Csősz

Imre Attila

„Valójában bokszoló akartam lenni, de az apukám, aki amatőr szinten súlyemelő volt, hallani sem akart róla, mindig azt mondta, hogy ő még húszéves koromban is szeretne velem értelmesen beszélgetni – idézte fel a kezdeteket, egészen pontosan 1978 őszének eseményeit Csősz Imre. – A szomszéd utcában volt a Debreceni Dózsa dzsúdóterme, kilencéves koromban végignéztem egy edzést, és elhatároztam, hogy én is dzsúdós leszek. Beiratkoztam egy tanfolyamra, több mint százan indultunk, egy év múlva nagyjából harmincan meg is maradtunk. Remek kis csapat volt, Fekete Zsolt, Kovács Gábor, Sefcsik Sándor irányította a munkát, ők akkoriban még aktív és országos szinten sikeres versenyzők voltak, rajtuk nőttünk fel. Amúgy sovány fiú voltam iskolás koromban, a plusz hatvannyolc kilogrammban csak úgy versenyezhettem, hogy éppen csak átestem a súlyhatáron. A apukám sosem engedett fogyasztani. Mindig azt hajtogatta, hogy az én csontozatommal mindenképpen a nehézsúlyban fogok versenyezni. Így vagy úgy, igaza lett…” A nemzetközi színtéren – már többszörös utánpótlás magyar bajnokként – 1986-ban mutatkozott be, tizenhét esztendősen már tatamira léphetett a római junior-világbajnokságon, amelyen végül a hetedik helyen zárt. Négy esztendőt kellett várni az első felnőtt sikerre, 1990 februárjában döntőt vívhatott a kontinens legerősebb versenyén, a párizsi szupertornán, májusban pedig hetedik lett a frankfurti Európa-bajnokságon. Az áttörést 1991 hozta meg: megszületett Csősz Imre első A-kategóriás győzelme Prágában, majd a barcelonai világbajnokságon az abszolút kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott – ez volt a magyar dzsúdó hetedik világbajnoki érme.

Igazán jó formába lendült a barcelonai olimpiára: 1992-ben tavaszán megnyerte a szófiai A-kategóriás viadalt, de dobogós volt Budapesten, Varsóban és Leondingban is. Aztán 1992. július 27-én a barcelonai nyári játékokon ő nyitotta dzsúdósaink emlékezetes sikersorozatát. A +95 kilogrammos súlycsoportban az amerikai Keeve, az olasz Venturelli és a bolgár Sztojkov elleni győzelem után a FÁK-beli, későbbi olimpiai aranyérmes David Hahaleisvili vazarival elütötte a döntőtől. „A bronzmeccsen a belga Van Barnevelddel mentem. Barcelona előtt két hétig Belgiumban táboroztunk, ahol jól kiismertem, állandóan elvertem. Már utálta, ha meglátott, állandóan csapkodta a ruháját. Előtte úgy éreztem, hogy ez a meccs meg is van, nem is tudtam felpörögni. Igaz, ennek más oka is volt, este tizenegykor kezdtünk, hajnal óta fent voltam, aznap már ötödször kellett bemelegítenem, s mivel az elődöntő után nem kellett visszameccselnem, nagyon sok időm volt, kicsit rá is pihentem a bronzmérkőzésre. Amikor elkezdődött, percekig csak azt hallottam, hogy a társaim kiabálnak, ébredj fel, Imi!… Harry vezetett egy jukóval, én egy ledöntésből egyenlíteni tudtam, aztán tizenhét másodperccel a vége előtt kis belső horoggal eldobtam. Ezzel a vazarival nyertem…” Csősz Imre szerezte meg a sportág negyedik magyar olimpiai érmét, a negyedik bronzot. Aztán társai követték, Kovács Antal arany-, Hajtós Bertalan és Csák József pedig ezüstérmet szerzett, a barcelonait tartják a magyar dzsúdó aranyolimpiájának.

A játékok után Csősz Imre csaknem egy esztendőn át nem lépett nemzetközi porondra, a visszatérés pedig egy ötödik és hetedik helyezést hozott az 1993-as hamiltoni világbajnokságon. A bronzérmet nem sikerült megkaparintani az 1994-es gdanski Európa-bajnokságon sem (ötödik helyezett lett a +95 kilogrammban és az abszolút kategóriában is), s egy évvel később a birminghami kontinensbajnokságon is ötödik helyezést hozott a +95 kiló. Az Eb zárónapján rendezték meg az abszolút kategória küzdelmeit, Csősz Imréé lett a viadal utolsó mérkőzése, a „nehézfiúk” döntője, amelynek során ipponnal győzte le a német Kosert. Tuncsik József (1976), Hajtós Bertalan (1986), Csák József (1986), Tolnai László (1990) és Nagy Zsuzsanna (1991) után ő lett a magyar dzsúdó hatodik felnőtt Európa-bajnoka. Újdonsült Európa-bajnokként utazhatott az atlantai olimpiára, ahol két magabiztos győzelmet két vereség követett. Csősz Imre helyezetlenül zárt, s az sem vigasztalta, hogy mindkét legyőzője olimpiai éremmel igazolta sikerét. A debreceni óriás nekifutott a következő olimpiai ciklusnak is, féltávnál (1998-ban Ovideóban) egy Európa-bajnoki bronzéremmel jelezte, hogy még számolni kell vele, de egyre többször kínozták kiújuló sérülései. Az olimpiai kvalifikációt így is sikerült megszerezni, de Sydneyben már az első mérkőzésen elérkezett a búcsú pillanata: az argentin Orlando Baccino ellen (akit „egészségesen” alighanem bármikor legyőzött volna) Csősz Imre nemcsak az ötkarikás játékoktól, hanem egész sportolói pályafutásától búcsút vett. Karrierje során három debreceni egyesületnek volt tagja, a Debreceni Sportiskolában kezdte, majd a Debreceni Dózsa SE és a Fun Budo SE következett, az edzők közül Tarjáni László, Sápi Miklós, Illyés Mihály, Kovács Gábor, Fekete Zsolt, Danyi László, Sefcsik Sándor, Vass Barnabás és Hangyási László foglalkozott vele, utóbbi mellett érte el legnagyobb sikereit. Visszavonulását követően nyolc esztendővel, 2008-ban az Atomerőmű SE színeiben nevezték be a csapatbajnokságra, amelyen végül nem lépett tatamira, de ő is aranyérmet ünnepelhetett. Ez egy jelképes gesztus volt tőle, hiszen éveken át készült Pakson, a magyar dzsúdósport legeredményesebb edzőjének, Hangyási Lászlónak az irányításával.

Olimpiai 3. (1992, Barcelona, +95 kg), 3x olimpikon (1992, Barcelona; 1996, Atlanta; 2000, Sydney), vb-3. (1991, Barcelona, open), vb-5. (1993, Hamilton, open), vb-7. (1993, Hamilton, +95 kg), Európa-bajnok (1995, Birmingham, open), Eb-3. (1998, Oviedo, +100 kg), BEK-győztes (Liberty Oradea, romániai, 1999), 9x magyar bajnok (1989, +95 kg, 1990, +95 kg, 1993, +95 kg, 1994, +95 kg, 1995, +95 kg, 1996, +95 kg, 1997, +95 kg, 1998, +100 kg, 1999, +100 kg)

2017 óta Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség felkérésére a nemzetközi szövetség főellenőreként felügyeli a szervezet által rendezett nemzetközi versenyek lebonyolítását, közreműködött a 2021-es tokiói és a 2024-es párizsi olimpia és a paralimpia dzsúdóversenyein is. Ezzel párhuzamosan 2025-ben a honi cselgáncs felemelkedéséért is szerepet vállalt, napjainkban ő a Magyar Judo Szövetség sportreferense.

2001-ben szerezte meg dzsúdó szakedzői diplomáját a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF).

Húsz esztendősen kötött házasságot Orosz Gyöngyivel, két lányuk született, Petra és Tekla Olimpia.

A barcelonai olimpián elért sikere után 1992-ben vehette át a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztjét. 2012-ben Debrecenben Hajós Alfréd-díjat kapott, Hajdú-Bihar megyében pedig Kovács Pál-díjat vehetett át. Két alkalommal választották meg az Év férfi dzsúdósának Magyarországon (1991, 1995). Ötödik danos dzsúdómester.