A Hungária EE versenyzője, szerény eredményekkel
Jaskiewicz István huszonegy évesen, 1925-ben lett a Hungária Evezős Egylet tagja. Götz Gusztáv és Varró Imre tanítványaként nyolcas, négyes és kettes hajókban versenyzett, nem ért el kiemelkedő eredményeket, 1932-ig 9 győzelmet jegyzett fel neve mellett a klubhistória. 1936-ban is a rendes tagok között találjuk a nevét, újabb sporteredményeket nem regisztráltak róla. 1938-ban elismerő emlékplakettet kapott a Magyar Evezős Szövetségtől, melyen a felirat: „a legeredményesebb középiskolai csapatnak”, amely csapat kétségtelenül a budapesti X. ker. Szent László Gimnázium csapata, hol az 1933–1934 tanév óta tanított.
Művésznek készült
Személyiségének ezt az oldalát hitelesen tárja elénk a kézírásában ránk maradt, 1946. július 10-én papírra vetett önéletrajza: „A Tavaszmező utcai gimnáziumban 1923 júniusában érettségiztem. 1923 szeptemberében a M. Kir. Iparművészeti Iskolában a grafikai szakosztályba felvettek, ahol két éven át folytattam tanulmányaimat. Már ezen idő alatt néhai Szentistvány Gyula alakrajzi tanárom mellett a tanársegédi teendőket láttam el. 1925-ben tanulmányaimat az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskolán folytattam Benkhard Ágost, majd Vaszary János mestereim mellett. A középiskolai rajztanári oklevelet 1929-ben szereztem meg, majd a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából – a tanári kar javaslata alapján – a szemléleti látszattani tanszéken a tanársegédi állást foglaltam el, és tanszékvezető tanárom több hónapos külföldi távolléte idején a tanszékkel járó összes teendőket – előadásokat és gyakorlatokat – teljes önállósággal láttam el. Főiskolai tanulmányaim alatt állami és kerületi ösztöndíjakat élveztem. Tanársegédi éveim után külföldi ösztöndíjra első helyen kaptam jelölést. Tanulmányútjaimon Rómában, Velencében, Padovában, Bécsben, Berlinben dolgoztam, és művészettörténeti irányban speciálisan képeztem magam.”
A gimnáziumban minden évben külön foglalkoztam rendkívüli órákon a Műegyetemre készülő ifjúság ábrázoló mértani és szemléleti látszattani előképzésével, és erre módszeres tanmenetet is dolgoztam ki. A gimnáziumi rajzoktatás tárgyában kidolgozott, gazdagon illusztrált tanmenetemmel illetékesek részéről mind módszertani, mind művészi szempontból osztatlan elismerést értem el.
“„
Pedagógusként a gimnáziumban és az evezőssportban
Rajztanári állása a gimnáziumban lehetőséget nyújtott neki arra, hogy az alkatilag rátermett fiatalokat a sport felé terelje, nemcsak iskolai szinten, hanem tovább irányította őket az evezősklubokba. Több, általa felfedezett Szent Lászlós fiatalból lett olimpikon: Kovács Csaba, Sátori József, Ütő Géza. A második világháború után első volt a sportág újjászervezésében, fáradhatatlanul rótta a Népszigetet és a Római-part elhagyott klubházait a versenyhajók felkutatására. 1945-től 1947 tavaszáig a KISOK által működtetett KISE (Központi Iskolai Sport Egyesület) evezős szakoktatója volt, a háború utáni első versenyre már a Postás SE fiataljainak edzőjeként jelentkezett. 1949–1950-ben a Vasassal, 1950–1951-ben a Műegyetem DISZ Sport Osztályával, 1951 és 1953 között a Bp. Honvéd evezős szakosztályával állt szerződésben. 1954. augusztustól az Újpesti Dózsa női csapatainak volt nevelője, először mint „társadalmi”, 1955-től mint fizetett edző. Az 1956–1957-es tanévben a Szentendrei Honvéd SE (katona) evezőseit oktatta, majd 1959-ig újra a Bp. Honvédban működött társadalmi edzőként. 1959-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia egyesített tiszti iskolájának tanáraként ment nyugdíjba. Utolsó edzői állomáshelye az MTK volt, ahol 1960–1964-ig az utánpótláskorú fiúkat edzette. A gyakorlati oktatás mellett foglalkozott az evezés elméletével is, saját maga illusztrálta szakcikkeit. 1960-ban a Magyar Testnevelési és Sport Tanács (MTST) elnöksége „megerősítette” mesteredzői kinevezését, ami így több évtizedes ifjúságnevelő és szervezőmunkájának elismerése.
Az evezés a családjában is tovább él
1940 decemberében vette feleségül Csákai Annát (1919), aki haláláig volt hű társa. Három lányuk született: Erzsébet (1942), Katalin (1943) és Anna (1945). Mindhárman eveztek: Erzsébet a VM Csemegében 1953–1958-ig, Katalin és Anna az MTK-ban 1960-tól kezdve. Anna 1963-ban abbahagyta, Katalin 1964-től a VM Csemegében folytatta és élvonalbeli versenyző, Európa-bajnoki negyedik helyezett lett. Az edző-édesapa 1966-ban több infarktuson esett át, végül szívbaja annyira elhatalmasodott, hogy 1968. szeptember 17-én leállt a szíve. A Farkasréti temetőben nyugszik (18. parcella, 1. sor, 699. sír – Az Olimpikonok emlékfala fölött).
Forrás
• Jaskiewicz István önéletrajza, (kézirat) 1946;
• Evezés, 1968. október, 10. o.;
• Jaskiewicz Katalin adatközlése, 2023.