem tudta, hogy élsportolóként ez volt az utolsó nagy tornája. „Sajnos nem voltam szerencsés cselgáncsozó. Sok-sok A-kategóriás nemzetközi versenyen szerepeltem jól, szereztem értékes érmeket, helyezéseket. Két ízben tagja voltam a kecskeméti álomcsapatnak, amelyik magyar csapatbajnoki aranyérmet nyert. Ám a nemzetközi porondon adós maradtam a jó eredményekkel, olimpiára sem sikerült kijutnom” – nyilatkozta az akkor huszonhat esztendős Deák Ferenc néhány héttel a párizsi Európa-bajnokság után a Petőfi Népének. „Végleg döntöttem, abbahagyom. Tizenhét évet töltöttem el a cselgánccsal, sokkal több volt bennem, de egyetlen percet sem sajnálok, amit a dzsúdóra fordítottam. Ám a hat-hét kilós fogyasztások, a kudarcok miatt elegem lett, az üzleti életben próbálok szerencsét. Nagyon jól esett, hogy a régi és az új szakosztály volt és jelenlegi vezetői is megemlékeztek a búcsúról. A sporttal természetesen nem hagyok föl, amikor csak tehetem, ott vagyok az edzésen, a többiek között.” 1993-tól már edzőként járt a kecskeméti terembe, tanítványai közül Cseh Márk, Horváth Zoltán, Horváth Levente és Barcsik László is állhatott magyar bajnoki dobogón. Eközben a civil életben is keményen dolgozott, autókereskedőként, majd egy ingatlanközvetítő és -forgalmazó cég ügyvezetőjeként. A kétezres évek elején még „visszakacsintott” szeretett sportágára, éveken át járta a veteránversenyeket, két világversenyen is dobogóra állhatott, a korosztályos világbajnokságról és Európa-bajnokságról is hazavihetett egy-egy bronzérmet.

• 2x Európa-bajnoki 7. helyezett (1988, Pamplona, 71 kg; 1992, Párizs, 71 kg) • Junior-világbajnoki 5. helyezett (1986, Róma, 71 kg) • Junior-Európa-bajnok (1986, Leonding, 71 kg) • Junior-Európa-bajnoki 7. helyezett (1984, Cadiz, 65 kg) • 3× magyar bajnok (1984, 65 kg; 1986, 71 kg; 1991, 71 kg)

• Judoinfo.hu • Judoinside.com • Arcanum • Sági József: A magyar judosport fél évszázada