Hack

Antal

Amikor Hack Antal leszerelt a seregtől, és a Magyar Honvédelmi Sportszövetségben (az MHS-ben) találta meg a folytatást, álmában sem gondolta volna, hogy sok próbát kiállt katonaként ilyen gyermeki feladatot kap. Tatabányáról küldtek néhány faíjat meg egy rövid versenyszabályzatot azzal a használati utasítással: „Csináljatok vele valamit”. Bár a feladaton elképedt, mégis – fegyelmezett ember lévén – megpróbált csinálni valamit. „Kerestünk egy helyet, ahol senki sem lát bennünket. Fákra lövöldöztünk, meg távolba. Amikor már jobban ment, táblára lőttünk. Hetekig nem találtunk bele. Egyszer kinéztünk egy távoli szalmakazlat, hogy annak a tetejéhez mérten állítsuk be az irányzékát. Így sem akart sikerülni. Már beleőszültünk a hiábavaló erőlködésbe, amikor rájöttünk, hogy nem az irányzékkal van baj, hanem hátul éppen szedik a szalmát, és a kisebbé váló kazal miatt nem sikerül a célzás” – emlékezett vissza felesége, Hack Antalné Makk Terézia.

Hack Antal – edzői munkássága mellett – aktív elméleti és publikációs tevékenységet végzett: szakcikkeket írt, idegen nyelvű tanulmányokat fordított; mint a Magyar Íjász Szövetség edzőbizottságának tagja, majd vezetője, továbbképző tanfolyamokat szervezett, előadásokat tartott, és sok éven keresztül szerkesztette a szövetség szakmai folyóiratát, az Íjász Híradót. Később, a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetének oktatójaként több mint 70 edzőt tanított, nevelt. A munkájában következetes és precíz volt, kedves és vidám természete miatt tanítványai és sporttársai mindig közel érezhették őt magukhoz. Összetartó ereje nem csupán az íjászatban, hanem a családi életében is megmutatkozott. Hűséges férj, gondoskodó testvér volt, és hat keresztgyerekére életre szóló tudást, mély szeretetet, példamutató életutat hagyott. Sportolótársaival és tanítványaival szinte az utolsó pillanatig tartotta a kapcsolatot. 2024. december 31-én, 94 évesen hunyt el.