Rudán

Pál

Az 1936-os berlini csapat szövetségi kapitánya az akkor 33 éves Rudán dr. korábbi válogatott játékos 1927 és 1927 között három alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. A Magyar Hockey Club gyeplabdázója, melynek színeiben három bajnoki címet szerzett 1929 és 1942 között. Részt vett a magyar válogatottal 1925-ben, a nemzetközi szövetség, a mai FIH jogelődje az FIHG (Fédération Internationale de Hockey sur Gazon) által szervezett első és 1970-ig egyetlen Európa Bajnokságon Genfben, ahol az olimpiához hasonlóan szintén 7. helyezést ért el. A csapat tagjai voltak: Rudán Pál dr., Barabás Gyula, gróf Bethlen István, Bogdán Iván, Farkas Mátyás, Hauer Ernő, Heinrich I. Tibor, Heinrich II. Gábor, Heinrich III. Antal, Lator Géza dr., Markovits György, Pözel István dr., Szendey Andor, Szente Gyula, Váradi Attila

Az olimpiai tornára 21 játékost nevezett a magyar szövetség, de végül csak 15-en utaztak el anyagi okok miatt. A csapatot Rudán dr. szövetségi kapitány kísérte egymaga. Utazók: Kapus: Csák dr. (Hircsák) Játékosok Bácskai (Bogschütz), Berkes, Birkás dr. (Bikár), Cseri (Cerva), Háray, Kormos (Konorót), Liffkai (Lifka I.), Liffkai (Lifka II.), Márffy-Mantuano, Margó dr., Miklós dr., Szamosi (Sztoics), Turcsányi (Wágner), gróf Teleki dr. A kimaradók: Kapus: Tasnády István (Stefan) Játékosok: Tihanyi György (Tiphold), Révay József gróf, Battlay Pál, Telepy Miklós, Miklós Sándor Bő felkészülési keret további tagjai voltak: Vida, Pavelka Szövetségi kapitány: Rudán Pál dr. (Paul von Rudan) Válogató bizottság: Rudán Pál dr., Lator Géza dr., Heinrich Antal., Pözel István dr., Schober Lajos (Utóbbi kettő végül nem vett részt a válogatásban.) A delegáció vezetője: Márffy Mantuano dr. Segítő: Dayal Ramshwar (IND) Az MHC vendégjátékosa. Előkelő Hindu család sarja fogorvos hallagató az indiai egyetemi válogatott kerettagja. (Mr. Sondhi az Indiai Olimpiai Bizottság főtitkárának közvetítésével kerül Magyarországra.) MGYSZ elnök: Pözel István dr. Az Intéző Bizottság elnöke: Heinrich dr. Forrás - Újságcikkek; A Brassói Lapok, Képes Sport, Budapesti Hírlap, Nemzeti Sport, Kis Újság, Pesti Hírlap, Sport Hírlap 1932 és 1969 közötti számaiból a Magyar Gyeplabda Szakszövetség Archívumából

Eredmények – Kezdőcsapatok – Játékrendszer Csoportmérkőzések: 1. India 4 – 0 Magyarország Augusztus 5. 18:00 – Borult égbolt folyamatosan szitáló eső. 12-17-fok. Játékvezetők: van Ufford (Hollandia), A. Demaurex (Svájc) Kezdőcsapat: Csák Bácskai Liffkai Kormos Birkás Miklós Cseri Mantuano Teleki Margó Háray 2. Japán 3 – 1 Magyarország Augusztus 5. 18:00 – Száraz enyhén szeles idő, szórványosan felhős 18-fok. Játékvezetők: Reinberg (Németország), Yaqub (Afganisztán) Kezdőcsapat: Csák Liffkai Liffkai Szamosi Birkás Miklós Turcsányi Berkes Cseri Telki Háray Góllövő: Háray 3. Magyarország 3 – 1 USA Augusztus 10. 18:00 – Száraz, napos, erősen szeles idő 23-fok. Játékvezetők: F. Thielemann (Németország), Dr. J. Daubresse (Franciaország) Kezdőcsapat: Csák Liffkai Szamosi Kormos Birkás Miklós Cseri Mantuano Teleki Margó Háray Góllövők: Cseri, Mantuano, Háray Vigaszág-helyosztó: 4. Magyarország 1 – 0 Belgium Augusztus 13. 18:00 – Játékvezetők: R. Jassoy (Németország), Yaqub (Afganisztán) Kezdőcsapat: Csák Lifkai Bácskai Kormos Birkás Miklós Cseri Mantuano Szamosi Margó Háray Góllövő: Kormos A mérkőzéseket kivétel nélkül a Berlini központi hokistadionban játszották „Hockeyplatz1”. A válogatott a korszakban megszokott gúlarendszerben lépett pályára a mérkőzéseken 2-3-5-ös hadrendben. Támadójátékában a harmonikázó W-t alkalmazta és a rövid passzos játékot preferálta. Hangsúlyt fektetve a büntető szögletekre. Forrás - Újságcikkek; A Brassói Lapok, Képes Sport, Budapesti Hírlap, Nemzeti Sport, Kis Újság, Pesti Hírlap, Sport Hírlap 1932 és 1969 közötti számaiból a Magyar Gyeplabda Szakszövetség Archívumából

Nem volt könnyű dolga a Szövetségnek a források előteremtése tekintetében, hiszen az előkalkuláció szerint a részvétel költsége körülbelül 5-6000 pengőt tett ki, melyet az évi 2000 pengős állami támogatás nem fedezett. Az utazáshoz és a részvételhez szükséges költségeket részben a klubok adományaiból tervezték összegyűjteni, részben támogatók adományaiból, mely sikerült is, azonban a delegáció végül 15 főre és a Szövetségi kapitányra szűkült. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy indítványozták, a játékosok fejenként 200 pengővel támogassák az utazásukat lévén a „gyephoki” játékosok nagyrészt jómódúak. Az olimpiai felkészülést tovább nehezítette, hogy a pályakérdés már akkoriban sem volt idegen a sporttól. Ugyanis a kor színvonalának megfelelő gyeplabda gyakorlására alkalmas pálya nem állt rendelkezésre a 30-as években sem. Az egyesületek pályái vagy túl kicsik, vagy rossz állapotúak voltak és a kor szavajárásának megfelelően csak „porhokira” voltak alkalmasak, vagy ahogy a köznyelv gyakran emlegette a sportágat „patkányütögetésre”. Alternatívat a szintén rossz állapotú, de legalább gyepes Margit-szigeti pálya, valamint a Lóverseny téri póló pálya jelentett. Ezeket használhatták a felkészülés során, melynek első ütemében a klubok 30 játékost bocsájtottak volna rendelkezésre, hogy a válogató bizottság azokból szelektáljon. A felkészüléshez csatlakoztak a téli játékokról hazatérő jégkorongozók, akik közül többen mindkét sportágban jeleskedtek, így mind a jégkorong mind a gyeplabda válogatottban szerephez jutottak. Közülük is a legismertebb Hircsák István kapus. A felkészülés támogatására összeállítottak egy több tagból álló válogatóbizottságot, melynek a szövetség elnöke és a kapitány Rudán dr. is tagjai voltak. Ez sem ment, azonban zökkenőmentesen, ugyanis az akkori sportéletben nagy port kavart „Hircsák-ügy” nyomán a válogató bizottság egy tagja Schober Lajos bojkottálta a testületet, így a szabályok értelmében a bizottság határozatképtelenné vált egy időre. Így esett meg később az is, hogy az utazó keretet Márffy dr. a csapatvezető hirdette ki. Az ügy, melyben a Gyephoki Szövetség fegyelmi testülete 1934 májusában hozott döntést és 1935 végéig eltiltotta Hircsákot a játéktól, lényegében amatőrség ellen elkövetett vétségről szólt. Az ügybe az FTC akkori szakosztályvezetői is belekeveredtek, sőt a labdarúgóként is válogatott babérokra törő Hircsákot egy játékvezetővel szembeni tiszteletlenség miatt a labdarúgó szövetség is eltiltotta. Ezt azonban az akkori jég és gyephoki szövetségek nem tekintették magukra érvényesnek, hiszen ez ellehetetlenítette volna az olimpiai szereplést. A korabeli sajtó ezt már akkor kettős mérceként és a hokiszövetségek erkölcstelen gyakorlataként festette le. A felkészülés érdekében a bajnokság programját átalakították, az őszi mérkőzések elmaradtak és tavasszal már a szűk válogatott keretet nevezte volna a szövetség a bajnokságba, hogy körmérkőzéseket játszhasson felkészülés céljából a többi egyesülettel. Több külföldi túrát és hazai edzőmérkőzést is terveztek, köztük az elhíresült afgánok ellenit is. Az alaposan és nagy lelkesedéssel megtervezett felkészülés azonban a pályaprobléma mellett több további nehézségbe és botrányba ütközött. Többek között a külföldi felkészülési túrák egyikén Németországban klubjaik engedély nélkül vett részt Szamosi, Háray és Hircsák, így júliusban hosszú ideig a jégkorongszövetség tiltólistáján szerepeltek és az is elképzelhetőnek látszott, hogy nem utazhatnak a csapattal. Végül Márffy dr. közbenjárásával sikerült megállapodni és a játékosok megkapták a részvételi engedélyt.

A felkészülés során a válogatott Belgiummal és Ausztriával is összecsapott, utóbbival több alkalommal is. Korábban (1932 szept. 16.) az indiai csapat is járt Budapesten, azonban egyik mérkőzés sem váltott ki akkora sajtóvisszhangot, mint az elhíresült, de soha le nem játszott afgánok elleni találkozó a Margit-szigeten. Már a mérkőzés felvezetése sem volt hétköznapi, hiszen ezzel a találkozóval szerették volna bizonyítani a Szövetség részéről, hogy a korábbi India elleni, addig minden idők legnézettebb gyephokimérkőzése Budapesten nem csak az egzotikum és a turbánok látványa miatt volt népszerű. Még abban is megállapodtak az afgánokkal, hogy a mérkőzés alkalmával turbán nélkül lépjenek pályára, írta a korabeli sajtó. A mérkőzésen máig ismeretlen oknál fogva az afgán fél nem jelent meg. A sajtó ízekre szedte a gyephoki szövetséget Tabi László a kor híres publicistája cikkében komolytalan úri hóbortnak titulálja a játékot, melyről így írt: „Nevetséges lenne azt állítani, hogy a gyephoki az úgynevezett látványos sportok közé tartozik. A futballhoz szokott vérmérséklet menthetetlenül elalszik mellette. .. A gyephoki mint olyan, persze sport. Indiában bizonyára nagy közönsége van, talán Európában is, de bizonyos, hogy ahol népszerű ott nem olyan alapokon nyugszik, mint nálunk.” Ezután hozzáteszi: „Ha most azt mondom, hogy nálunk a gyephokisport nem számítható a komoly sportok közé, akkor ezen fel fog háborodni 10.000 ember. E 10.000-ből 9900 sohasem is látott gyephokit, a többi 100 pedig részint játékos, részint intéző vagy ilyesmi.” A történtek után persze egyre jobban megszaporodtak a hangok, miszerint a csapat olimpiai részvétele és szerepeltetése feleselgess pénzkidobás. Ezt követően az érintettek az utazás előtt így vallottak a csapat esélyeiről tudva, hogy a toronymagas esélyes India csoportjába kerültek. „Dayal Ramshwar indus diák már hosszabb ideje él Budapesten. Gyephokkizik is az MHC-ban. Megkérdeztük most az olimpia küszöbén, hogy mi a véleménye a magyar gyephokkizókról. — Nagyon sokat fejlődött a magyar csapat — mondja. — Ha még leszoknak a játékosok egy-két hibáról, például a „driblizésről’, akkor a legelsők között lesznek. — Milyen olimpiai szereplést vár tőlük? — Elsőrangú helyezést nem érhetnek el, de sokat tanulhatnak.” A csapat eredményei a félkészülés és az utazás nehézségeivel együtt ismertek, a sajtó pedig eképp értékelte az olimpiai részvételt és a körülményeket:

A magyar gyephokki-viszonyok után gyephokki-olimpiát látni: ég és föld. De nem a magyar és külföldi hokki szintkülönbsége miatt! Itt az összehasonlítás — mint látni fogjuk — egészen kedvezően üt ki; hanem a sport 'megnyilvánulásának, megjelenésiének nagy különbségei miatt, Magyarországon az MHC portenger, hepehupás, göröngyös pályája s meglehetős szűkreszabott mértékben a MAC- ’ pálya jelenti a gyephokkisport „színterét”. A MAC-pálya azonban edzés céljaira csak megszorításokkal használható s a többi egy-két pálya sem jelenthet (másirányú rendeltetésénél fogva) rendes otthont a gyephokkisport számára. Marad tehát az MHC- pálya elszomorító steppéje. Ezzel szemben: odakint csodásán szőnyegszerű, süppedőn ruganyos gyepű, remek nézőtérrel ellátott pályán, állandóan 10.000 körüli, vagy annál is, -magasabb néző- számú gyeptribűnök előtt folyt a gyephokki, mint elismert, megbecsült, értékelt sport, amelyet odakint nem párszázan, hanem sokezren játszanak. Az első, ami az olimpiai gyephokki-tornán mindenkit megkapott; ez a százszázalékos, mim deliből kiragyogó sportszerűség volt, ami mögött éreztük a komoly megalapozottság, a tömegek erejét.

Magyarország nem, hogy szégyent nem vallott, hanem igen kedvező benyomást keltett. Végeredményben … némi szerencsével előbb is végezhetett volna. (A japánok ellen folyton támadtunk s ha egyébként jó támadó-kombinációnk befejezése is tökéletesebb lett volna, megnyerhettük volna ezt a mérkőzést.) Eredményeinkkel így is meg lehetünk elégedve: Belgium legyőzése komoly fegyvertényt jelentett! Általában meg kell állapítanunk, hogy a 11 főnyi mezőnyből legfeljebb Németország, Hollandia és esetleg Franciaország jobb jelenleg Magyarországnál. (No és természetesen India is!) De az összes többi „olimpiai országgal” szemben nyílt mérkőzésre képes a magyar válogatott csapat. Válogatottunkat egyébként az első mérkőzés után sérülések hendikepelték s tartalékossá tették. S a helyzet— sajnos — nálunk egyelőre az, hogy tömegek hiányában nem állíthatunk több, egyenrangú garnitúrát egymás mögé, a „legjobb csapat” játékosainak nincsenek teljesen egyivású tartalékai. Játékosaink közül Csák a kapuban — a japán meccstől eltekintve, amikor két gól inkább többé, mint kevésbé az ő lelkén száradt — kiválóan szerepelt. A védelemben Bácskai nagy tudását csak rövid ideig használhatta ki a csapat, mert Bácskai — mint ismeretes — megsérült. Általában a védelem és a fedezetsor — az utóbbiban a csapat legjóbbjának bizonyult Bikár dr. — jól működött. A csatársor is ügyesen játszotta a „harmónikázó W”-t, de a támadások befejezése még nem volt kenyere. Igaz, hogy a remek gyepű pálya adta nagy lehetőségeket a csatárok szokhatták meg a legnehezebben. A csapat általában nagy érzéket mutatott a kombinációhoz s ezt a kombinatív érzéket a külföld is felismerte s elismerte a magyar csapat erényeként. Hátrányunkul róható fel azonban, hogy technikai fogyatékosságát több játékos testremenéssel, erőszakoskodással igyekezett pótolni.

A rendezés tekintetében — különösen magyar hokki-szemmel nézve — csak ámulni, csodálni és dicsérni valót láttak a magyar játé kosok és vezetők. Ment minden, mint a karikacsapás, igazi német pontossággal. Ami tökéletlenség volt, azt válogatottunk saját-magában találta meg. (Vájjon tényleg megtalálta-e?) Rudán dr. szövetségi kapitány az utolsó mérkőzés előtt elutazott Berlinből s elutazott az egyik játékos is. Az olimpiai kapitány viszont sem addig, sem azelőtt nem tudta olyan tekintélyt biztosító módon kezében tartani valamennyi játékosát, mint ahogy kellett volna. Utólag meg kell állapítani, hogy amilyen nagy és értékes munkát végzett az olimpiai kapitány a csapat olimpiai útjának kiverekedése körül, annyira kevéssé szerencsés megoldás volt, hogy a csapat berlini vezérletét is magának tartotta meg. Kétségtelen, hogy munkáját néhány játékos idegeskedése s fegyelmezetlenkedése megnehezítette. De éppen itt kellett volna a határozott, az érdektelen, a tekintélyt képviselő erős kéz. Ez viszont bizony — hiányzott.

Az olimpiai szereplés végső tanulságaiként első feladatul megint csak azt jelölhetjük meg: pályát, pályát és harmadszor is pályát, elfogadható, Sportszerű pályát a magyar gyephokkisportnak! S ha a megfelelő, jó-gyepű pálya megvan, akkor szorgalmas edzés, sok-sok tanulás következzék rajta. S ha sikerül tömegeket is nevelni s e tömegben mindjárt a kezdet kezdetén a fegyelmet is belenevelik (az oda nem valókat pedig röpítik!), akkor biztosra vehetjük, hogy a magyar gyephokkisport rövidesen nagyot lendül a fejlődésben, amelyet az olimpiai részvétel indít el remélhetőleg sok szép eredményt produkáló útjára.”

Újságcikkek; A Brassói Lapok, Képes Sport, Budapesti Hírlap, Nemzeti Sport, Kis Újság, Pesti Hírlap, Sport Hírlap 1932 és 1969 közötti számaiból a Magyar Gyeplabda Szakszövetség Archívumából