Varró

Imre

Evezős edzés vége felé a múlt században, valahol a Dunán vagy a Velencei-tavon. - Utolsó húsz kemény csapás! Rajt! 18, 19, NA MÉG TIZET!!! A csapat, akik addigra kihúzták magukat, újra nekiveselkednek, izmok és lelkek feszültek a váratlan plusz feladatnak, de teljesítik. Hálás szempillantások valószínűleg nem követik az edzőt, a négyes kitett magáért. Talán eszükbe jut majd a dobogón állva ennek az utolsó tíz csapásnak a jelentősége, és talán akkor is, amikor a civil életben helytállnak egy-egy nehéz pillanatban.

A sport lényegét fogta meg, amikor a rendszeres testmozgásról beszélt Varró Imre, és szerinte a rendszeresség volt a kulcs. Mértékletességre tanított, nem volt semmi jónak az elrontója, szerette az életet, örök fiatal maradt a fiatal tanítványai között, ugyanakkor egy bölcs ember élettapasztalatait is átadta. Pontosságra, precizitásra nevelt, a tanmedencében a tükör előtt szinte milliméterre pontosan kellett a vízbe mártani majd kiszabadítani a lapátot. Mindenkiből megpróbálta kihozni a benne rejlő maximumot. Nyolcvannyolc évesen is rendszeresen hajóba szállt, utolsó riportjában kifejtette, az egészségért tenni kell, nem orvosokhoz kell járni, hanem sportolással megelőzni a bajt, ha lehet.

A háború alatt tartalékos hadnagyként a hátvédelem-ellátásban dolgozott. Még az ostrom előtt elvitték a fiával nyugatra, munkára, de filmbe illő szerencsével egy becsületes embernek köszönhetően hazaengedték őket. A háború után elvesztette Trencsényi utcai házát, banki állását, “B” listára került mint osztályidegen, a Házszerelőipari Vállalatnál és a Fővárosi Kézműipari Vállalatnál segédmunkásként dolgozott, vagonrakodásra kényszerült, kérvényeznie kellett, hogy nyomorúságos fizetése mellett megtarthassa nyugdíját, mely szintén csekély volt. Az evezésben találta meg az élet szépségét, ért el maradandó sikereket, több mint ezerötszáz érem, és legalább száz magyar bajnoki cím fűződik hozzá, serdülőktől a válogatott versenyzőkig, köztük fia érmei.

Sportpályafutását gyerekkori barátai között kezdte, környékükön, Óbudán talált nehezebb tárgyakból edző készleteket készítettek, különféle versengéseket találtak ki, vagy a Dunán a Lupa-szigetről a városig úsztak. Felfedezték tehetségét, úszóként 1918-ban Budapest Bajnok lett, az olimpiai bajnok Halmay Zoltán volt az edzője. Érdekesség, hogy 77 évesen a Hajós Alfréd uszodában a KFKI úszóversenyén még fejessel indult, ott, ahol még anno az uszoda megnyitóján is versenyzett! A „Csaszi” lett a második otthona, innen húszévesen pártolt át az evezéshez, a sportág ekkor élte fénykorát.

A Hungáriában kezdett versenyezni, majd a Pannónia Evezős Club tagjaként három felnőtt országos bajnoki címet nyert nyolcasban és kormányos négyesben. 30 éves korától a klub edzője lett, komoly érdemei voltak Európa-bajnoki érmekben, győzelmekben! 1933-ban Budapesten a Pannónia és Hungária versenyzőiből álló nyolcas Európa-Bajnok lett, ekkor ez a világ legjobbjának számított! „A nyolcas. Mikor nyolc ember egyszerre húz, egyszerre mozdul, egy ütemre lélegzik” -nyilatkozta. 1934–36-ban a Műegyetem versenyzőit készítette fel, majd Bankjának evezős szakosztályát irányította 1937 és 1950 között. A háború alatt az Óbudai Szeszgyárban mentették tanítványaival a hajókat, felszereléseket. 1950-ben nyugdíjazták, innentől fő állásban evezős edző lett, először a Ságvári SK-ban majd a Dózsánál, ahol Fia, Édesapám első bajnoki címeit aratta. Miután Apám is evezős lett, Nagyanyám meg is jegyezte, „van téma ebéd közben! Evezünk.” Később Vörös Meteor Csemege, Budapesti Honvéd, és az MTK fiataljainak edzője. 1950-ben szerzett sportoktatói minősítést. 1951-ben felkérték az olimpiai keret scull részlegének vezetésére. 1974-től haláláig, 1988-ig a Velencei-tavi Vízi Sportiskola egyik alapítója, fiatalok edzője, nevelője.

Varró Imre unokája így emlékezett vissza. "Apám meséli: mikor kis srác volt, elmentek a hegyen keresztül nagyapjához. Este lett, apám nagyapja adott pénzt a haza úthoz Óbudáról a Svábhegyig taxira. - Mutasd Jancsikám mennyit kaptál? Majd az Öreg eltette a pénzt a zsebébe és hazagyalogoltak! Edzés. Félpálya, verseny, rajt! Cél, jól ment a hajó, kihúzott mindent magából a csapat. - Mennyi lett az idő? - Sajnos leállt a stopper... Velem sem volt másként, én is ismertem a „na még tíz erős csapást”, vagy amikor kisgyerekként elmentünk délután sétálni és HÉV-vel jöttünk haza. - Nagypapa engedd el a kezemet! -Kérd szebben! - Drága nagypapa engedd el a kezemet! - Kérd szebben! Talán arra, hogy Édes, Drága, Kedves, Jó, Aranyos, Szép, Nagyapókám, légy szíves, kérlek – na ekkor elengedte és végre nem az ő tempójában sétáltunk. Nagyapám, barna bőrű, hófehér hajjal, nyugodt természetével, de erős akarattal, egyenes gerinccel, mint egy szálfa. Mindenkiből ki akarta hozni a benne rejlőt.

Edzői tevékenységének elismeréseként 1968-ban a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója, 1976-ban a Magyar Népköztársasági Sportérdemérem Bronz fokozata, 1977-ben Mesteredző. 1980-ban a Munka Érdemrend Ezüst fokozata kitüntetésekben részesült. Minden kitüntetésnél többre becsült két levelet: az egyik, melyben 1932-ben érdemei elismeréseként felkérték, szíveskedjék átvenni a Pannónia Evezős Club szenior versenyzőinek kiképzését! A másik, melyben köszönetet nyilvánít Pogány Béla professzor önzetlen fáradozásáért, a fiúk szeretetének tolmácsolása mellett, a Műegyetemi Evezős Club evezősei által elért eredményekért, melyre addig még nem volt példa a club történetében! 2014-ben egykori evezős tanítványai megalapították a Varró Imre vándorkupát, melyet minden évben az országos bajnokságon győztes férfi ifi nyolcas edzője vehet át.

• Dr. Tuczentaler Aurél: A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Tisztviselőinek Sportegyesülete (PMKBTSE) 25 éves története (1911 – 1936, 158.o.); • A Pannonia Evezős Club hat éve 1934-1939. (Budapest 1940, 42.o.); • Népsport 1968. december 9., 5.o.; • Nemzeti Sport 1977. január 30., 5.o.; • Fejér Megyei Hírlap 1980. december 21., 15.o.; • Új Tükör 1987. május 10., 35.o.; • Népsport 1988. december 21., 11.o.