Tóth

István

Nevelőedzője Antal Pál volt. A kétszeres világbajnok húszesztendős koráig Tiszakécskén és Kiskunfélegyházán birkózott, 1968-ban és 1969-ben ifjúsági országos bajnok volt. Két évig Székesfehérváron edzett, ez után költözött Budapestre. Felnőttként a 62 kilogrammos súlycsoportban versenyzett, 1976-tól 1984-ig szerepelt a magyar válogatottban. Első jelentős nemzetközi sikere az 1978-as Európa-bajnoki bronzérem volt. A következő évben övé lett a világbajnoki cím, és a kontinensviadalon is döntőbe jutott, ott második helyen végzett. Ugyancsak ezüstérmes lett az 1980-as moszkvai olimpián. 1981-ben megvédte világbajnoki elsőségét. 1982 egy Európa-bajnoki bronzérmet hozott a számára. 1973 és 1984 között tízszer győzött egyéniben a magyar bajnokságban, 1978-ban pedig csapatbajnok lett. 1981-ben az év birkózójának választották.

Ha valaki elolvassa a semmiképpen sem szabványszerű mondatot, egyszerre több kérdés is adódik a számára. Milyen minőségben altatgatta Réczi Tóthot, mikortól meddig tartott ez a „bensőséges” kapcsolat és hogyan lett vége? Nos, annyi hamar kiderülhet, hogy Réczi László nem a pótmamája volt Tóth Istvánnak, hanem a birkózótársa. A két kötöttfogású rivális között mindössze négy esztendő különbség van Réczi László javára, ez nagyjából egy fél korosztálynyi differencia. Tóth István éveken keresztül ott lihegett riválisa mögött, sok ideje ráment arra, amíg végre sikerült megszereznie súlycsoportjában az első pozíciót. – Éppen elég sokat vártam arra, hogy végül csak eljussak az olimpiára. Huszonkilenc évesen nekem is megadatott a részvétel lehetősége, miután az előző évben már a nagy magyar sikersorozatot hozó San Diegó-i világbajnokságon én is a győztesek között voltam. Így emlékezett és emlékeztetett Tóth István arra a hosszú üldözőversenyre, amely azzal ért véget 1979-ben, hogy ő harcolta ki a világbajnoki indulás jogát a kötöttfogásúak 62 kilós súlycsoportjában az 1977-es vb-győztes Réczi ellenében. S ha már végre első számú válogatott lehetett, akkor igyekezett is kihasználni a lehetőséget: ő is világbajnok lett. Csak ezek után lett biztos az 1980-as moszkvai olimpián való részvétele. Tóth Istvánnak egyébként nem csak a csúcsra történő felkapaszkodás ment lassan, hiszen már a sportágbeli első lépései sem úgy történtek, akár a karikacsapás. – Vézna, de szívós gyerek voltam, a falusi verekedésben ugyan helyt álltam, de erősebb akartam lenni. Kapóra jött, hogy ott, helyben, Tiszakécskén működött egy birkózó-szakosztály. El is mentem és jelentkeztem az edzőnél, Antal Pali bácsinál, aki kapásból elküldött, mert nem volt sportorvosi engedélyem. Én meg nem tudtam ezt a döntést csak úgy elfogadni, egy évre rá megint jelentkeztem. Pali bácsi megint a sportorvosival kezdte, de akkor a srácok már szóltak neki, hogy sportorvosi nélküli is állom a versenyt a már országos győzelemmel is rendelkező Dóka Karcsival. A következő évben a Mezőgazdasági Szakközépiskolába kerültem Kiskunfélegyházára, ahol Besze Laci bácsi vett kezelésbe. Miután az iskolai bezártságot nem bírtam, egy év után ezt a vonalat feladtam, s visszamentem Tiszakécskére. Elektroműszerésznek tanultam helyben, és edzettem Fodor Pistával, hetente kétszer Félegyházára is jártam edzésre. Előbb a szabadfogást szerettem, elsősorban azért, mert nagyon sikeresek voltak a lábra indított kísérleteim, de Besze Laci bácsi átirányított a kötöttfogásra. Az új fogásnemtől, a görög-rómaitól már egy esetleges szabadfogású válogatottság ígérete sem tudott eltántorítani. Pedig nagyon komoly rivalizálásokba csöppentem bele a kötöttfogásúak 62 kilós súlycsoportjában. Előbb Lakatos András, majd Réczi László megelőzése jelentette a nagy feladatot. Hamar behívták katonának, ami akkoriban egyet jelentett Székesfehérvárral és a Szondi SE-vel, majd 1973-ban leszerelt és új klubjának a Ganz-Mávagot választotta. – Ott nagyon jó szakmai vezetés dolgozott. Egy kiváló menedzser, Jurida Károly volt a vezetőedző, de az érdemi szakmai munkát a korábban 90 kilóban, kötöttfogásban olimpiai bronzérmes Kiss Ferenc végeztette el velünk. Visszagondolva a vele eltöltött, átdolgozott évekre, az általa elvégzett szakmai munkát egyszerűen zseniálisnak kell minősítenem! Volt türelme a hosszú távú, szisztematikus melóhoz – nem véletlenül követtem tanácsait egészen a haláláig. Tóth István viszonylag későn, 1976-ban léphetett ki először a nemzetközi porondra, a bemutatkozó lehetőséget a leningrádi kontinensviadal jelentette számára, ahol még be kellett érnie a 10. hellyel. – Réczi László, a súlycsoportom jeles egyénisége éveken keresztül „elaltatott” engem azzal, hogy „jövőre már tényleg visszavonulok”. Azután ezekből a végső búcsúkból csak nem akart semmi lenni, az évek pedig teltek, és Réczi valahogy mindig megelőzött. 1978-ban, Oslóban újra lehetőséget kapott az Eb-n, s már a dobogó 3. helyére állhatott fel. A már említett világbajnoki elsősége (1979) után az olimpiai ezüstérmet csalódásként élte meg… – Moszkvában is nagyon jól ment a birkózás. Küzdöttem is fogvicsorgatva, mígnem a döntőben összekerültem a görög Migiakisszal. Döntetlenre álltunk, én kezdeményeztem. Húsz másodperccel a vége előtt a görög elhagyta a szőnyeget. Ekkor még véletlenül sem gondoltam arra, hogy itt nem én nyerek, hiszen a kettős leléptetés is nekem kedvezett volna. Ám a görög sportvezetők nagyon erősek voltak, annál is inkább, mivel ez volt az egyetlen súlycsoport, ahol nyugati birkózónak esélye lehetett a végső sikerre. Így azután ellenfelemet hozták ki győztesnek. Moszkva után nagy adag bizonyíthatnék volt bennem, és sikerült megnyernem Oslóban újra a világbajnokságot. Még az 1984-es, Los Angelesben megrendezett olimpia is motivált, de az ismeretes politikai döntéssel egyidejűleg le is eresztettem. A Ganz színeiben még indultam a csapatbajnokságon, a Barátság-versenyen negyedik lettem. Utána viszont azonnal a BVSC-hez jöttem, mégpedig vezetőedzőnek, pedig előzőleg soha nem vágytam ilyen feladatkörre.

Aktív sportolóként szerezte meg az elektroműszerész végzettséget, majd visszavonulása után, 1986-ban szakedzőként diplomázott a Testnevelési Főiskolán. 1985-ben a BVSC edzőjeként kezdett dolgozni, ahol azután több évtizedet eltöltött, majd a nyugdíjas éveket is megérte.1994-től a klub birkózó szakosztályának igazgatója. 1997-től a Budapesti Birkózó Szövetség elnökségi tagja. 2016-ban a Magyar Birkózó Szövetség Életmű-díjjal tüntette ki. "Lehetőségeim szerint támogatok egy kis klubot Jászapátiban. Rendszeresen látogatom a válogatottak edzéseit, ahol kollégám és jó barátom, Takács Ferenc, Istók nevű 22 éves fiát igyekszem tanácsokkal ellátni. Istók nagyon „sűrű” súlycsoportban, a kötöttfogásúak 87 kilósai között versenyez, ahol Lévai Tamás, Szilvássy Erik és Losonczi Dávid is a legjobb akar lenni…" (Tóth István)