Tunkel

Nándor

Tunkel Nándor 1988-ban született Zalaegerszegen, azonban élete teljes egészét nem a zalai megyeszékhelyen, hanem onnan 30 kilométerre, a száznál csupán néhány tucattal több lakost számláló Zalaigricén töltötte – a község díszpolgárává is avatta a paraerőemelőt. Nándorról születésekor derült ki, hogy törpenövésű és a szülészorvosok eleinte olyan rövidtávú jóslatokkal riogatták édesanyját, amiket senki sem hall szívesen. A szülők mindent megtettek azért, hogy kisfiuk gyermekkora semmiben se szenvedjen hiányt: a házuk melletti mezőgazdasági vállalkozásukban (ahol eleinte sertéseket, majd szarvasmarhákat tenyésztettek) ugyanúgy kivette a részét a fizikai munkából, mint testvérei, a játékokból sem maradt ki, valamint az iskolában is elkerülték őt a rosszmájú megjegyzések.

Ennek ellenére sokat kellett küzdenie lélekben azért, hogy elfogadja magát, elfogadja a helyzetét és tudja élvezni az életet – ennek a folyamatnak volt része az a 2012. őszi eset, amikor életében először elkezdett intenzívebben foglalkozni a sportolással. Az indíték egy szerelmi bánat volt, amivel képtelen volt megbirkózni: energiája levezetése végett testvére súlyzóihoz nyúlt és nekiállt rendszeresen edzeni.

Fél év elteltével jutott el oda, hogy kíváncsiságból felkereste Rónaszéki Andrást, a Magyar Erőemelő Szövetség akkori elnökét, hiszen 42 kilós súlya ellenére máris 115 kilóra volt képes fekvenyomásban. Az elnök úr megrökönyödve meg is hívta egy néhány hónappal későbbi, budakeszi tehetségkutatóra, ahol Nándor az ép versenyzők között indulva ért el második helyezést. A helyszínen találkozott Szabó Ozor Jánossal, az első edzőjével és innentől egy pillanat alatt robbant be az elszánt paraerőemelő karrierje. Hamarosan országos rekorddal nyerte meg a nemzeti bajnokságot, amit követően kiléphetett a nemzetközi porondra is. Itt bizonyosodott meg arról, hogy mennyire jó versenyzőtípus: sokkal kevésbé esett nehezére fellépni a színpadra szerepelni, mint például korábban kilépnie az utcára – semmilyen lámpalázat nem tapasztalt és fokról-fokra vette az akadályokat. Az első, 2013-as dubaji világkupáján harmadik lett, majd az az évi, Oroszországban rendezett világbajnokságon és a 2014-es Európa-bajnokságon is a hatodik helyre ért oda. Az igazi áttörés végül a 2015-ös kontinensviadalon jött el, ahol ezüstérmet szerzett, aztán a 2016. tavaszi világkupa-teljesítményének hála, meglett a riói paralimpiára szóló kvóta is.

Rióba, a világranglista realitására támaszkodva, a negyedik helyért ment, illetve azért, hogy életében először elérje a 160 kilós álomhatárt. Végül egyik sem igazolódott be, de ez sokkal több örömöt szült, mint bánatot. Indiai ellenfele, akivel a harmadik helyért harcolt, az utolsó körben nem tudta kinyomni azt a 155 kilót, amit Nándor korábban teljesített, így hiába kérte rá edzője Nándorra a 160-at, az általa csak „Kicsi”-ként becézett tanítványa a mámoros hangulat következtében fejben már ünnepelt és ”csak” 155-tel lett bronzérmes a paralimpiai játékokon. Érdekesség, hogy az erőemelők rögtön az esemény legelső napján letudták a versenyüket, így Nándor kénytelen volt lemondani egy nagy álmáról, a megnyitó ünnepségről, hiszen másnap korán kellett kelnie ahhoz, hogy csúcsformát tudjon nyújtani. Edzője, tudva arról, ez mekkora érvágás a sportolónak, szintén kihagyta a ceremóniát, ami nem csak szép gesztus volt, de lélektanilag nagyon sokat is jelentett az erőemelőnek.

A Rióban töltött szűk három hét felbecsülhetetlen, szemléletformáló élmény volt számára: találkozhatott számos olyan emberrel, akiknek a korlátozottságuk az övénél jóval komolyabb volt, ami segített önmaga elfogadásában, helyzetének értékelésében – mindamellett, hogy maximális tisztelettel adózott sorstársainak. 21 órányi repülőút utáni hazaérkeztével pedig olyan fogadtatásban részesült, amilyenről álmodni sem mert: először Ferihegyen is hatalmas tömeg fogadta, aztán amikor hazaért Zalaigricére, édesanyja egyrészt a kedvencével, csirkepaprikással várta, másrészt egy olyan meglepetésbulival, ahol közel 200 ember volt jelen és az önfeledt ünneplést tűzijáték is kísérte.

2017-ben aztán egy újabb álom valósult meg akkor, amikor az Egerben megrendezett világkupán a hazai publikum, a családja, barátai szurkolása mellett diadalmaskodott. Illetve az ezen a nyáron rendezett falunapon vehette át Zalaigricén a díszpolgári kitüntetését is, ami hatalmas büszkeséggel töltötte el. Ezt követően két éven keresztül szüneteltette a versenyzést, ami miatt lemaradt a tokiói paralimpiáról – hiába volt csúcsformában és utazhatott volna éremeséllyel, nem tudott kvótát szerezni a játékokra. A lemaradást nem volt könnyű megemésztenie, de egyúttal extra motivációt is nyújtott a 2024-es, párizsi paralimpiára. Az ottani részvétel ugyanis célkeresztben van és Nándor nagy erőkkel készült rá – kimondott célkitűzése volt, hogy kvalifikálja magát, ami sikerült is. A paralimpiai bronzérmes Rio de Janeiro után tért vissza a paralimpiára, Párizsba és fantasztikus teljesítménnyel negyedik lett. "Az első gyakorlatom után kicsit összeomlottam, mert tudtam, hogy megvan az erőm, de valahogy a technika nem jött össze. Vissza kell majd néznem. A melegítőteremben próbáltam elengedni a történteket, és hergelni magam, hogy megvan az erőm. Az edzőm is sokat segített, a második gyakorlatomat pedig nagyon könnyűnek éreztem. Aztán ránéztem a kijelzőre és eldöntöttük, hogy harmadikra 162-őt vállalok, azt már sokszor megcsináltam. Amikor sikerült, már sejtettem, hogy meglehet a negyedik hely, azért is örültem annyira." - nyilatkozta az MTI-nek.

A jövő pedig megannyi érdekes, értékes küldetést tartogat számára: Zalaigricén például már végső stádiumában van annak a 120 négyzetméteres létesítménynek az építése, amelyet edzőteremnek szán. A tervek szerint épek mellett ez egyfajta bázisa lenne a mozgássérült erőemelőknek, hiszen még igencsak gyerekcipőben jár ez az ágazat. És nem akárki lenne az edző, Tunkel Nándor ugyanis aktív karrierje lezárultát követően szeretne megszerezni minden szükséges képesítést ahhoz, hogy ő maga is edzősködhessen, elsősorban, természetesen, parasportolók mellett. Továbbá cél még megszerezni a versenybírói papírt, ugyanis Nándor a lehető legtöbb szállal szeretne a lehető legtovább kötődni ahhoz a sportághoz, amely a kitörést jelentette számára. De ezek mellett, értelemszerűen, a családi gazdaságot sem szeretné elhanyagolni: ennek felépítése is hasonló mennyiségű befektetett energiát igényelt, generációkon át.