Az élet rövid karriert adott
Szerény, tiszta szívű, jóravaló, elhivatott, hűséges, tisztelettudó, fegyelmezett, önzetlen, jó kedélyű – ezekkel a jelzőkkel emlékezett az edzés közben váratlanul elhunyt válogatott reménységre, Tóth Bendegúzra Dvorák László szabadfogású szakágvezető. 2018-ban több válogatóverseny megnyerése után nem állt ki Hatos Gáborral a végső csatára, meghajolva az olimpiai- és vb-bronzérmes, Eb-ezüstérmes kiválóság nagysága előtt, mondván, majd ő kijut a következő vb-re. Így is történt, a 2019-es nur-szultani világ- és a 2020-as római Európa-bajnokságon már ő képviselte a magyar színeket a 92 kilós szabadfogásúak között.
Kezdetek
A Pest megyei Gomba községben született, ott is élt, a közeli Monoron kezdett el birkózni, aztán a Kőbánya SC következett, 2012 óta pedig az ESMTK-t képviselte. Hamar kiderült, hogy a szőnyegre termett, különböző korosztályokban összesen tizenhat magyar bajnoki cím rá a bizonyíték, nem beszélve a nemzetközi eredményekről: ezüstérmes lett a 2014-es kadet Eb-n, hazai közönség előtt a 2017-es szombathelyi U23-as Eb-n, valamint kötött- és szabadfogásban egyaránt a 2018-as egyetemi vb-n. Nem véletlen, hogy Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség, az UWW szerb elnöke az elsők között fejezte ki őszinte részvétét a halála hallatán.
A kapitány már akkor már felfigyelt rá, mikor még külföldön dolgozott
Dvorák László, a szabadfogású válogatott szövetségi kapitánya – versenyzőként 19 világversenyt, 3 olimpiát megjárt, kétszeres Eb-ezüstérmes, vb-negyedik kiválóság – elmondása szerint még Svájcban dolgozva figyelt fel az ifjú titánra. „A svájci csapatommal Bécsben jártunk korosztályos versenyen, ott vettem észre a srácot. Ki ez az ügyes kis pali? Még azt sem tudtam, hogy magyar, amikor ez kiderült, kérdezgettem róla Bánkuti Zsoltit, aki kint volt velük edzőként, és azóta is figyeltem az eredményeit, hogy egyáltalán birkózik-e még. Aztán hazajöttem, nagyon örültem, hogy ott van velünk a válogatott egyik nagy tehetségeként. A tanulást sem hanyagolta el, a Testnevelési Egyetem nappali tagozatára járt, ott is jól teljesített. Úgy érzem, rá tudtam venni a még következetesebb edzésmunkára, mondhatom, jó hatással voltunk egymásra. Emellett példaértékű, kicsapongás nélküli magánéletet élt családjával, menyasszonyával. Jó volt látni, hogy nincs elszállva magától. Tehetséges sportoló, nagyszerű ember volt, hosszú távon megoldotta volna a 97 kilós olimpiai súlycsoport gondjait. Óriási veszteség a halála.”
A magánéletben
Bende sporttársai közül Nagy Mihállyal szoros, bensőséges viszonyt ápolt, Eb-bronzérmes kiválóságunk így mesélt barátjáról: „Az ESMTK szakosztályában ismerkedtünk meg, épp nyári szünet volt, nem nagyon találtam edzőpartnert, így ráírtam, hogy nem lenne-e kedve készülni velem. Rengeteget birkóztunk, és a szőnyegen kívül is jóban lettünk, egymásra találtunk. Talán azért, mert hasonlóak vagyunk, az átlagnál visszafogottabbak. Bendét jólelkű, jószívű fiúnak ismertem meg, aki soha senkit nem bántott meg. Egy csapatban szerepeltünk, a versenyekre is együtt jártunk, később a válogatott keretben is együtt edzőtáboroztunk, ilyenkor általában szobatársak voltunk. Testnevelő tanárnak, gyógytestnevelőnek tanult, az egyetemen ismerte meg menyasszonyát, Johannát. Öröm volt őket együtt látni.” Kevéssel a halála előtt legyőzte az Európa-bajnokot, rengeteg edzésmunkát végzett, a karanténhelyzet alatt is formában tartotta magát. Losonczi Ottó úgy fogalmazott: „A mennyei atyának szüksége volt egy ilyen tiszta emberre, és magához szólította.”